Könyv

Sehová sem illenek

Gerőcs Péter: Árvaképek

  • Svébis Bence
  • 2019. június 30.

Könyv

Úgy indul ez az egész, hogy az orrunk alá van dörgölve: úgyis elfelejted!

A regény nyitányát („Tamást, ahogy a regények kezdőmondatát, idővel mégiscsak elfelejtették.”) Bazsányi Sándor már jócskán szétkapta az ÉS-ben (Minden regény így kezdődik, 2018/46.), de talán nem is az a fontos, hogy felejtünk-e vagy sem, hanem hogy érdemes-e emlékezni.

Két elbeszéléskötet, egy publicisztikagyűjtemény és három regény után végre azt éreztem: a főszereplő, Szemere Tamás vérbeli Gerőcs-alak. Van, lett ilyen, és ez nagyon jó. Kialakult egy konzisztens szerzői világ, melynek középpontjában valamilyen személyiségzavarral küzdő szereplő áll. Ha így nézzük, akár egyfajta trilógiának is tekinthetjük az eddigi három regényt: A betegség házában egy mizantróp elbeszélő szemszögéből követhetjük az eseményeket, a Győztesek köztársaságában számtalan hang idéz fel egy cezaromániás színházcsinálót, jelen mű pedig E/3-ban mesél egy kényszeres fotográfusról. Mondom, ha így, a főszereplők felől nézzük. Ha azonban az Árvaképek szerkezetét vizsgálom, az közelebb áll Gerőcs legutóbbi könyve, az Ítélet legyen! világához.

A történet maga ugyanis nagyjából a könyv egynegyedét teszi ki, a valódi mozgalmasság nem az eseményekben, hanem a párbeszédekben van. Gerőcs azért teremt és mozgat karaktereket, hogy interakcióba hozza és különféle vitákba keverje őket. Megkapja itt a magáét az irodalom, a színház, a gasztronómia, a párkapcsolat, a család, nagyobbrészt természetesen a fotográfia, de még a temetési szertartás is. Mindezzel nem is volna gond, ha nem regényt olvasnánk. Az Árvaképek azonban jócskán becsapja az olvasót, hisz’ nagyrészt nem regény, hanem publicisztika. Akárcsak az Ítélet legyen!: vélemények, elemzések, röpke gondolatmenetek egymásutánja.

Ráadásul a Gerőcs-figurák közül Tamástól kerülünk a legtávolabb, s így nehéz átélni a tragédiáját. Már maga az elbeszélői hang is erősen távolságtartó, ám erre rákerül még egy réteg: Szemere Tamás kívülálló, elemző viselkedése. Mindent értelmezni próbál mind saját, mind mások viselkedésében, miközben úgy sodorják magukkal az események, mint monszun a közlekedési táblát. Pedig lehetne érte izgulni, sajnálni, sőt, akár megvetni őt, csak nincs rá igazán érzelmi alkalom. Döntései, vergődései, lelki nyomora annyira agyon van magyarázva, hogy már nem érezzük, csak értjük. Azt hiszem, Gerőcs ezúttal túltolta az egyik legfontosabb szerzői jegyét: mindenre rákérdez és mindent megkérdőjelez.

Vagy az is lehet, hogy nem ebbe a történetbe kellett volna beágyazni ezeket az eszmefuttatásokat. Szemere Tamás története és beszélgetései nem állnak össze: a bátran behozott misztikum, a boszorkányszombat és az átok nem kompatibilis a fényképezőgép mechanikájáról szóló fejtegetéssel, ahogy az időről és az időtlenségről folytatott hosszú és vissza-visszatérő vitákkal sem. Olyan ez a rengeteg gondolatfolyam, mint Szemere Tamás „árvaképek” feliratú dobozában a fotók: valójában sehová sem illenek, hát jobb híján itt talált nekik helyet.

Kalligram, 2018, 280 oldal, 3500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

„Ellentmondásos karakterek”

Az angol posztpunk zenekar 2023-ban a Reflektor Fesztivál fő fellépőjeként, tavaly pedig a Dropkick Murphys előzenekaraként lépett fel hazánkban. Ám hamarosan viszontláthatjuk őket Budapesten – immár önálló koncerten. Helsinkiben értük utol a turnézó zenekar énekesét, Charlie Steent.