KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„Sötétséget inni”

Linda Boström Knausgård: Napfénykór

  • Domsa Zsófia
  • 2025. június 11.

Könyv

A regény egyszerre felkavaró, fájdalmas és mélyen elgondolkodtató. Nem elsősorban azért, mert újabb részleteket tudhatunk meg annak a házassági válságnak a történetéről, amelybe Karl Ove Knausgård önéletrajzi sorozatai révén több százezer, önmagát olykor kukkolónak érző olvasó kaphatott betekintést szerte a világon.

A svéd szerzőnő korábban magyarul megjelent, önéletrajzi elemeket fikcióval vegyítő regényeihez képest (Isten hozott Amerikában, 2020; A Helios-katasztrófa, 2022) a Napfénykór egyértelműen valóságirodalom: Linda 2013 és 2017 között zajlott pszichiátriai (kényszer)kezelésének memoárja. A másképp nem gyógyítható, súlyos depressziót – amelynek a mélypontját nála egy terhesen elkövetett öngyilkossági kísérlet jelentette – számos európai országban úgynevezett elektrokonvulzív terápiával kezelik. A módszer hétköznapi neve elektrosokk, és bár a Napfénykór nem más, mint egyetlen elkeseredett tiltakozás a bennünk Csáth Géza-i asszociációkat keltő, embertelen eljárás ellen, a skandináv kórházakban mégis elterjedt, modern orvostudományi beavatkozás. Az időszakosan ismételt kezelés során az altatásban lévő beteg fejébe kontrollált mennyiségű áramot vezetnek, ezzel epilepsziás rohamot váltanak ki, ami általában képes az agy kóros elektromos működését rendbe hozni.

„Azt mondták, a kezelés kíméletes, olyan, mintha újraindítanák a számítógépet. Tényleg ilyen ocsmány hasonlatokkal éltek” – támad a kényszerkezelést elrendelő orvosok ellen az elbeszélő már a regény első lapján. A módszer inkább olyan, mintha feldobnánk a levegőbe egy kártyapakli lapjait, bízva abban, hogy leesve majd a játék szabályai szerint, jobban kapcsolódnak egymáshoz. A regény ezekből a véletlenszerűen egymásra hulló lapokból, a múlt, a gyerekkor, a családi élet emlékképeiből és a kórházban töltött jelen élményéből épül fel. Az emlékezés folyamata nemcsak a regény formáját, hanem a témáját is meghatározza, az emlékezetkiesés ugyanis az elektrokonvulzív terápia legjellemzőbb és legkellemetlenebb mellékhatása. „Író vagyok, és szü̈kségem van az emlékeimre” – védekezik a beteg írónő, mire az orvos nyeglén odaveti: „ki is találhat dolgokat. Az írók azt szokták, nem?” Linda dührohamot kap, az orvosra támad, és bár az ezt követő szigorítások hónapokkal visszavetik az írónő szabadulását, mégis legszívesebben vele együtt ugranánk az orvos torkának mi is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.