KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„Sötétséget inni”

Linda Boström Knausgård: Napfénykór

  • Domsa Zsófia
  • 2025. június 11.

Könyv

A regény egyszerre felkavaró, fájdalmas és mélyen elgondolkodtató. Nem elsősorban azért, mert újabb részleteket tudhatunk meg annak a házassági válságnak a történetéről, amelybe Karl Ove Knausgård önéletrajzi sorozatai révén több százezer, önmagát olykor kukkolónak érző olvasó kaphatott betekintést szerte a világon.

A svéd szerzőnő korábban magyarul megjelent, önéletrajzi elemeket fikcióval vegyítő regényeihez képest (Isten hozott Amerikában, 2020; A Helios-katasztrófa, 2022) a Napfénykór egyértelműen valóságirodalom: Linda 2013 és 2017 között zajlott pszichiátriai (kényszer)kezelésének memoárja. A másképp nem gyógyítható, súlyos depressziót – amelynek a mélypontját nála egy terhesen elkövetett öngyilkossági kísérlet jelentette – számos európai országban úgynevezett elektrokonvulzív terápiával kezelik. A módszer hétköznapi neve elektrosokk, és bár a Napfénykór nem más, mint egyetlen elkeseredett tiltakozás a bennünk Csáth Géza-i asszociációkat keltő, embertelen eljárás ellen, a skandináv kórházakban mégis elterjedt, modern orvostudományi beavatkozás. Az időszakosan ismételt kezelés során az altatásban lévő beteg fejébe kontrollált mennyiségű áramot vezetnek, ezzel epilepsziás rohamot váltanak ki, ami általában képes az agy kóros elektromos működését rendbe hozni.

„Azt mondták, a kezelés kíméletes, olyan, mintha újraindítanák a számítógépet. Tényleg ilyen ocsmány hasonlatokkal éltek” – támad a kényszerkezelést elrendelő orvosok ellen az elbeszélő már a regény első lapján. A módszer inkább olyan, mintha feldobnánk a levegőbe egy kártyapakli lapjait, bízva abban, hogy leesve majd a játék szabályai szerint, jobban kapcsolódnak egymáshoz. A regény ezekből a véletlenszerűen egymásra hulló lapokból, a múlt, a gyerekkor, a családi élet emlékképeiből és a kórházban töltött jelen élményéből épül fel. Az emlékezés folyamata nemcsak a regény formáját, hanem a témáját is meghatározza, az emlékezetkiesés ugyanis az elektrokonvulzív terápia legjellemzőbb és legkellemetlenebb mellékhatása. „Író vagyok, és szü̈kségem van az emlékeimre” – védekezik a beteg írónő, mire az orvos nyeglén odaveti: „ki is találhat dolgokat. Az írók azt szokták, nem?” Linda dührohamot kap, az orvosra támad, és bár az ezt követő szigorítások hónapokkal visszavetik az írónő szabadulását, mégis legszívesebben vele együtt ugranánk az orvos torkának mi is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.