A napóleoni kor csatáinak véres zűrzavarát több jeles író is megidézte már, gondoljunk csak a Háború és békére vagy a waterlooi csatatéren tébláboló Fabrizio del Dongóra. Így tett 1983-as, világsikerű regényében a német Sten Nadolny is, ám ő a tengeri hadszínterekre, közelebbről a Koppenhága melletti meg a trafalgari ütközetbe viszi el hősét, hiszen a tengerész és fölfedező, John Franklin valóban megfordult e hullámzó mészárszékeken. Ahol is a gyors felfogás adottságával nem rendelkező fiatalember két jelentőségteljes felismerést tesz: a háború értelmetlen és rossz dolog, illetve a gyorsaság nem minden, amennyiben az emberfia képes „felülemelkedni az időn”. Minek is tagadnánk, éppenséggel egyik meglátás sem forradalmi újdonság, még a 19. századba visszadatálva sem, azonban Nadolny szerencsénkre erős tehetségű és elfogulatlan elbeszélőnek bizonyul, miközben elkalauzolja (vagyis inkább révkalauzolja) az olvasót Franklin „élet- és hajóvezetési rendszerében”. A regény főalakja lassúdad visszafogottságában is érdekes figura, akit könnyű megkedvelni, aminthogy a történeti John Franklin is köztiszteletben álló világutazó volt a maga korában: a Royal Navy posztumusz ellentengernagya 1847-ben az északnyugati átjáró keresése közben halt meg, a teljes expedíciós legénységével egyetemben. A szimpátiánkból mindazonáltal a szerzőnek is bátran juttathatunk, mivel ő munkájával szépen illusztrálja, hogy egy történeti regény igényes megalkotása jószerint enciklopédikus jellegű kor- és tárgyismeretet követel az írótól. A fordító Lengyel Gábor derekasan állja a versenyt, és ugyancsak lelkiismeretesen megdolgozik azért, hogy a tengerészet terén amúgy teljességgel avatatlan olvasó olyan alapvető és mégis egzotikus kifejezéseket sajátítson el a regény lapjait forgatván, mint amilyen a szapuly, az előtereb vagy a bócman.
Könyv
Sten Nadolny: A lassúság felfedezése
Fordította: Lengyel Gábor. Fekete Sas Kiadó, 2018, 400 oldal, 3600 Ft
