Biciklivel kapcsolatban? - kérdezte. De Oroszország nem felel. Gyönyörűen szól a csengő, széllé változik és süvölt a darabokra hasított levegő, minden, ami csak a világon van, elmarad mögötte, és sanda tekintettel tér ki útjából a többi nép, a többi ország. Egy magányos öregember imára kulcsolja kezét, és így szól: Isten legyen irgalmas árva lelketeknek, barátom, hazám. Ez az, amire a családom és a hazánk jutott. Elég volt a rajongásból, ideje már a józan észre is hallgatni. Mert mindez, ez az egész külföld, ez a maguk egész Európája csak agyrém, és külföldön mi is mind csupán agyrémek vagyunk... majd meglátja, jusson csak eszébe a szavam! - fejezte be csaknem dühösen, amikor elbúcsúzott Jevgenyij Pavlicstól.
Úgy, most pontot teszek, s mint aki vesztett csatából maradt meg hírmondónak, s elfújta mondókáját: emlékezni és hallgatni akarok. Daliák voltak nemrégen, de most őszidőben háztetőt födnek velük.
Ha sorra került, beleszippantott közös Memphisünkbe, melynek a parazsa nagyra nőtt, ahogy adogattuk körbe, s megvilágította az arcát egy másodpercre, talán az ujját is égette, mert már inkább csutka volt, mint cigaretta, de takarosan végigszívtuk. A hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre, a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt... Vajon a halálnak ebből a világraszóló ünnepéből, a borús esteli eget körös-körül pirosra festő gonosz, lázas tűzvészből is feltámad egykor a szeretet? Ráfonja reszketeg, érzéketlen ujjait, és bizonyára markolja még a végső, a legutolsó nekirugaszkodás pillanatában is - amikor élettelenül lefordul majd az iratszekrénnyel szemközti székről. Ne küldjenek engem többé kakast keresni, mert majd odavesztem magam is - dörmögte a szomszédokhoz, miközben jól bereteszelte a háza kapuját. És hogy minden beteljesüljön, s kevésbé elhagyottnak érezzem magam, még csak azt kellett kívánnom, hogy minél több nézőm legyen az ítélet végrehajtásakor, s hogy a gyűlölet ordításával fogadjanak, ha meglátnak. Beszívta a levegőt, a sóhajtás közepén elakadt, kinyújtózott, és meghalt. Így aztán a levelet nem volt kinek kézbesíteni. Oroszlánnal álmodott az öreg. De halott volt. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka. Nemrégiben kapta meg a becsületrend keresztjét. És azóta nem tértem magamhoz, és már nem is fogok magamhoz térni soha többé. Orvosaink a holttest felboncolása után teljesen és állhatatosan elvetették az elmezavar lehetőségét. - Máskor - rebegte - ilyen ostobaságokat ne kövessen el. Kézművesek vitték a halottat. Pap nem kísérte. A pénzt bedugta a halott szájába, a nyelve alá, hogy Kharón, az alvilági hajós átvigye őt azon a vízen, mely felejtést ad mindenre, lemossa a lázat és görcsöt, mely itt fönn gyötör bennünket, és aztán egyenlővé tesz mindnyájunkat. Béke lebeg hamvaikon, derűs, rokon angyalképek néznek le rájuk a boltozatról, és milyen boldogító pillanat lesz, ha majd együtt, újra felébrednek.
Valamely mellékutcában hangosan fütyürészett egy elkésett kísértet. A Mejdanra vezető lejtős úton ott feküdt Ali hodzsa, és rövid vonaglásokkal kiszenvedett. - Akár egy kutya! - mondta K., s úgy érezte, szégyene talán még túléli őt. Mondják, teste meg nem rothadott, és a ravatalon oly szép volt, mintha az örökkévalóság nászágyán élne. Az istenadta boldogtalan. Sírját máig nem kerestem fel. Ez volt a története azoknak, akik szerettek, és aki szeretve volt mind a vérpadig. S sietve indultak a szegény ember megmentésére. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.
Ápr. 27. Vén atyám, szárnyak vén mestere, légy segítőm most és mindenkoron!
Mégis, amikor belépünk a lakásba, apám már ott ül a Hermes Baby előtt, amely folyamatosan zakatol, akár egy géppisztoly, veri, csépeli, és jönnek és jönnek belőle a szavak, pötyögnek a fehér papírra, egyik a másik után, szavak, melyekhez neki semmi, de semmi köze sincs, nem is volt, nem is lesz. Hinni akarok benne, s a hitnek nincs tudásra szüksége. Apám élete közvetlen (és viszolyogtató) bizonyítéka az ember szabad voltának. S nem illett-e ez valóban az őrnagyra? Csak meg kellene találnom a szavakat, hogy elmondjam. Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem. Barátom - mondta Valentin -, nem az imént üzent-e nekünk a gróf, hogy minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: "Várni és remélni." - Igaz, úgy van - felelte Candide. - De vár ám a munka a kertben. Hi - felelem én. Puha gyökér, sötét, mélyebbre nem látni ki. Nem. Dásza nem hagyta el többé az erdőt. Mától fogva az legyen a mi ügyünk: fenség és szerelem, a kettő együtt... szigorú boldogság. Nem tudom, mennyit ér egy királyság - felelte Wilhelm -, de azt tudom, hogy olyan boldogságot találtam, amelyet nem érdemlek meg, és semmivel el nem cserélnék a világon. Kövesse ki-ki vezércsillagát! A társadalom arcába vágott merész kihívás első tetteként Rastignac elment vacsorázni Nucingen bárónéhoz. - A buszpályaudvarra! Sok mozgás még ott sincs, pár csikorgó villamos tolat a váltóknál, és az Állami Biztosító reklámtábláján vibrál az éjszakáról ott maradt lárvakék neon. Boldog isten, udvari tanácsosné asszonyom, meg kell mondanom: Werther Lottéját Goethe kocsijából kisegíteni, ez olyan élmény - hogy is mondjam? Méltó a megörökítésre. Látom őket: kicsomagolják vacsorájukat az utcai postaláda tetején, egymást átölelve ülnek a kerékpár nyergében, s falatoznak. Úgyhogy inkább a sajt, az nem romlik, a macisajt. S ízlelgetve szívta be az anyja ruhájából felszálló enyhe parfümillatot. Nő vagyok, talán kissé kacér is - mit tudom én? -, de mindez őszinte volt, nincs benne semmi mesterkéltség, sem hazugság. A szépség vagy FELKAVAR" lesz, vagy semmilyen. És ez az egyetlen halhatatlanság, melyben osztozhatunk, te meg én, Lolitám. A mi kis madarunk - tette hozzá apa - hazarepült. Történetesen épp akkor nyújtogatván kezem, a fille de chambre-nak megtaláltam fogni a... De eszembe jutott, hátha nem ezt írja elő az angol etikett, így aztán besiettem a távirattal Leonorához. Nagyon örült neki.
Forog a kulcs. Hiába küszködöm. Akkor visszamentem a házba és leírtam: Éjfél. Az eső veri az ablakot. Nem volt éjfél. Nem esett. - Ezt a biciklipumpát a Runkas cégnél vettem a Boleslavi utcában. - Bizony, talán igazad van - válaszolta Deslauriers. - Ez ért még a legtöbbet! Ez új elbeszélés témája lehetne - de a mostani itt véget ér. Jó így, a francba is, aki meg azt állítja, hogy nem, az kap a pofájára! És akkor énekelve arra jött a Szent Stricius árvaház tizenegy világtalan leánynövendéke. Találgatom, hogyan hívhatták őket - Roza, Luisa és Lea vagy Nona, Decuma és Morta, az éjszaka lányai, orsóval, fonállal és ollóval.
Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember és melyik a disznó. Elég volt, gyerekek, csukjuk be a színházat, rakjuk el a bábukat. Játékunk véget ért. És így végződik a szép történet és isteni kitalálás Józsefről és testvéreiről. Az előadás borzalmas volt. Kacskovics úr jóízű horkolással felelt. TO THE HAPPY FEW.
Piff-puff vége lett,
Ki olvasta, nagy balek.
Biciklivel kapcsolatban? - kérdezte.
