| ||
Mi, látók alighanem kivétel nélkül mindannyian egyetértünk ezzel a besorolással, s nyilvánvalóan épp így gondolkodás nélkül ide sorolnánk azt is, ha a gyermekünk veszítené el a szeme világát. Nehéz, sőt feszélyezően fájdalmas téma az tehát, amelyről Sándor Erzsi önéletrajzi könyvet írt, s így könnyen gondolhatnánk, hogy munkáját a tiszteletet érdemlő, de megterhelő olvasmány kevéssé csábító zsánerébe illeszthetjük majd. És bizony nagyot tévednénk, hála Sándor Erzsi önsajnálatot, hős anyai piedesztált és érzelmi felstilizálást messziről elkerülő elbeszélői modorának. Merthogy anyai visszaemlékezéseiben a szentimentalizmus helyén fanyar humort meg a szülői tökéletlenség őszinte felvállalását találjuk, és éppen póztalanságában hatásos, tárgyszerű beszámolót kapunk egy történetről, amelyet kézre eső zsurnalisztafordulattal oly könnyű lenne kálváriának elkeresztelni.
Rohanás orvostól orvosig egy csecsemővel, majd kis- és nagyfiúval, szemnyomásmérések és műtétek, nyaralások és világjárások, út a "Gyengédlátó"-tól a Vakodáig, s ezzel párhuzamosan egy anyai pályamódosítás (vidéki színésznőből fővárosi riporter), valamint egy házasság kiszenvedése. A könyv bő kétszáz oldalán nem egy hoszszúra nyúlt babanapló, hanem egy rettenetek és fájdalmak közepette is ismerős-életszerű családtörténet tárul az olvasó elé, annak minden vonzerejével és esendőségével. A vonzerőt mindenekelőtt Sándor Erzsi üde és önreflektált történetmesélői irálya jelenti, no és persze az anyai, apai, fiúi, nővéri, nagymamai és pótanyai együttműködések és egymásnak feszülések érzékletes átnézeti rajza. Az esendőséget az ilyen családi elbeszélésekből elmaradhatatlan banalitások képviselik, ám még ezeket is elfogadhatóvá teszi a szimpla belátás, hogy az irodalommal szemben az életnek nincs restelkednivalója a banalitások miatt.
A könyv a gyakorlatban négykezes alkotás, hiszen az anyai elbeszélést időről időre megszakítja a fiúi kommentár, az immár huszonéves Tamás egy-egy reflexiója, amely hol árnyalja, hol ellenpontozza az anyai emlékeket. E részletek főmotívuma a közösségi ösztön és vágy kiéléséért folytatott szívós küzdelem, a látás-nem látás goromba, de elemi erejű társadalmi határvonalát meghaladni vágyó kapcsolatkeresés, s a periférián vegetálással soha meg nem elégedő makacsság. Nevelés és önnevelés küzdelmes folyamata áll ezeken a lapokon, s a gyermek, majd a fiatalember számára egyaránt oly izgalmas és fontos stratégiai érzék diadala, amely - sok esetleges mozzanat mellett - sikeresnek mutatja Tamás integrációját, azaz egyszerűbben fogalmazva: életét. S ha nem is hihetjük, hogy a kötetzáró szicíliai jelenetben az Úristennel fennen perelő anya megkapta az okkal elvárt bocsánatot, az egyértelmű olvasói rokonszenv ritka ajándékát annál bizonyosabbnak ítélhetjük.
Park Könyvkiadó, 2013, 216 oldal, 2900 Ft
