Ama szörnyű évben öt Moldova-kötet jelent meg. A Digitális Irodalmi Akadémia honlapján található bibliográfia szerint 1990 és 2010 között 67 könyvet (71 kötetet) adtak ki Moldovától. Évente átlagosan több mint hármat. A rendszerváltás előtt feleennyit sem.
Moldova egyik maximája szerint "a hatalom által felajánlott kitüntetéseket személyes sértésnek kell tekinteni". Moldovát a rendszerváltás után is érte annyi sérelem, mint előtte. Díjakból származó bevételei nem csökkentek. 2010-ben megkapta az új magyar etatista kapitalizmus emblematikus személyisége, Demján Sándor által a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával alapított Prima Primissima díjat. (Moldova a Per Kádár sírjáért című könyvének bemutatóján úgy nyilatkozott, hogy a díjat a pénz miatt fogadta el, s azt állította, hogy Orbán Viktor abban a levelében, melyben a díjához gratulált, "a nemzeti szellem megtestesítőjének" nevezte őt.)
Moldova életműve a rendszerváltás után protesztirodalommá egyszerűsödött le.
Utolsó jelentős szatírája, Az Abortusz-szigetek, mely a két rendszer határvonalán született, lezárja a jövőhorizontot: a szocialista tervgazdálkodás logikája abszurd és fenntarthatatlan, e logika föllazulása viszont széteséshez, pusztuláshoz vezet. 2002-es önéletrajzi kötetében, A régi nótában Moldova rögzíti, milyen sokáig kellene visszafelé forgatni az időt, hogy otthon érezze magát benne: "Ha most valaki felajánlaná, hogy újrakezdhetem az életemet, és szabadon eldönthetem, mikor szeretnék tizennyolc éves lenni: 1952-ben vagy napjainkban, én kissé röstelkedve, de habozás nélkül 1952-t választanám. (...) Egyetlen, de mérhetetlen előnnyel járt akkor fiatalnak lenni: mindenki úgy érezte, hogy szükség van rá, indultak a nagy tervezések, beruházások, építkezések, azt mondták nekünk: ha mindegyiketekből tíz volna, az is kevés lenne!"
A katasztrófariporter
Mint a fenti idézetből is látjuk, a bolsevik voluntarizmus naturális teljesítményszemlélete mindvégig elkíséri Moldovát. Ez határozza meg riportkönyveinek nézőpontját a rendszerváltás után is. Az idős Moldova még termékenyebb riporter, mint a fiatal volt. 1990 és 2013 között tizenegy riportkönyvet produkált, köztük két-három kötetes műveket. Börtönökről, ügyvédekről, környezetvédelemről, Balatonról, Dunáról, Kelet-Magyarországról, egészségügyről, Ormánságról, Miskolcról, tűzoltókról, borászatról. Ezek a pusztulás és leépülés krónikái. Annak szemléltetésére íródtak, hogy a rendszerváltással semmi sem lett jobb, viszont minden rosszabb lett. "...a beígért újjászületés helyett elképzelhetetlen mérvű leromlás következett be: magas munkanélküliség, parlagon maradt földek, terjedő betegségek, elöregedés és elvándorlás, a politikai terror fokozódása és a karvalytőke megjelenése jellemzi a vidéket" (Európa hátsó udvara).
| ||
A bizonyítást a téma-, a szereplőválasztás és a tendenciózus adatkezelés szolgálja. Még a rendszerváltás előtt gyakorlatilag nem létező minőségi borászatról is sikerült kimutatnia, hogy kevésbé minőségi, mint valaha.
Az arbitrárius forráskezelés tekintetében nem változott semmi. A Miskolcról szóló riportkönyv, az Érik a vihar megírásával a város MSZP-s vezetői 2008-ban bízták meg Moldovát. A föltételük az volt, hogy a könyv 2009-ben kerüljön a boltokba. "Ilyen szoros korlátok közé szorítva eleve tudomásul kellett vennem, hogy számos tárgyi tévedés: hibás adat, név vagy szám is belecsúszik az anyagba."
Moldova az új rendszerben is a régi módon kereste írásaihoz a politikai támaszt. Az egészségügyről szóló riport, A tékozló koldus előzményeit ismertető előszóban Moldova felidéz egy 2001-es televíziós beszélgetést, melyben arról faggatták, miért nem ír erről a területről: "Azért, mert a jelenlegi jobboldali kormány nem engedné meg nekem. A dolog már ki van próbálva: 1992-ben a bíróságok munkájáról akartam írni, jelentkeztem az Igazságügyi Minisztériumban, válaszra sem méltattak. (...) magasabb engedély, miniszteri jóváhagyás nélkül semmit sem tehetek (...) Aztán telt-múlt az idő, a 2002-es választásokon megbukott a jobboldali kormány." Moldova felhívta a minisztérium új sajtófőnökét, akihez régi barátság fűzte: "Én nem ismerem személyesen Csehák Juditot, téged szeretnélek megkérni, hogy beszéld meg vele ezt az ügyet." Az egészségügyi helyzetkép elkészült, felettébb sötét lett és pesszimista. Moldova nemcsak azoktól áll távol, akik nem kérnek a munkájukhoz semmilyen hatalmi támogatást, de azoktól is, akik ezt burkoltan teszik, és támogatóik elvtelen kiszolgálásával hálálják meg. Nála csak a meggyőződésével egybeeső, elvszerű kiszolgálásról lehet szó.
Az Ég a Duna című mű a bős-nagymarosi vízlépcső elleni aljas, antikommunista szabotázst leplezi le. A mű, melyet Moldova 1997 nyarán kezdett írni, eredetileg egy nehezen kommunikálható hatalmi döntés támasztékának készült. Horn Gyula kormánya ekkor készítette elő a nagymarosi vízlépcső megvalósítását ígérő egyezményt Szlovákiával. Csak hát, mire a könyv elkészült, Horn és pártja váratlanul megbukott.
A vízlépcső elleni tiltakozás 1984-es kibontakozása kapcsán teszi fel a kérdést Moldova: "a kormányzat miért nem lépett fel erélyesebben"? Erős a gyanúja, "hogy a kormány szándékosan 'engedte el a láncukról' a rohamozó zöldeket. Változatlanul szeretett volna kihátrálni a vízlépcső felépítésének kényszere alól." (Senkit, semmiféle láncról nem engedtek el. 1984-ben teljes publikációs tilalmat rendeltek el a vízlépcsővel kapcsolatban. Az első nyilvánosságban sem a vízlépcső ellenzői, sem a támogatói nem szólalhattak meg. 1985 augusztusában véglegesnek szánt döntést hoztak a vízlépcső megépítéséről. Az első nyilvánosságban ekkortól kampányszerűen népszerűsítették a beruházást, az ellenérvek viszont továbbra sem kaptak nyilvánosságot. 1986 februárjában betiltották a Duna Kör által meghirdetett környezetvédelmi sétát, a szervezőket megfenyegették, a megjelenőket súlyosan bántalmazták.)
A rendszerváltás utáni első riportkötet, az 1989-90-ben született börtönszociográfia, a Szabadíts meg a gonosztól még a Bűn az élet rasszista szellemiségét követi, ha nincsenek is benne olyan brutálisan uszító szövegek, mint amabban. Ugyanezt mondhatjuk a 2000-ben megjelent kelet-magyarországi szociográfiáról, az Európa hátsó udvaráról: "Bevezetésként ide iktatok néhány, cigányokkal kapcsolatos mondást és történetet, melyet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útjaimon hallottam, azt hiszem, minden elemzésnél pontosabban jelzik a kialakult állapotokat. a) Ha egy cigánycsecsemőnek kiesik a szájából a csecs, nem azt mondja, hogy 'cicit!', hanem azt, hogy 'pénzt'! b) Ha megkapják a szociális segélyt, a cigánygyerekek két napig kolbásszal verekszenek. c) Ne munkát szerezz nekünk, hanem pénzt! - mondták állítólag a szervezőnek. d) A cigánynak csak annyi köze van a földhöz, hogy rászarik és beletemetik. Nem ért hozzá, nincs benne a génjeiben, amit egy parasztnak el kell tűrnie. e) Többségi kisebbség, majd ők megoldják a magyar kérdést."
A 2009-es miskolci riportkötet, az Érik a vihar viszont (legalábbis fél)fordulatot jelez. Ez év elején Pásztor Albert, a miskolci rendőrkapitány egyes bűncselekménytípusokról kijelentette, hogy azok elkövetői valamennyien romák. Miskolcon az összes párt és a riportkötetet megrendelő szocialista városvezetők demonstratív részvételével szolidaritási tüntetésen védték meg a rendőrkapitányt. Így írt erről Moldova: "a pártok vezetői néhány pluszszavazat reményében akár a saját nagynénjükkel is hajlandók házaséletet élni - ez alól nincs kivétel. Miskolcon is - a város történetében először - létrejött az MSZP-től a szélsőjobbig tartó egységfront." Moldovát a "szíve mélyéig" elszomorította, hogy a szolidaritási tüntetésen "megtapsolták az árpádsávos zászlók alatt felvonuló, Pásztor rendőrkapitányt éltető Magyar Gárda és a többi fél- vagy egész fasiszta alakulat felvonulását". A riporter azonosul azzal az állásponttal, hogy nincs olyan európai ország, amelyben Pásztor Albert rendőrkapitány maradhatna. A legfrissebb Moldova-szatírába, a Mi, I. Viktorba pedig már ez a mondat is belecsúszott: "Az egység visszatért az állomáshelyére, ahol felvették a jegyzőkönyvet, kihallgatták és megverték a közeli cigánytelep lakóit és a jelentést továbbították a felettes szerveknek." A cigányfaló rendőrök elvesztették egykori lelkes protektorukat.
Moldova felismerte, hogy a cigányellenes egységfront, melynek megerősítéséért kevesen tettek nála többet, óhatatlanul a radikális antiszemitizmus legitimálásához vezet, s ily módon a zsidókat - őt magát - is veszélyezteti. "Egy zsidó azért ne legyen cigányellenes" - jegyezte meg Moldova abban a cikkünk első részében már idézett, Bárdos Andrásnak adott interjúban, melyben egyébként kitartott a cigányok elleni uszításra fölhasznált hamis adatok hitelessége mellett. A szégyenteljes "szolidaritási tüntetés" elítélése Moldova részéről úgyszólván visszhangtalan maradt. Annál nagyobb volt a hatása egy odavetett zárójeles megjegyzésének, mellyel ugyanazt a rémhírt terjesztette, ugyanolyan "forrás" alapján, mint Molnár Oszkár edelényi polgármester. "Többször hallottam, hogy ütögetik a terhes asszonyok hasát, abban a reményben, hogy idióta születik, aki után magasabb támogatás jár." A jobboldali és a náci sajtó lelkesen konstatálta, hogy Moldova a "baloldalról" "bizonyította" a "meghurcolt" Molnár Oszkár állítását.
Életsumma
A szociografikus riportkötetek mellett két új műfaj uralja Moldova rendszerváltás utáni életművét: a (kommentált) aforizma és az életrajz. Kádár János, Kardos György, (a golyóstollas) Bíró László és önmaga életének rajza.
A Kádár Jánosról szóló könyv 2006-ban jelent meg, és közel kétszázezer példányban kelt el. Ennél kelendőbb történeti tárgyú magyar könyvet a rendszerváltás utáni korszakból nem ismerünk. Ez a mű sem történészi kutatómunkára, hanem szubjektív módon szelektált és kezelt személyes forrásokra és emlékekre épül. A szerző kifogástalanul dokumentált tényeket utasít el azzal, hogy ő ezt "nem hiszi". Alaptézise az, hogy Kádár a saját rendszerében ellenzékben volt. "Bár egy pillanatra sem tagadta meg a magát szocialistának nevező állam- és pártapparátust, ettől visszatartotta kommunista fegyelme, állandó harcban állt vele." Az állandó harc fogalmával bármi igazolható, hiszen még egy közönséges pártban is folyamatosak a belső küzdelmek, nemhogy egy minden aktív és legális közéleti erőt átfogó állampártban. Moldova a saját képére formálja Kádárt. Ugyanúgy a rendszer eltökélt hívét és radikális kritikusát zárja össze az ő személyében, mint a magáéban. Moldova, miközben rendszert véd és támad, igazából sohasem rendszerben, hanem szubjektumban gondolkodik. A nép mindenkori ellensége, a mindenkori mocskos elit és a népért élő hősök állnak egymással szemben.
| ||
Kardos György portréján sokkal kevesebbet kellett torzítani, mint Kádárén, hogy előálljon a mocskos elittel, az elidegenedett bürokráciával folyamatos harcban álló magányos hős. A rendszer rendszerkonform alkotóelemei mechanikus rendszerszolgálatra képesek. A magasabb szintű, szofisztikáltabb, kreatívabb rendszerszolgálat képviselői folyvást beléjük ütköznek. Ezek az ütközések Kardos Magvetője esetében erősen érintették a szerző egzisztenciáját is. Moldova kiemeli a Magvető és a Kiadói Főigazgatóság közötti ütközőpontot, ami ezt a kiemelést valóban meg is érdemli, azután megállapítja, hogy "az akkori szocialista tábor két képzeletbeli végpontja: Kelet-Berlin és Vlagyivosztok között, másfél világrésznyi területen a Magvető teljesítményével kiemelkedett minden rendű és rangú könyvkiadó közül". Így emelkedik Moldova mentora világtörténelmi jelentőségre.
Az aforizmakötetek, kalendáriumok egyrészt a morzsabáli ökonómia termékei, másrészt a kor gyarlósága fölé emelkedő, messzelátó öreg imázsának kellékei. A messzelátás esszenciája az általános pártellenesség, amit Moldova a maga egész életére kiterjeszt: "Ne vegyék dicsekvésnek, mert csak a magam sorsának elrontását, teljes kiközösítését értem el vele - de én már a legelején bemondtam a 'kontra pártit'. Nyolcvannál több könyvben okádtam ki undoromat minden párt iránt." (Kontra párti!, 2009.)
Ennek az okádási folyamatnak az egyik állomásáról olvashatunk Az utolsó töltény nyolcadik kötetében: "Az 1994-es választások előtt én írtam a legfontosabb, milliós példányszámban terjesztett propagandaanyagukat (ti. az MSZP-ét - R. S.), melyet az ő (Horn Gyula - R. S.) neve és fényképe fémjelzett." "Már szóltam róla, hogy az 1994-es országgyűlési választások kampányában szorosabbá vált a kapcsolatom Hornnal. Máig is fenntartom azt a véleményemet, hogy ő volt az MSZP utolsó jelentős politikusa, tehetségben messze felülmúlja a Gyurcsányhoz és Hillerhez hasonló hiteltelen figurákat. Már a kezdet kezdetén sem vártam csodákat tőle, de bíztam benne, hogy a lehetőségek szerint felvállalja a szegények és elesettek védelmét az agresszív nagytőke 'vaspatája' ellen. Várakozásomban csalódnom kellett. 1994 és 1998 között... a szocialista máz utolsó maradványai is leperegtek róla." Ezek szerint a pálya legelején bemondott "kontra párti" közel fél évszázaddal később valóban bemondódott.
"Kádár és Moldova elfogyott"
Moldova életrajzainak és önéletrajzainak jellegzetes tendenciája, hogy üldöztetés tekintetében hősei kisded körén kívül mindenkit maga mögé utasít. Börtön, szűkölködés, állásvesztés, utazási tilalom, publikációs tilalom mind semmi ahhoz képest, amit Kádár János, az ő hívei és az exávósok elszenvedtek. Kádár (miként azt a Nap-keltében Moldova kifejtette) jól tette, hogy felakasztatta, akiket felakasztatott, mert azok nagyrészt gyilkosok voltak. Az ellenzékiek hiteltelenítéséhez pedig elég az egykori kommunistaság vagy káder rokon, horthysta ős. Ha pedig a valóság nem szolgáltatja sem ezt, sem azt, akkor hozzá lehet költeni. A kiadói állásából már 1979-ben kirúgott Kőszeg Ferenc például egy olyan Moldova-kötet (a Negyven prédikátor) szerkesztőjeként bizonyult a "legvonalasabb" lektornak, amit nem is ő lektorált, nem is ő szerkesztett, de még csak nem is annál a kiadónál dolgozott.
A beszélő disznó két folytatását először a Népszavában olvashattuk, ezzel a bevezetővel: "'A beszélő disznó' 1973 könyvhetén jelent meg, egy szatíra részeként... sokezres tömeg tolongott a Vörösmarty tér környéki sátrak előtt... A bőséges kínálatból is kiemelkedett néhány mű, nagyon keresték Gyurkó Lászlónak a Kádár Jánosról írott életrajzát - az elsőt ebben a témakörben -, de ne tűnjön szerénytelenségnek, az én könyvem is sikert aratott. Délutánra sok sátorban már kirakták a táblát: 'Kádár és Moldova elfogyott!'" 1973-ban egyik mű sem létezett. A beszélő disznó 1978-ban jelent meg, Gyurkó Kádár-könyve pedig 1982-ben.
A rendszerváltás után Moldova szatíráinak és regényeinek jelentősége (a Ha jönne az angyal kivételével) lecsökkent, minőségük leromlott. Ez a romlási folyamat Moldova legutolsó kötetében követhető nyomon a legjobban. Ebben együtt van A beszélő disznó és két folytatása, a Józsi rendszert vált és a Mi, I. Viktor.
A beszélő disznónak karakteres figurákkal benépesített, szélesebb érvényű, önálló világa van, melyben Józsi sertés valamelyest pszichológiailag is árnyalt és kifinomult törtetési stratégiája érvényesül. A Józsi rendszert vált már inkább csak aktuálpolitikai parabola, mely a politikai publicisztikából közvetlenül átemelt elemekből áll össze, de a megfeleltetések azért itt még nem olyan szimplák, az elemek összeépítésében van bizonyos kreativitás, a szatíra szereplői, pártjai és valóságos pártok és személyek között nincs teljesen egyértelmű megfelelés. A Mi, I. Viktorban már nincsenek áttételek, abban már semmi sem jelent önmagánál többet, az csupán szatírának maszkírozott publicisztikus vádirat.
A rendszerváltás megnyitotta egy olyan pálya lehetőségét, ami a Kádár-korban nem létezett, s ezt a lehetőséget Moldova György használja ki a legjobban. A rendszer ellenségeként lehet szólni, írni, tevékenykedni korlátlan szabadsággal a legszélesebb nyilvánosság előtt (amit e sorok írója lelkesen helyesel). Moldova az antikapitalista rendszerellenesség erős keresletére erős, alighanem a legerősebb kínálattal válaszol.
Moldova rendszerektől függetlenül professzionális módon optimalizálja tehetségének értékesítését. "A profizmushoz tartozik, hogy ihlet, vagy akár élményanyag nélkül is tudok írni. De természetesen még mindig táplálkozom a múltamból, a meg- és átélt élményanyagaim bőséges táplálékul szolgálnak. (...) Többet hoztam ki magamból, mint amennyi bennem volt. Egy közepes kertben egy kiváló kertész dolgozott. A kert a tehetség, a kertész az akarat." Így jellemzi Moldova a pályáját a Borsnak adott interjújában. S ez a jellemzés érett önismeretről tanúskodik.
