Könyv

Szép költői comeback

Tóth Krisztina: Világadapter

  • Herczeg Ákos
  • 2016.11.13 13:10

Könyv

Minél többször forgatom át magamban, annál erősebb a meg­győződés: Tóth Krisztina Világ­adapter című verseskötete rendben van.

Azt is mondhatnánk, rend van benne, ami az esetében a letisztult gondolatiság és változatos formakultúra kellemes elegyét jelenti. Az egyes versekben és kötetszinten is tapintható magabiztos szaktudás szerencsére nem merül ki a vitathatatlan alkotói készség puszta demonstrálásában. Nem holmi ujjgyakorlat tehát az új kötet, ahogy nem is állítható a sarokba a sikeres prózai karrier egyfajta mostohatestvéreként: a Világadapter nemcsak a felvetett kérdések vonatkozásában meghatározó olvasmányélmény, hanem kidolgozottság tekintetében is. A vers fölötti elidőzés nyomait vélem folyton felfedezni, ami az olvasót is elidőzésre, vissza-visszatérésre hívja. Valamiért nehezen elképzelhető, hogy ezek a versek az ihlet percében álltak volna elő. Mindez persze következik is a tárcanovellákból ismerős szemlélődő tekintet alaptermészetéből – a feltáruló hétköznapi helyzet alapján számos verset el tudnánk képzelni (sőt mintha már olvastuk is volna) prózában. Számomra az igazán izgalmas ebben, ahogy Tóth Krisztina tömöríti, stilizálja, mint­egy légiesítve továbblibbenti a prózai alapanyagot.

A Futamidő szép példája ennek a sajátos, műfajok közötti manőverezésnek. Az alkotás jelenébe a szomszéd jóvoltából mintegy zörejként behallatszódó, nem odaillő üzleti kifejezések, miközben konkrét jelentésüktől eloldódva és metaforákká válva beíródnak a vers kontextusába, továbbírják, továbblendítik önmagán túlmutató jelentések felé a tárcába illő szituációt. „Mobilozik egy szomszéd, / különös szavakat kiabál át a versbe. […] Futamidő. Elfut egy újabb óra, / mi ez a mondat, istenem, hol a vége.” Az elmúlás hálás verstéma, ha az megfelelő innovációval párosul, és a Világadapterre e tekintetben nem lehet panasz. Hol egy már-már elfeledett, a semmiből hirtelen előbukkanó gyermekkori emlék (Háromnegyed), hol a telefonban sokasodó halott nevek (Memóriakártya), hol pedig az apa elvesztésének bensőséges pillanatfelvételei szembesítenek azzal, hogy az éle­tet romlékony anyagból gyúrták, és nem csupán az idő kezdi ki, hanem legapróbb elhibázott döntéseink is kitörölhetetlen nyomot hagynak rajta. Utóbbi már a kötet címadó versének szépen artikulált belátása, melyet ugyanakkor a kötet központi metaforájává emelt energiaátalakító készülék tág jelentésmezője fed be jótékony homállyal. „Mindig utólag / tudni biztosan, mi lett volna jó […] A világ közben áramlik észrevétlen / át a testen, bármikor zárlatot, / túlfeszültséget keltve, nem beszélve / ingadozásról, hevülésről.”

Tóth Krisztina kötetének színvonalát nem kizárólag az ilyen fajsúlyos, a költői erőforrásokkal jól gazdálkodó gondolati líra emeli, de érzésem szerint az ún. alkalmi típusú versek terén sem esik az elvárható szint alá. És itt jön képbe az a bizonyos techné: még ha
Weöres Bóbita-átiratát hajlamos is az olvasó ötletes stílusgyakorlatként nyugtázni, A vén cigány-parafrázis azonban már több mint puszta újrajátszás, ott már izgalmas átértelmezői folyamat megy végbe, szociológiai tekintetben korántsem tét nélküli verziót hozva így létre (A koravén cigány). Ahogy azt is kétlem, hogy nagy számban akad olyan irodalmár, aki titkon nem volt odaadó olvasója az irodalmi élet szereplői elé görbe tükröt tartó Pokol-átiratnak (Inferno Letterario), s képes volna tiszta lelkiismerettel száműzni a felejtés bugyraiba. Egyedül a Turista-ciklus szerelmi tematikája hozott elhasználtabb, könnyebben felejthető sorokat, de ezeket, némi jóindulattal, hajlamos vagyok a zsáner számlájára írni.

„Titkos életem állomás, amelyen a vonat átrobog, / csönd lesz és vaksötét, amire tízig számolok” (Dal a titkos életről) – a Világ­adapter ehhez hasonló metaforikus feladványokban gazdag bányató, melyben az olvasó kedvére búvárkodhat, és érdemes is többször alámerülni, mert minden alkalommal más és más titok bukkanhat a felszínre. A címben szereplő technikai eszköz ebben a költői térben érzékeny műszerré válik, az élet apró rezdüléseinek, egyéni sorsokat meghatározó traumáinak nyelvi átalakítójává, amelyben másfajta távlatból nyílik rálátás már átélt vagy nagyon is átélhető tapasztalatokra. Noha a szerző rajongói talán prózában várták volna mindezt, óva intenék attól, hogy pusztán műfaji idegenkedésből hagyjuk olvasatlanul a könyvtárak, könyvesboltok polcain. Talán kevésbé instant módon szól, mint egy tárca, de meglehet, maradandóbb is a hatás.

Magvető, 2016, 80 oldal, 2990 Ft

Neked ajánljuk