Könyv
Ül, marad a gyerek!
"Játékos készségfejlesztő foglalkozás iskolába készülő gyerekeknek. Szintfelmérés fiúknak kötelező, lányoknak kérhető" - olvassuk egy művelődési ház faliújságján. Az ovis szexizmus indokolt: a fiúk többsége ebben a korban - és még sokáig az iskolarendszerben - nehezen ledolgozható hátránnyal indul a lányokhoz képest.
A mindenes
"nagyon másra teremtem, mint amit végre learattak" - írta avantgárd korszakához közel fogant versében Szegi Pál, az ismeretlen költő, alig ismert műfordító, esszéista, kritikus és szerkesztő. S valóban, bár a korszak irodalmának és sajtójának meghatározó figurája volt, látszólag kevés maradt utána.
"Nemesebb és nehezebb"
Tizenkét év szünet után jelentkezik megint vadonatúj kötettel a kortárs magyar próza egyik legünnepeltebb alakja. A Verhovina madarai mellett a börtönről, filmekről, műfajokról és sértődékeny medvékről beszélgettünk vele.