Izlandra úgy tekintünk, mint valami nagyszabású lehetetlenségre, ahol kimondhatatlan nevű emberek élik a világukat többnyire fagypont alatt, igencsak megrövidített napos óráikban. Közben persze tudjuk, hogy fényévekre vagyunk lemaradva a szigetországtól - olykor még a fociban is. De most az izlandi irodalom jelentkezett be, és azt hiszem, régen láthattunk annyira megrázó rajtot, mint Sjón A macskaróka című műve. Noha az eredetileg Sigurjon Birgir Sigurosson nevű, 49 éves szerző ugyanúgy takarékoskodik a szavakkal, ahogy honfitársai mínusz 30 fokban, élőbeszédben, mégsem lehet hiányérzetünk. A csupán 130 oldalas kisregény annak ellenére teljes, hogy alig egy óra végigolvasni.
A XIX. század végén járunk, Reykjavík akkoriban sokkal távolabb volt Európától, mint Budapest. Egy vidéki pap rókára indul, egy világlátott "füvesember" temetni készül szolgálóját, a Down-kóros lányt, aki korábban matrózok játékszere volt egy bálnavadászhajón. A pap lelövi a rókát, a lányt eltemetik, ám mindkét cselekedet máshogy zajlik, mint ahogy természetes volna, mert szinte minden mozdulat tartogat meglepetést. De mire összefutnak a szálak, és a legvégén kiderül egy újabb, utolsó hátborzongató titok, Sjón sallangmentes szövegének köszönhetően olyan utazást tehetünk a fagyott és kopár, és talán éppen emiatt a babonás fantáziával sűrűn behintett vidéken, ami kivételes élmény. Utána semmire sem vágyunk jobban, mint szembeszállni a sötétséggel.
Fordította: Egyed Veronika. Magvető, 2011, 130 oldal, 2490 Ft
