A kortárs prózaírók egy része – mint Franzen, Foer vagy éppen Chabon – mintha éppen a Fehér zaj lapjairól lépett volna elénk, mind fizimiskájukat, mind érzékenységüket tekintve. Ideális esetben az intellektuális divatok követésén túl egy adott szerző megítélése persze szövegeinek minőségén, az összbenyomás mellett az ízlését tükröző részleteken és belső arányokon múlik. Michael Chabonról nagyjából a Jiddis rendőrök szövetsége című, többszörösen díjnyertes kötete óta tudható, hogy remek érzéke van a túlzáshoz, a szatírához és az abszurdhoz, képes a témához fellelt írásmód adta lehetőségek maximális kiaknázására, és biztos kézzel bánik a műfaji kódokkal. Okos amerikai zsidó szerző, akinek ráadásul a szenzációs humora az azonos című regényéből készült Wonder Boys filmből (magyar alcíme: Pokoli hétvége) is megízlelhető.
A szerző angolul tavaly, magyarul idén megjelent Ragyog a hold című, a fiktív és a valós határait pedzegető, kvázi önéletrajzi-családi ihletésű emlékiratregénye viszont ízig-vérig komoly mű, ami a mozaikcsalád történetét követi a második világháború előtti, dél-philadelphiai nyomornegyedektől a nyolcvanas évek végéig, az elbeszélőt örökbe fogadó nagypapa San Franciscóban bekövetkezett haláláig. A szerzői előszó játékos, posztmodern-metafikciós felütésének iróniája, miszerint „ragaszkodtam a tényekhez, kivéve, amikor a tények nem voltak hajlandóak idomulni az emlékezethez, az elbeszélői szándékhoz vagy az általam előnyben részesített igazsághoz”, az olvasón csattan. Az olvasón, aki – minden, alapesetben távolságtartásnak minősülő, elvileg kizökkentő effektusként működő lábjegyzetes megjegyzés, illetve bennfentesnek ható kulturális összekacsintás ellenére – egyszer csak azon kapja magát, hogy magával ragadta a világ- és kultúrtörténetbe ágyazódó, sokszereplős memoár csapongó története. Vannak ugyan irodalmi utalások, de Pynchon Súlyszivárványa vagy Salinger történetei nem valami rejtélyes szubtextusra utalnak, hanem a nagyapa történetét kutató, könyvbéli Chabon („Mike”) fontos olvasmányélményei, melyek segítik a megértésben, s ekként állnak a Ragyog a hold előképeként. Ahogyan a memoáríró, úgy az olvasó is fejezetről fejezetre tanul, bár ez a folyamat nem felismerések sorozataként, hanem folyamatos és fokozatos megismerésként írható le inkább, ami a javarészt töredékként, az emlékezet apró, fájó szilánkjaiként felkínált életepizódokkal és -eseményekkel való elbeszélt találkozást jelenti. Chabon könyvét olvasva az ember mintha itt felejtett tárgyakat venne kézbe, méregetné és tapogatná, és az elbeszélés segítségével megpróbálna rálelni egykori szerepükre és jelentőségükre, ahogyan azok a család tagjainak élettörténetébe – és testébe – beágyazódtak.
A memoár írása is ehhez hasonló folyamatként tételeződik, melynek során nem is a múltbéli igazságok feltárása vagy a felbukkanó emlékfoszlányok fiktív vagy éppen hamis mivoltának megállapítása, esetleg a reflexió eltávolító gesztusa a hangsúlyos, hanem a cselekvés által megőrzött hit, melynek magva nem valamiféle meggyőződés vagy igazság, vagy – zsidó szerzőről és zsidó szereplőkről lévén szó – az identitás, hanem a ragaszkodás. Ragaszkodás egy döntéshez, egy másik emberhez. Ezt a nagyapa élettörténetében megragadott vezérmotívumot érvényesíti az elbeszélő is, aki maga is folyamatosan beavatja az olvasót az írással kapcsolatban felmerülő dilemmáiba és azokat feloldó döntéseibe. Lehet-e, kell-e alkalmazni a párbeszédes formát az elbeszélésben (igen), szükség van-e az élettörténet lehetséges jelentéseinek metaforikus kidomborítására (nem, sőt el kell azokat bizonytalanítani) stb., majd – a nagyapa csökönyösségével – eltekint a túlzott, a történetet felfüggesztő vagy azt kisiklató reflexióktól. Chabon elbeszélője kitart döntése mellett, hogy emlékirat szülessen, s hogy a szöveg csak a nagyapa történetét és az elbeszélőnek a történet rekonstrukciójával és formába öntésével kapcsolatos érzelmeit, a gyászmunka elvégeztével áthagyományozódott lelki örökséget regisztrálja. Vagyis nem szét-, hanem jól megírt memoár a Ragyog a hold, mely még a tengelyében álló, kézenfekvő élethazugság iránt is megértéssel viseltetik (szándékosan nem árulom el, miről van szó), hiszen a szöveg elsődleges szándéka nem valamiféle lappangó titok leleplezése, hanem az emlékek darabkáinak összeszedegetése, ha tetszik: a szinte kivétel nélkül valamilyen szomatizált lelki nyavalyába belepusztuló családtagok testéből a történetek szilánkjainak óvatos eltávolítása.
Egy jó könyvhöz már ennyi is elég lenne, de a családtörténettel párhuzamosan kirajzolódik az Egyesült Államoknak a náci Németország megszállásával összefonódó, dicstelen hidegháborús története, a Hold és a világűr meghódításáért folytatott verseny, a rakétaőrültek legtisztább idealizmusának, a politika és az üzlet számító világának furcsa elegye, melyet a regényben ugyanolyan hideg, ezüstös fénnyel világít be a Hold, mint a fiktív Chabon család történetét.
S hogy kinek szól egy ilyen regény, arra feleljen a szöveg mottója: „Nekik ajánlom. Komolyan.”
Fordította: Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, 2017, 446 oldal, 3990 Ft
