Persze hogy "tegnap" jó volt, megyek le, jó lesz majd ma is megint, de tudom, megint: úgy csak szar lehet, megint szar lesz.
Ezt előre megmondhatom, meg is mondom, mielőtt lemennék, ha utána mondanám, nem lenne kunszt.
Most mi van még, ezen kívül?
Hogy már nehogy "érzet" legyen, füllung.
Azt mondja a Gály: ló és citrom, ő ugyan nem lóra mondta, rulettra, eszembe nem jutna egy dárdát becélozni a táblába, mióta ló volt. Eleve: rájöttem: én egy tiszta nem devián pici voltam, csak mi van,
a világban az van,
hogy nincs is meg még a világ,
mindenki úgy tesz,
az van, hogy van, akinek normális,
neki - nekik - akkor mindenki, aki nem normális - nekik -, deviáns,
ez divat lesz, ez is kezd úgy lenni, mintha volna, pedig nincs,
de én egy teljes normális voltam, lettem volna. Micsoda különbség.
Szóval, legyen meg mindig az, ami nekem passzol, és oldalt maradhat, ami a Fő Vonal mellett van, mert hiába van a Fő Vonal mellett, semmiféle vonal nincs, tehát ilyen közelség se, semmi mellékes, II. oszt. érdem, semmi érdem, lásd Kafka Összes Novellái, amit itt el akarnék lopni egy betört ablakon át,
Lumpenstadtban,
ahol renoválnak épp, de nem ér le a kezem.
Idézet tömérdek volna, tőlem is, hagyjuk. Na, én boldog lettem volna a Romanovval, gyönyör kép volt a Szent Radegund győzelme, tisztára egy múlt századi fotó, kirakom az esten a xérit, és a Revoque-val, na ja, de betliztek írben, a Curragh-n, ez a nagy ír pálya, a két klasszikusban, amit, visszacsatolás, az Aidan két trenírozott lova nyert, naná, trenírozott, O´Brien nevű ez az Aidan, az egyik legnagyobb idomár a világon a Vincent O´Brien volt, és hogy a David Ashforth ennyire ott van a Life-ban, nekem öröm, én ilyen egyszerűen szeretek, pici, srác ilyen, én.
Normálist akartam, volt, nem volt, lett a verebek, a koala kártyabajnokság, 70 cm a kártyabajnoki füzetek vastagsága. 1972 óta játsszuk itthon. Ezt azután megszerezted, ezt az egyet, Pilinszky, ahová estél, ott maradsz, mi ezt az egyet - mindegy, ezt a kettőt - odhol, szik, megcsináltuk. "A verebek" és a koala kártya.
Mondja társném odhol: meglásd, egy zöldikét fogunk találni, ez egy madár, mondom. Mondom neki: bár úgy lenne! A Csucsu ződi olyan volt, hogy ha 5 mp-re egyikünk fejére szállt, 6 mp-re a másikunkéra, és l mp-re vissza egyikünkére, és rajta ült a kezemen, ott, ahol csuklóban egy madártojás van, mikor felejthető stílusban vertem a Fendert, a bosszát szerette, meg a mittudomént.
De meghalt.
Hamar. Egy ződit hamar. Ne hamar. Soha. Most. Akkor most megyek, feljegyzem ezt: van egy füzet.
Nem is füzet, egy ragadvány, a táskában mindig ott van, ahova legjobban jön az eső, de a foltjai szépek.
Emlékszem, ahogy álltam azon a pályán...
...na, és mire emlékszem, pici, mi az, te is mondd, amire emlékezni tudsz, az mi akkor már, viszont jelentős kérdés:
jártál már a Holtak Birodalmában?
láttad álmodban a tenger alatti termet s a Hableányokat, hablecsacsi vicceket hagyd, rőtkoszorús lakóit, s megfulladsz-e, ha majd emberek szava szólít?
Borzasztó-e neked, hogy itt vagy, és az itt az hol van?
Mindegy-e neked, hogy mely gödörbe kerülnek csontjaid?
Ha nem ismered Kálnoky László költészetét, mit akadékoskodtál az iménti kitételekkel?
Ennyi van mára.
Kisütött a nap, a ló is a tisztaság volt maga, absztrakat, szik, absztrakátum, Alíz neve, Szpéróé, relációk, csak pénzbe kerül,
az ember Quantum Nem Játssza Meg Azt Amit Kéne,
Qualitas Megjátssza Amire Ráver,
tiszta boldogság, ha a pincér megengedi, ülj be, nem ő fizet, mindegy, beleles lapodba, huh, szép színes képek, a Romanov, a Fallon, ülj, ameddig akarsz, max. záróra, a helyen, ahova estél.
Ott se maradsz, visz a vonat, kibírod, visszatérsz legrosszabb szokásaid közé, ahol mindent muszáj még inkább, mint ahova ezt a muszájt viszed, és akkor otthon leszel, és várod, hogy ezt, amit írtál, viszontlásd.
Viszontlátásra.
