Mára közhely az, hogy a német megszállás másnapján a hatóságokhoz mennyi feljelentés érkezett, hogy egy évtizeddel később hány besúgót foglalkoztatott az államvédelem, hogy a parlamenti képviselők közül ki volt háromperhármas, hogy a közélet megtisztítása képtelenség.
Volt ügynökök szerepelnek a médiában, szakmai tisztességre hivatkozó újságírók jelentenek fel embereket. Kilencvenhétben minden mindegy, a tévés főszerkesztőnek múlt héten kinevezett Belénessy Csaba élő adásban dicsekszik feljelentése eredményéről. Arról az ügyről, mely miatt Csurka István, az egyetlen érintett, nem tartotta szükségesnek, hogy hatósághoz forduljon.
Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy azért kicsi a Vasárnapi Újság hallgatottsága, mert tisztességes ember vasárnap reggel vagy alszik, vagy bepótolja a hétköznapok elmaradásait; szeretkezik - rusztikusabb megfogalmazásban: dug. Nem hiszek a szóbeszédnek: álltam én már vasárnap reggel hétkor a Kálvin téren, igaz, kialvatlanul, és találkoztam olyan lánnyal, aki a 16 óra alatt szeretkezett. Persze az objektivitáshoz emellett az is hozzátartozik, hogy a Rádiókabaré után a Vasárnapi Újság a legnépszerűbb műsor, múlt vasárnap én is azt hallgattam. Igaz, csak háromnegyed nyolctól.
A rendszerváltás
után szakítottam azzal az állásponttal, hogy a világon kétféle ember él. Nyolcvankilencig azt gondoltam, hogy van, aki velünk, és van, aki ellenünk van. Kényelmes nézet, kialakulásához nincs szükség másra, mint néhány letartóztatásra, néhány házkutatásra, jó sok munkahelyről történő eltávolításra. Ezek eredménye viszont fölér néhány évtizedes élettapasztalattal. Szomorú, ha az ember ötvenéves korában jön rá arra, hogy sorsának alakulását nem mindig ő irányította. Vasárnapi ébredésemig azt gondoltam, hogy a besúgások, feljelentések ideje lejárt. Ugyan észbe kaphattam volna a KBI anonim besúgó vonalának létrejöttekor, de éberségemet kijátszotta a megváltozott világ illúziója.
A Vasárnapi Újságban (1997. augusztus 3.) emlékeztettek arra az április tizenhetedikei adásra, melyben Lovas István publicisztikája beszámolt a Rap és punk a fasizmus ellen című, kazettán kiadott zenei összeállításról, melyen az egyik dal refrénjében Csurka István írói munkásságát minősíti és a politikus felakasztására buzdít az előadó. A műsor után Belénessy Csaba, a Vasárnapi Újság főszerkesztője megküldte a kazettát az ombudsmannak, vizsgálja meg, hogy a dalt előadó HétköznaPI CSAlódások nevű zenekar nem vétkes-e közösség elleni izgatás bűntettében. A legutóbbi adásban Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok állampolgári biztosának válaszát ismertették, melyből kiderült, hogy az ombudsman vizsgálata után az ORFK eljárást indított az előadók ellen. Sietnék leszögezni, hogy a pécsi zenekarnak sem Csurka Istvánról szóló véleményével, sem a többi dalszövegével nem értek egyet. A taszári katonáknak írt daluk hasonlít a MIÉP és a Munkáspárt álláspontjához, Che Guevara visszatérésében pedig a pécsi punkok mellett leginkább Kuba reménykedett. Bár Castróék - ha nem tévedek - csak a commandante testét és nem a szellemét várták vissza. A HétköznaPI CSAlódások tagjaival a személyes találkozás után is csak a véleménynyilvánítás fontosságában értek egyet. Problémám mégse velük, hanem az őket feljelentőkkel van.
A punk
mint zenei irányzat a hetvenes évek végén kialakult brit gazdasági és politikai válság egyetlen pozitívuma. Az általános munkanélküliség, a korrupciós botrányoktól hangos közélet, a kilátástalanság terméke. A punkok az anarchizmus ideológiáját, a "nincs jövő" jelszót, a hangszeres tudás nélküli zenekar-alapítást és a polgárpukkasztást választották. A műfaj színes hajú, biztosítótűvel teliaggatott reprezentánsai három akkordra épülő himnuszukban (Sex Pistols: God Save The Queen) kérték az istent a királynő fasiszta kormányának védelmezésére. A punk exportképesnek bizonyult, és kikerült a brit birodalom fennhatósága alól. Hetvenkilencben már itthon is voltak követői, de az első punkzenekar (Spions) kényszerű disszidálása majdhogynem csak a hozzátartozóknak tűnt fel. Más kérdés, hogy a brit média akkoriban hogy csinált sztárt a punkokból, mennyit kerestek a zenekarok, és mára mennyiben váltak hasonlóvá a korábban gyűlölt bálványokhoz. Nem véletlenül hozom szóba a brit sajtót a Vasárnapi Újság kapcsán. Ott - a BBC etikai kódexe szerint - az újságírók csak merényletekkel és tervezett terrortámadásokkal kapcsolatban kötelesek az informátort felfedni. Magyarországon egy ilyen etikai kódexnek vélhetően azt kellene tartalmaznia, hogy az újságíró mikor nem tehet feljelentést, mikor nem szükséges rendőrökhöz fordulni, mely esetekben kell hallgatnia, mint a sír. A félreértések elkerülése végett hadd tegyem hozzá, az ügy kapcsán a rendőrséggel nincs semmi bajom. Szerintem Belénessy főszerkesztő keveredett szerepzavarba, nyilván sokféle elvárásnak akart megfelelni.
A Vasárnapi Újság
főszerkesztőjét - ha jól gondolom - nem köti a buchenwaldi eskü, mint az annak tartalmára nyolcvanegyben hivatkozó, hasonló helyzetbe került Erdős Pétert. Akkor az erősödő punkmozgalmat jelentette fel a hanglemezgyár azóta elhunyt igazgatója a Kritika című lap hasábjain. Erdősnek elég volt egy cikket írni ahhoz, hogy rendőri eljárás induljon, kései követője talán nem volt biztos abban, hogy az illetékesek hallgatják a műsorát. Mégis igaz, hogy vasárnap reggel az ágyban nem a rádió a legfontosabb?
Erdős Péter sértett ember volt. Egy róla szóló dalban fülének letépése, a hasán ugrálás, orrának betörése volt az énekes vágya, a refrénben az anyját üzletszerű kéjelgéssel gyanúsította az előadó. A CPG-t nyolcvanháromban bűnösnek találta és fejenként majd kétévi letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, mert a nyomozás kiderítette, hogy több daluk szövege alkalmas közösség elleni izgatásra. A szovjet atomfegyverek elutasításáról szóló SS-20, a Brezsnyev halálának másnapján előadott Meghalt a cselszövő és az "Áll egy ifjú élmunkás a réten" kezdetű és "rohadt büdös kommunista banda, miért nincsenek ezek felakasztva" refrénű dalok mégis túlélték a rendszert. Bár a zenekar tagjai a börtön után disszidáltak, valamirevaló punk hanghordozói közül a rossz minőségű CPG-koncertfelvételek nem hiányozhatnak. Zenekarokat csak totalitárius rendszerek zárnak börtönbe, Havel elnöknek közeli barátai az egykoron Csehszlovákiában börtönbe dugott Plastic People élve maradt tagjai.
A HétköznaPI CSAlódások tagjainak írói munkásságra való hivatkozását talán elfogadja majd a bíróság. Szomorú az, amikor egy jónak induló, ám jórészt üzletté vált zenei mozgalmat üldöztetése tartja életben, amikor egy újságíró osztja és nem keresi az igazságot.
Isten óvja a Vasárnapi Újság szereplőit.
- pálinkás -
