A tegnap este moderátora – mint eddig minden alkalommal – Veiszer Alinda volt, aki az elején arra volt kíváncsi, hogy a megjelent slammerek és költők közül ki mennyire van jelen a nyilvánosságban. Korpa Tamás, aki Debrecenből érkezett, inkább csak szakmai fórumokon jelenik meg, emellett szívesen publikál álnéven különböző kitalált történeteket nem létező költőkről – valódi újságokba. Krusovszky Dénes amellett, hogy költő és újabban novellákat is ír, lapunk rádiókritikusa, aminek köszönhetően most már államtitkár-helyettesek is felfigyeltek a nevére, ugyanis magánlevelekkel bombázzák őt egy-egy politikai témájú rádiókritikája miatt.
Simon Márton viszont egy másfajta nyilvánosságban van benne: egy-egy sora pólókra került, páran pedig magukra is tetováltatták szellemi termékeinek egy szeletét, de nemcsak emberekre, hanem táskákra is jutott ezekből. „Csináltak egy nagyon szörnyű táskát, amit rengeteg hisztivel és hároméves kislányokat megszégyenítő határozottsággal bedaráltattam” – meséli Simon, aki úgy véli, jó dolog a népszerűségnek ez a formája, de ő nem mindenáron szeretne például feliratos táskákat.
Ő egyébként már odáig jutott, hogy szelektálnia kell a különböző megkeresések között. „Felkértek például, hogy írjak a Balatonról. Mi közöm nekem a Balatonhoz? Vagy ajánljak valamit. Nem ajánlok. Én író szeretnék lenni, és pont.” Závada Péter azonban, aki a megjelentek közül talán a legnagyobb népszerűséget élvezi, épp mostanában fújt visszavonulót: kevesebbet lép színpadra, és inkább drámákat ír. „Ennek nincs köze a népszerűség irritáló mivoltához, sokkal inkább az érdeklődési kör kiszélesedéséhez. Az, amit egy rap- vagy egy slamszöveg megenged az embernek, egy idő után kevésnek bizonyult nekem. Elkezdtek érdekelni azok a szövegek, amik papíron működnek” – meséli.
Közélet és költészet
| ||
A bemutatkozó körök után szóba került a közéleti költészet újrafelfedezése. A megjelentek egyetértenek abban, hogy meglehetősen béna az a fajta rácsodálkozás a közéleti költészetre, ami a közelmúltban zajlik. Korpa Tamás egyébként nem nagyon szól hozzá ehhez a témához, így Krusovszky Dénes meg is kérdezi, hogy talán Debrecenben nincsen közéleti líra? „Debrecenben én vagyok a közéleti líra” – válaszolja Korpa, majd hozzáteszi, hogy őt igazából az zavarja, hogy az Édes hazám című (magyar közéleti verseket közreadó) válogatáskötet után nem indult meg egy kutatási hullám, ami rendszerezné és feldolgozná ezt a hagyományt.
Závada szerint eleve az a baj, hogy az irodalom iránt csak kevesen érdeklődnek, arra pedig nincsenek próbálkozások, hogy ezen változtassanak. Ha a közéleti költészetről az Édes hazám kapcsán elindulna egy diskurzus, az is csak ezt a szűk réteget érdekelné.
A továbbiakban hosszasan dilemmáznak azon a kérdésen, hogyha a versek fogyaszthatóbb formában jutnának el az emberekhez – mondjuk egy táskán feliratként –, akkor többen olvasnák-e például Krusovszky verseit. A fiúk végül arra jutottak, hogy régen sem olvastak tömegek verseket, ezért ezen kár rágódni. Závada ehhez a kérdéshez egy elég érdekes dolgot fűzött hozzá. „Csináltunk egy kísérletet, hogyha a Facebookra kiírok egy szöveget betűvel, akkor érkezik rá x like, de ha ugyanazt a szöveget kifotózom egy könyvből, és úgy teszem ki, sokkal több visszajelzés érkezik”.
Krusovszky egyébként nem híve annak, hogy mindenáron tömegek olvassák a verseket, pláne, ha ahhoz valami olyan felület szükségeltetik, amelyen könnyen fogyaszthatóvá válnak a művek. „Én ilyen lassabb olvasókat képzelek el, akik szánnak időt a versolvasásra” – mondja.
„Engem mindig érdekelt, hogy hogyan lehet egy viszonylag könnyen emészthető szövegbe elrejteni olyan utalásokat, amik nem biztos, hogy elsőre működnek. Ez azért nehéz, mert a slam egy direkt műfaj, amiben én azt szeretném, hogy te, aki ott ülsz, értsd, amit én mondok elsőre, és ne kelljen neked erről túl sokat gondolkodnod” – tereli a szót Závada a slam műfajára, majd hozzáteszi, hogy amikor verset ír, akkor többet gondolkodik a szövegeken.
| ||
Mint eddig minden alkalommal, most is voltak videobejátszások (viták viszont ezúttal nemigen). „Ez egy új jelenség, de nyilvánvalóan nem veszi át 3000 év irodalmának a szerepét. A slam ifjúsági szubkultúrát hoz be, kifejezetten egy nemzedéki költészet. A be nem érkezettek költészete” – mondja Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke.
Szegő János, a Magvető szerkesztője szerint a kortárs költészetre nincs nagy piaci kereslet, és még mindig a regény viszi a prímet. Ennek ellenére Szegő úgy értékeli, hogy a slam hatására a vers egy kis vérfrissítést kapott az elmúlt években. „Elterjedt az a sztereotípia, hogy visszatért a közéleti költészet, de igazából ez is csak egy új töltést kapott. Most már vannak olyan kötetek, amelyekben egymás mellett vannak a verses és a slamszövegek. Nagyon sok műfaj a versből nőtte ki magát, és haladt a vers mellett egy ideig, aztán eltűnt. Nem tudom, mi lesz a slammel mondjuk nyolc év múlva, de most ez egy nagyon élő dolog, és örülni kell neki” – mondja.
Krusovszky azon az állásponton van, hogy ezek a műfajok egymással párhuzamosan működnek. „Azzal azonban szkeptikus vagyok, hogy mennyire van átjárás a különböző szegmensek között. Sokan a slam pozitív oldalaként vetik fel, hogy az elvezeti az embereket a költészethez, de ez lefokozás, mert nem önértéket tulajdonítanak neki ilyenkor, hanem azt mondják, hogy ez azért jó, mert elviszi a Jóska Pistát, aki eddig nem olvasta Adyt, Adyhoz. Miközben ennek nem így van értelme, hanem a közeget kell létrehozni.”
Závada szerint viszont abban semmi rossz nincs, ha azt mondjuk, hogy az egyik könnyebben olvasható, és más művek, műfajok olvasására serkent. Szerinte inkább ott kezdődnek a bajok, amikor valamiféle hierarchiát akarnak a slam és a hagyományos költészet viszonyába iktatni. Na de ki az, aki így tenne? Innen lehet majd folytatni.
