Könyv

Terroristás, lövöldözős, szerelmeses

Réti László: Célpont Párizsban

  • - urfi -
  • 2012. szeptember 19.

Könyv


Bár ne kéne megint ezzel kezdeni, de hát mit tehetünk? Először Bárdos András, Frei Tamás és Réz András könyvei kapcsán konstatáltuk, amit Árpa Attila új opusánál sem hagyhattunk figyelmen kívül: a kemény kötésű lektűr új hullámának celeb szerzői és gondos kiadóik mintha maguk is éreznék, hogy ezek a szövegek nem állnak meg magukban, ezért kell valami plusz, a szerző által felfedett titkos tudás ígérete, ami egyrészt eladja, másrészt utólag menti a könyveket. Bár Réti László (még) nem igazi celeb, csak néhány bestseller eddig álneves szerzője, nála is a bennfentes tudás hivatott felhorgasztani a vásárlási kedvet: „izgalmakban bővelkedő, akciódús regényének hitelességét garantálja, hogy a szerző, aktív rendőrtisztként, belülről ismeri a nyomozók és terrorelhárítók munkáját”.

Azon lendüljünk is túl, vajon mennyire ismeri belülről az izraeli titkosszolgálat és a francia elhárítás munkáját egy zuglói rendőr, hiszen a szerző „hitelessége” édes mindegy – a kérdés az, hogy a regény világát el lehet-e fogadni érvényesnek. És itt kezdődnek a bajok. Mert arra már csak nehéz szívvel legyintünk, hogy valamiért minden „hard-boiled lektűr” szerzője kényszeresen beleénekel egy émelyítő szerelmi dalt a puskaropogásba, és ezek a love storyk tényleg a legfáradtabb hollywoodi tévéfilmek kliséivel dolgoznak. Itt éppen az a konfliktus, hogy az egyik házasságban a férj túl sokat dolgozik, amit a feleség nem ért meg, a másik pár férfi tagja pedig „olyan, mint egy gyerek”. Rétinél ezek a lányregényekből jó tanulós szorgalommal kiollózott karakterek agybomlasztóan sokat nyüglődnek egymással, de mondom, ennél sokkal nagyobb baj, hogy a kémtörténet ugyanilyen életszerűtlen. Már az alapkonfliktus is: a párizsi biztonsági cég vezetője – Victor – leszerződik egy egyiptomi üzletemberrel, akiről a titkosszolgálatok tudják, hogy arab terrorista, és szeretnék követni. De ahelyett, hogy Victort kényszerítenék együttműködésre („az nem elég gyors”) vagy egyszerűen követnék a testőröket pár napon keresztül („az túl kockázatos”), a franciák a férfi feleségét, az izraeliek pedig legjobb barátnőjét, reménybeli szeretőjét zsarolják meg, hogy segítsenek megszerezni a vendég részletes programját. Ennek semmi értelme azon kívül, hogy az egyébként viszonylag szórakoztató kémjáték így egy szerelmi háromszög keretein belül bonyolódhat.

Persze azért nem olyan bonyolult itt semmi, az egyetlen igazi fordulat kifejezetten idegesítő, és csak az olvasó módszeres és együgyű félrevezetésével sikerül véghezvinni. Az ígéretes és pergő nyitóképek, a Párizsban vonagló „felajzott testek” és a Közel-Keleten repkedő végtagok után a hosszúra nyúló történet ráérősen és jól nevelten, a dramaturgiai botlások és a nyelvi döccenők ellenére is kitartóan halad a teljesen indokolatlan végkifejlet felé. Az utolsó jelenet a könyv valódi csúcspontja: a szerelmi háromszög tagjai egy ketyegő bomba mellett tárják egymás elé érzéseiket, fájdalmaikat, miközben – abszolút érthetetlen okokból – felváltva akarják meggyilkolni egymást, részleges sikerrel. Ha ez önparódia lenne, igazi stílusbravúrnak mondanám.

Ulpius-ház, 2012, 508 oldal, 3499 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.