1989. március 8-án, amikor Patti és Robert utoljára beszélt, az AIDS-es Robert már haldoklott. "Megírod a történetünket?" "Akarod, hogy megírjam?" "Neked kell, mondta, csak te tudod megírni." "Megírom, feleltem, bár tudtam, hogy nem lesz könnyű betartanom ezt az ígéretet."
Tényleg nem lehetett könnyű: Pattinek húsz év kellett, hogy megtalálja hozzá a hangot. És nyilván csak nehezített a dolgán, hogy Robert halála után más veszteségek is érték: előbb Richard, a Patti Smith Group zongoristája, aztán a férje (és két gyermekének apja), Fred, majd Todd, az öccse hunyt el. Nem beszélve azokról az írókról, költőkről (mint Allen Ginsberg vagy William S. Burroughs), akikre Patti mestereiként tekintett, és akikkel a Kölykök lapjain is találkozhatunk. Hiszen ez a könyv nemcsak Patti és Robert története, hanem a hatvanas-hetvenes évekbeli, New York-i szubkultúráké is.
Patti Smith 21 éves volt, amikor nekivágott New Yorknak, hogy felkeresse ott tanuló festő barátait, és hogy a segítségükkel maga is művész lehessen. Mindig is az akart lenni, vagy legalábbis egy híres művész múzsája. Átesett egy nem kívánt terhességen és szülésen, kimaradt a tanárképző főiskoláról, és abból a philadelphiai gyárból is kirúgták, ahol minimálbérért szívott. Szóval lépnie kellett mindenképpen.
Robert Mapplethorpe is 1946 telén született, mint Patti. Long Islanden nevelkedett, és noha a szülei papnak szánták, festő akart lenni. 1963-ban iratkozott be a brooklyni Pratt Institute-ba. Rajzokat, installációkat és kollázsokat készített, meg gyöngyöt fűzött. És pont abban a lakásban dekkolt, amiből kiköltöztek Patti barátai. Így találkoztak az első alkalommal. Robert útbaigazította egy másik sorház felé.
1967 júliusában jártunk. Az első hetekben Pattinek csöveznie kellett New Yorkban, hiszen alkalmi melóiból legfeljebb kajára futotta. Viszont azzal a gyöngyfüzéres brooklyni sráccal kétszer is összefutott közben. A második alkalommal Robert szörnyen be volt tépve, de ettől csak még kedvesebb lett, úgyhogy végül együtt mászkáltak éjjel kettőig. Akkor derült ki, hogy egyiküknek sincs hová mennie. Hát így kezdődött, azon a napon a szerelmük és a barátságuk.
Héderről héderre vándorolva öt évig éltek együtt - a Kölykökben ez az öt év tölti ki Patti visszaemlékezésének a háromnegyedét. Öt év a művészet és a kapcsolatuk igézetében, éhezéssel, fázással, költözködéssel tele. Ha feldobom, akár egy romantikus love story is festhetne így, de ha leesik, ez a két "kölyök" nagyon mélyre kerül. A poklot kell kijárniuk. Robertet ugyanis nemcsak fotóművésszé válása útján kísérhetjük végig, de azon az alvilágin is, amin strichelni kell a narkóért, meg azon a belső úton is, melynek végén szembesülnie kell a homoszexualitásával. (Nem mintha ez olyan rendkívüli lett volna abban a környezetben. Pattit sem szólította volna le Allen Ginsberg a Chelsea Hotelben, ha nem fiúnak nézi...)
1972 októberétől - ahogy egy fejezetcím is mondja - "együtt, külön utakon" folytatódott a történetük. Elengedhették már egymás kezét, hiszen már pontosan tudták, hogy merre tovább. Ahogy azt is, hogy épp úgy számíthatnak egymásra ezután. (Már csak ezért is látni kell Robert kiállítását a Ludwig Múzeumban: szinte az összes híres Patti-képe itt van. Sőt egy 78-as film is forog róla, a Still moving.)
És ezt a könyvet sem kéne kihagyni. Ebből minden kiderül Pattiről meg Robertről, de nem csak ezért. Meg nem csak azért, mert Corso, Ginsberg, Shepard, Burroughs, Warhol, Malanga, Richard Hell, Tom Verlaine, Lenny Kaye, Jimi Hendrix, Janis Joplin vagyis az összes királyunk felbukkan. Hanem mert mindig megnyugtató, ha kiderül, hogy micsoda ára van annak, amikor egy álom megvalósul. Hát még, ha kettő...
A Kölyköké egyenesen felemelő.
Fordította: Illés Róbert. Magvető, 2012, 376 oldal, 3490 Ft
