A buzgó athéniak szorgalmasan karbantartották a vízi járművet: az időközben tönkremenő alkatrészeket folyamatosan újakra cserélték. Ám a régiektől sem szabadultak meg, hanem gondosan őrizték egy raktárban, mígnem egy szép napon a hajó összes alkatrésze le lett cserélve. Egy derék athéni ekkor gondolt egy merészet, a raktárban heverő alkatrészeket restaurálta, és újjáépítette belőle a hajót. Thészeusz hajója tehát duplikálódott: a renovált kint ring a kikötőben, míg a rekonstruált a raktárban pihen. Az örök és megoldhatatlan kérdés azóta is gyötri a gondolkodó embereket: melyik példány Thészeusz valódi hajója?
Octavia E. Butler különleges sci-fije, a Hajnal egyebek mellett ezt a paradoxont veti fel. A sztori maga nem nagy ügy, disztópiáktól roskadoznak a könyvesboltok polcai, a világ újra felfedezte a baljóslatú szubzsánert, a magyar könyvkiadók pedig próbálnak lépést tartani, és behozni a több tízéves lemaradást. Butlert olvasva olyan szokatlan frissességet, a sci-fi műfajában eleddig magyar nyelven ritkán tapasztalt szépirodalmi minőséget tapasztalhat az olvasó, ami egyszerre tölti el örömmel és szégyenérzettel. Öröm, mert végre hozzánk is eljutott ez a könyv, és a fanyalgó, elitista irodalmunk résnyire már nyíló tekintete talán ezután még megfontoltabban szegeződik a zsánerirodalomra; és szégyen, hiszen a Xenogenesis-trilógia (amelyet az egységes kiadás óta Lilith’s Brood címen emlegetnek) első darabja több mint harminc éve jelent meg eredeti nyelven.
Vajon hány könyv képes ilyen távolságból is valami újat mondani világunkról? Mert a sci-fi egyik fontos műfaji eleme, hogy olyan jövőképet fessen, amiben – a jelen tudományos eredményei alapján – ott szendereg annak lehetséges megvalósulása. Butler kiindulópontja ma már triviális, hiszen minden második könyvre jut egy világvége. Itt egy háború tarolta le szinte teljesen az emberiséget, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a Föld teljesen lakhatatlanná vált. Kb. ennyi a közhely a Hajnalban, hiszen több száz évvel az események után vesszük fel a fonalat, nem is a Földön, hanem valahol az űrben, egy idegen űrhajón. Itt ébredezik az egyik túlélő, Lilith, akinek nevét érdemes összevetni a midrásokban olvasható teremtéstörténettel, azon belül is Ádám első, Éva előtti asszonyáéval. Az ő feladata lesz újra benépesíteni a Földet, ám addig még nagy út áll előtte, az űrhajó idegen lényei ugyanis semmit nem adnak ingyen. A szokatlan, taszító külsejű, csápos oankáli kereskedő faj, de a génmanipuláció sem áll tőlük távol. Mindent a saját igényeik szerint alakítanak, semmit sem tűrnek meg eredeti formájában, a legbiztosabb, ha minden élőlény őket szolgálja. Űrhajójuk is élő organizmus, amelynek ők parancsolnak. Lilith sem úszhatja meg a beavatkozást, hogy az oankálik elérjék céljaikat, és itt figyel be a korábban levezetett Thészeusz hajója probléma: a génmanipulált élőlény meddig marad önmaga? Ám ez csak egy a Butler által felvetett számtalan kérdés közül. Az egész művön végighúzódik egyebek közt a Stockholm-szindróma kialakulása, a szexuális devianciák kérdése, a közösség és a bizalmatlanság kettőssége, valamint a traumatizált tudat irányíthatóságának erkölcsi problematikája.
Az első pillanattól Lilithtel megyünk, azt tudjuk, amit ő, miközben informátoraink az oankálik, akikben nem sok okunk van bízni, mégis, a történet előrehaladtával egyre szimpatikusabbak lesznek. Kezdeti undorunkat Lilithtel együtt mi is levetkőzzük, s a végjáték egy pontján már nem is az emberekért, hanem az oankálikért aggódunk. Butler jövőképe épp annyira elkeserítő, mint amennyire tanulságos. Az emberiség túlélésének egyetlen módja, ha elfogadja azt a sorsot, amelyet ő mért saját környezetére. Egy magasabb rendű faj utasításait hajtja végre, tűri, hogy különböző kísérleteknek vessék alá, és génkészletét kényük-kedvük szerint módosítsák, miközben türelemmel kell kivárnia, míg eljön az idő, hogy természetes élőhelyére, a Földre visszakerülve megkezdhesse a szaporodást.
A Hajnal központi témái ellenére mégsem torkollik unalmas, filozofálgató frázisokba.
A rejtélyek ügyes adagolásával, a környezet és az idegen faj lassú, de nem vontatott, részletes taglalásával Butler folyamatosan fenn tudja tartani a feszültséget és a figyelmet. Észre sem vesszük, és végül a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy Thészeusz űrhajóján utazunk egy bizonytalan jövő felé, ahol már semmi sem létezik eredeti formájában.
Fordította: Huszár András. Agave, 2019, 304 oldal, 3680 Ft
