rés a présen: Hogyan és miért kezdtél el újságot írni?
Bak Róbert: Nagyjából 15 éve kezdtem értékeléseket írni a moly.hu felületére, amelyeket elég hamar, viszonylag sokan kezdtek el csillagozni. Gondoltam, teszek egy próbát az Ekultúra.hu-nál, amelyet már akkor is szívesen olvastam, és szerencsére ők is nyitottak voltak, így azóta náluk is megjelennek ajánlóim, elsősorban kortárs szépirodalom témában. Aztán pár éve megkeresett a Szeged.hu, így nekik is írok. A Telex.hu-val pedig kölcsönös volt az érdeklődés, hiszen ők éppen egy, a kortárs alkotásokat jól ismerő munkatársat kerestek, én meg egy olyan másodállást, amely kiegészíti a jövedelmemet a tartós táppénz alatt. Szerencsére elmondhatom, hogy mindhárom oldallal tökéletes a kapcsolatom.
rap: Hamarosan megjelenik az Ameddig elhiszem című köteted, amelynek alcíme: Első és utolsó versek. Az rendben, hogy első, hiszen az ember bármikor elkezdheti a versírást. De mit jelent az, hogy utolsó?
BR: Mindig is volt bennem késztetés, hogy kipróbáljam magam a szépirodalomban, de úgy éreztem, hogy ameddig nem vagyok kellőképpen magabiztos az íráshoz, nem kezdek bele. Az utóbbi időben jelentősen megváltozott az életem; ALS-t diagnosztizáltak nálam, ami természetesen sok mindent más fénytörésbe helyezett. Amikor átestem az első sokkon, eldöntöttem, hogy amennyire csak lehet, nem veszem figyelembe a helyzetet, és csak azzal foglalkozom, ami igazán érdekel. Így elkezdtem leírni a fejemben már egy ideje meg-megjelenő gondolatokat, szövegeket, amelyekből megszülettek a verseim. Ezért első versek. Hogy utolsók is lehetnek, az amiatt van, hogy ennél a betegségnél 2–5 év a várható túlélési idő, és nálam valamikor 2020-ban jelentkeztek az első tünetek.
rap: Mi segíti a versek létrejöttét a kéretlen múzsán kívül?
BR: Többségében spontán születnek; az ember elméjében megjelenik hirtelen egy szókapcsolat vagy akár egy egész sor, esetleg egy kifejtésre váró gondolat, amit addig forgat, míg végül össze nem áll egésszé. Verseket mindig olvastam, annak ellenére, hogy alapvetően prózai alkat vagyok. De pont ezért, inkább a rímtelen, már-már prózaverses stílus áll hozzám legközelebb, amely viszonylag ritka a magyar irodalomban. A lengyel lírából olyan alkotókat szeretek, mint Szymborska, Zagajewski, Krynicki vagy Herbert.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
