A kétezres évek elején gyakori látvány volt a pályaudvarokon, ahogy reggelente frissen megfestett szerelvények gurulnak be a peronokra, vadabbnál vadabb rajzokkal. A graffitik sokszor olyan frissek voltak, hogy szinte érezni lehetett az alig megszáradt festék szagát.
Az agyondíjazott szerző, aki fotósként is tevékeny, sikeres, úgy egy évtizede költőként kezdte a pályáját. A 2010-es Aktív kórterem és a ’11-ben kiadott Állapotok – negyvenöt töredék című verseskötetei után aztán a próza felé fordult.
„Nálam többet senki nem szenvedhetett” – írja 1941-es Kor című versében Aj Csing (1910–1996). Ez nem kérkedés, hanem szimpla ténymegállapítás, de a további életút ismeretében mégis elhamarkodott.
Nem újhold éjjelén halt meg Kabai Lóránt, csak a halálhíre érkezett meg aznap hajnalra. Pár nappal előbb, a legutolsó fotón, amit posztolt, a már szinte elfogyott, vékonyka Hold látszik egy bérház teteje fölött, reggeli égen, egy mellette elrepülő madárral.
A régi falióra kakukkját nyugdíjazzák, mert egyre gyakrabban felejti el az időt.
Nem illik fülszöveget idézni, most kifér az egész. Tarr Béla jegyzi, és ennyi: „Ajánlom.”
Nemrég felvetődött egy történészkonferencián, itt az ideje, hogy az idősebb kollégák megírják az emlékirataikat, vagy készüljenek velük interjúk arról, ahogy a történetírást a rendszerváltás előtt művelni lehetett.
A szerző – akit sokan Panamajackként ismernek a Diétás Magyar Múzsa Facebook-blogról – a közgazdaságtan alapjaival, a jó befektetés, a pénzteremtés, a fiskális és monetáris politika rejtelmeivel igyekszik megismertetni a laikus olvasót.
Többek között Zsigmond, az öntelt tintahal, Orsolya, a mogorva tőkehal, Gabesz, a tudatlan kőhal, Jakab, a rettenthetetlen rája meg Ervin, a mohó palackorrú delfin a szereplői Egressy Zoltán meséinek, aki magát a címben csak Piszke papaként aposztrofálja.
A két világháború közötti időszakban a politikai vezetés igyekezett a nőket a konyhába visszaküldeni, és kizárólag „természetes hivatásukra”, a családanyai szerepre kényszeríteni.
