A mozgóképművész, képzőművész, aki művészeti pedagógusként tipográfiát oktat, saját maga tervezte a betűktől kezdve a teljes vizuális megjelenésig ezt a könyvet is. Ulrich azt vallja, hogy a kortárs művészetben a progresszivitásnak kell elsőbbséget élveznie, és ez a kísérletező bátorság minden munkájában tükröződik.
Amúgy mi ez? Verseskötet vagy művészeti album, amelyben Ulrich műveinek fekete-fehér reprodukciói (70 kép) mellett a szövegeit olvashatjuk: műfajilag besorolhatatlan, cím nélküli írások. Olykor vannak rímek is, meg versszakok is, máskor csak egy-egy mondat, mintegy odavetve. Azt olvashatjuk, hogy „néha / véletlenül / egybeesek / magammal // máskor / mással / szándékosan / szét”, mellette a képen fejével egybenőtt két alak. Idegesek, látjuk a lüktető ereiket is. Szánalmasak az egyik szögből, a másikból dühödt bikáknak tűnnek, kicsit távolabbról nevetni kell rajtuk. Ulrich a rajzok és animációk mellett szobrokat is készít úgy, hogy vasból hegeszt össze groteszk, olykor félelmetes alakzatokat. Emberi torzót, arcot is. Mi áll ki a koponyából? Mi üt szöget a fejünkbe? Ulrich szerint: „néhány / éles szó / mellettem / téblábol”. Sokszor nehezen illeszkedő, durva felületek. A sorok, gondolatok mintha egylényegűek lennének a látvánnyal, nincs meg egyik a másik nélkül: „az a jó / a világban // hogy / van benne / minden”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
