A huszonévesen Európát járt, tanult fiatalember már valóban túl volt a baloldali szervezkedés miatt rámért börtönbüntetésen, a családjától és a nem annyira maradi, de mégsem elég forradalmi lelkületű apjától is eltávolodott eddigre, ami a költészetén is nyomot hagyott. Ám még csak ezután jött 1957, amikor a szeretett kommunista rendszer jobboldali elhajlás vádjával családostól száműzte őt, és eltiltotta az írástól. Aj Csing – Vas István, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Ottlik Géza kínai kortársa – a Góbi sivatagban egy munkatábor vécéit takarította, nap mint nap átnevelő foglalkozásokon vett részt, és nem lehetett nála toll, papír. 1978-ig nem térhettek vissza lakóhelyükre.
A vékony könyvben (amely közvetítő nyelv nélkül magyarra fordított verseket ad közre) szerepelnek költemények 1932-től 1942-ig, aztán 1954-től 56-ig, majd 1978-tól. Arról nincs szó a könyvben, hogy a közbenső évek művei tényleg mind elvesztek-e, mint ahogy a kötetcím alapján gondolni lehet, vagy ez egy válogatás az életműből, egy olyan közönség számára, amelyről a költő nem is álmodhatott. Az előszóban Aj Csing fia, Ai Weiwei képzőművész (akinek memoárját a kötettel egy időben jelentették meg) azt írja, a kulturális forradalom alatt együtt égették el édesapjával az összes kéziratát és a könyvgyűjteményét. Ám Aj Csing nem tört össze. Fia szerint szembenézett minden csapással.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
