Könyvmelléklet

Valaki más

Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd

  • Svébis Bence
  • 2014.01.05 15:12

Könyv

Volt idő, amikor még azt hittük, Kondor Vilmossal jól járt a hazai lektűrirodalom. 2008-ban megjelent első regénye, a Budapest noir felkavarta a magyar krimi állóvizét, ám későbbi könyveiben képtelen volt tartani a színvonalat, s szép lassan önmaga árnyékává vált.

Ötödik Gordon Zsigmond-regénye előtt bejelentette, hogy ez az utolsó regény, melyben chandleri zsurnalisztája szerepel. Ám Kondor ravasz módon, kijátszva a retorikát, megjelentetett egy novelláskötetet is hőse történeteivel. Ekkor már végképp arról volt szó, hogy ez a végső búcsú, az utolsó Gordon-könyv, s Kondor Vilmos nehézkessé és egyre kínosabbá váló alakjától végleg elbúcsúzhat a honi könyvpiac. Legújabb regényéből azonban az újítási szándék és a bizonyítási kényszer izzadságszaga párolog.

Kondor az évek során egyre távolabb került a krimi, s egyre közelebb a kalandregény műfajához. Olyannyira, hogy A másik szárnysegéd már vegytiszta kalandregény lett. Könnyed, habos, felejthető. A történet a "Mickey Mouse" fedőnevű akcióval, vagyis Horthy Miklós kisebbik fiának elrablásával kezdődik. Magyarország kiugrási kísérlete meghiúsul, sőt egyre inkább belekeveredik a háborúba. S mint ahogy az lenni szokott, a haza egyetlen reménysége egy jelentéktelennek látszó kisember: Wertheimer Miklós. ' a kormányzó szárnysegédje, aki először azt a megbízást kapja, hogy juttasson ki egy geológust az országból, nehogy a birtokában lévő tudás rossz kezekbe kerüljön, majd mikor ez nem sikerül, egyenesen a Szent Koronát bízzák rá hasonló céllal: mentse ki, rejtse el, hogy Szálasi ne tudjon felesküdni rá. Így utazza be Wertheimer az egész országot, s keveredik a legkülönbözőbb kalandokba, oldalán a professzor ifjú lányával, Emíliával.

A regény azonban az eddigi Kondor-könyvekhez képest is pusztán lagymatag lektűr. A történet végtelenül banális, strandolvasmánynak is csak akkor elégséges, ha közben szól a rádió. Igaz, ami a szerző eddigi könyveinek mindvégig nagy előnye volt, az itt is megtalálható: az alapos történelmi tudás és helyismeret. Bejárjuk a negyvenes évek Budapestjét, falvait, sőt még Ausztriába is ellátogatunk. A korrekt háttéranyag elsajátítására tehát nem lehet panasz, azonban egyvalami hiányzik, ami korábban sokat dobott Kondor történetein: az eleven, lélegző figurák. Míg a Budapest-ciklusban még a két mondatot kapott kocsmáros is velejéig kidolgozott karakter volt, itt a legtöbb figura papírmaséból készült. Márpedig Wertheimer Miklós sokfelé megfordul, és sok mindenkivel találkozik. Ilyen például az a jelenet, melyben főhősünk lovat akar vásárolni egy vidéki gazdától, aki pontosan úgy viselkedik, mint egy zavarba ejtően ócska székely vicc szereplője.

S mivel már egy jó ideje sejthető, hogy a Kondor Vilmos álnév, felébred a gyanú: vajon végig egy és ugyanazon ember használja-e? Mintha jelen regény szerzője nem ugyanaz volna, mint aki a Budapest noirt írta. Az még betudható szerzői újításnak, hogy a szárnysegédet szerepeltető fejezetek - Kondor korábbi gyakorlatával ellentétben - E/1-ben vannak megírva, ám valahogy az egész olyan, mintha ez esetben valaki Kondort próbálná utánozni. Kevés sikerrel.

Agave, 2013, 448 oldal, 3480 Ft

Neked ajánljuk