Interjú

„Valódi harc”

François-Henri Désérable író

Könyv

Már a második könyve jelenik meg magyarul, az Én uram és legyőzőm egy szerelmi háromszögről és egy bűntényről szól, egyben irodalmi játék, amely megidézi Verlaine és Rimbaud szerelmét. Ráadásul a francia akadémia nagydíját is elnyerte.

Magyar Narancs: Úgy tudom, tizennyolc évesen kezdett írni, miután felfedezte Albert Cohen svájci írót, akit sajnos magyarul még nem olvashatunk. Mi ragadta meg ennyire?

François-Henri Désérable: Tényleg nem olvasható magyarul? Pedig egészen pocsék francia szerzőket is lefordítottak, például azt hallottam, hogy Guillaume Musso egészen népszerű a magyar olvasóknál. Albert Cohen 1895-ben született Görögországban, de Marseille-ben nőtt fel, majd még mindig fiatalon Genfbe költözött, ott is élt élete végéig, svájci állampolgárként. 1968-ban jelent meg a Belle du Seigneur című regénye, amely egy szenvedélyes szerelmi történet pontosan 1111 oldalon, és sokan a 20. századi francia nyelvű irodalom egyik legnagyobb művének tartják. Miután elolvastam tizennyolc évesen, és becsuktam a könyvet, pontosan tudtam, mit akarok csinálni az életemben. Azt mondtam, Albert Cohen akarok lenni.

MN: Addig is szorgalmas olvasó volt?

FHD: Nem. Akkor kezdtem el olvasni, meglehetősen későn.

MN: Profi jégkorongozó volt, bizonyára a sport vette el az idejét.

FHD: Igen, ötéves korom óta jégkorongoztam, tizennyolc évesen közöltem a szüleimmel, hogy hivatásos szeretnék lenni. Apám kifejezetten örült, hiszen ő maga is profi játékos volt, később pedig edző. Anyám viszont kétségbeesve nézett rám, és azt mondta, nem azért nevelt fel, hogy egy korongot kergessek a jégen, tanulnom is kell. Egy profi sportoló naponta négy órát edz, aztán meg videójátékozik, ez nem élet. Úgyhogy megnéztem, melyik egyetem van legközelebb a jégpályához, de a jogi karon halálra untam magam. Egy nap benyitottam a városi könyvtárba, és megkerestem a legvastagabb kötetet. Ott találtam rá Cohen könyvére. Onnantól a napjaim a könyvtár és a jégpálya között teltek: napközben olvastam, délután ötkor edzésre mentem, öt-hat éven át. Huszonöt éves voltam, amikor megjelent az első könyvem.

MN: Legutóbbi regénye, az Én uram és legyőzőm tele van versbetétekkel. Eredetileg is ide szánta ezeket?

FHD: Nem, egy verseskötetet akartam írni, aztán rájöttem, hogy a mai világban az senkit nem fog érdekelni. De szerettem volna írni egy szenvedélyes szerelmi háromszögről, ami, valljuk be, nagyon elcsépelt téma. Ha az ember mégis erről akar írni, valami új formát kell találnia, és a versekkel tűzdelt próza megfelelőnek tűnt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.