A trákok a Balkán északkeleti részén éltek, bizonyos jelek szerint fejlett kultúra volt az övék, Trákia (az egyszerűség kedvéért) mégis huzatos helynek számított: nincs erre bizonyíték, hacsak a mai meteorológiai adatok nem irányadók - északkeleten a helyzet botrányosan változatlan.Persze volt, amikor megállt a levegő. A római helyőrség amúgy szertelenül, de mindig fenyegetően csellengő dolgozói, rosszarcú katonanépség, mintha eltűntek volna. A "fenyegető csellengés" kellemetlen, de megszokható volt, némi tréning után fel se tűnt. Csak ez a csend, ha ez beállt, akkor jött a görcs a gyomorba, nincsenek sehol, de mindjárt a földből nőnek ki, és elállják a kijáratokat. Az utakat mind lezárják. Amikor a néma eső csöppjei vad dobolásba csaptak a pajzsokon és a vérteken, már mindenki látta: igen, itt vannak, tényleg a földből nőttek ki, kész a baj, kezdődik a kiválasztóshow. Összeszedik az erős férfiakat, mindig azokat szedik össze. Egyre nagyobb, egyre erősebb tigrisek és oroszlánok érkeznek a római arénákba, nincs az a népszaporulat, ami lépést tarthatna az étvágyukkal. Szinte minden szombaton rendeztek kiválasztó-show-t. A trák férfiak nem bujdostak el mégse. Bátorságból? Ostobaságból? Nem volt hova? A trák férfiak ostobák voltak, nyilván, és kötekedők, nagyhangúak és büdösek, kedvelték a mértéktelen vedelést, de nincs okunk kételkedni az utókor ítéletében, mely szerint mégiscsak bátor népségnek számítottak. Nem bújtak el. Mert minek.
A rómaiak, tudniillik azok, akiknek éppen semmi dolguk nem akadt, szabadnak születtek, és nem katonáskodtak valamelyik istenverte provincián, helyes, jóravaló emberek voltak. Fontos volt számukra a család és a szabadidő tartalmas eltöltése. Nem gyűjtöttek autogramot, de kedvtelve keresték fel az arénákat és a via Appián is nagy volt mindig a tolongás. Szép, szép - mondta az egyikük -, de milyen jól mutatna egy-egy jegenyesor az út két szélén, de lehet, hogy nem mondta. Számos érdeklődő kereste fel a nevezetes utat, akkor is, amikor jó hosszan keresztre feszített rabszolgákkal szegényezték. Aki időben érkezett, még életben talált pár nyomorultat. Visszataszítóak voltak, valamelyik üvöltött, valamelyik halk hörgéssel adta ki a lelkét. Volt mindenféle - halk, hangos - öröm a lázadás leverése után, de olyan igazi kielégülést semmi se, a keresztfák se hoztak. A gladiátorok kifeszítve se voltak jobbak, mint főműsoridőben, akárha a fenevadak, akárha egymás ellen léptek föl. A meccset mindig lefújták a végén, s a nézők között olyan is akadt nem egy, akinek másnap el kellett menni dolgozni, hivatalba, üzletbe, bárhova. Az ivás ezzel szemben tarthatott filmszakadásig, megbízható rosszullét követte, aki nem hagyta sose abba, bele is halhatott. De a gladiátorok, bár lehetett fogadni rájuk, el lehetett játszani még egy vagyont is, dús örökséget, akkor se tétre mentek. Ha mindet fölzabálta a legnagyobb tigris, becsukták az arénát, meg kellett várni a jövő heti felhozatalt: aztán azok is lebökték egymást, vagy megette őket a szörnyeteg.
Hülye gladiátorok! A rohadt lázadásuk ugyan eltartott egy darabig, végül a katonaság csak elintézte a dolgot. Akkor még a kereszten jól mutattak egy kicsit, de hamar megbüdösödtek, a becsukott ablakok sem óvtak senkit penetráns szaguktól. El kellett takarítani a rohadó tárlatot.
H
Én azért jöttem, hogy megméressem magam. Hogy megtudjam, mit is érek valójában. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nyeremény nem vonzott, de nem az a legfontosabb. Különben is, egy jó buli az egész, én úgy fogom föl. Ez csak játék!
H
Azért esett rá a választásom, mert szerintem nem önmagát adja, szerepet játszik. Persze mindnyájan valamilyen szerepet játszunk, hiszen ez játék, de nagyon fontos, hogy megismerjük egymást, mert itt benn egymásra vagyunk utalva a feladatok végrehajtása során. Mi egy csapat vagyunk, mindenkinek egyaránt ki kell vennie a részét. Ha valaki nem csinálja rendesen, a többiekkel szúr ki, én az ilyet nem szeretem. Azzal, hogy idejöttünk, vállaltunk valamit, és aki ezt nem teljesíti, annak nincs helye a házban.
H
Nem, egyáltalán nem vagyok csalódott, örülök, hogy eddig eljutottam. Persze, mindenképpen megérte belevágni, még egyszer eljönnék, fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, nekem nagyon tetszik ez a pörgés. Egyszerűen fantasztikus, az elmúlt három napban alig aludtam valamit. Engem nagyon érdekelnek az emberek. Hogy mi érdekelne? Szerintem a médiában meg tudnám valósítani az elképzeléseimet, igen, a média érdekelne. Nem, nem tudom még, hogy mihez kezdenék, de most akkora a pörgés, nincs időm ezen gondolkozni, délután megyek egy közönségtalálkozóra, aztán mindnyájan a kiszavazottak részt veszünk az árvák vacsoráján, az a legjobb az egészben, hogy segíthetünk az embereken. Amikor átadtuk a kis székeket a beteg gyerekeknek, hogy örültek. Nem bánom, hogy nem nyertem meg a főnyereményt, az emberek szeretete - akárhova megyünk, nagyon kedvesek, megszólítanak - engem mindenért kárpótol. Emberekkel szeretnék foglalkozni.
H
Az én kedvencem a Majka, mert önmagát adja. Érted, ő a tökös ózdi csávó, csá, csumi, csá, nem akar másnak látszani, én rá szavazok, neki szurkolok. Érted, nem gondolja azt, hogy mert ő benn lehet a tévében, attól különb lenne nálad. Nem nagyképűsködik, nem lett nagy arca attól, hogy sztár lett, hogy az egész ország őt nézi.
H
Ti nagyon nagy sztárok vagytok, az egész ország titeket néz! A legszebb az volt, amikor benn volt Verebes István. Ezt a dzsekit a Bochkortól kaptam. Nagyon tisztellek benneteket (írásban: Benneteket) ezért, én egy hétig sem bírnám ki a bezártságot, nektek szurkol az egész ország. Apám, ilyen nézettség még sohase volt, csak ezt nézik az emberek, minden másnak a halálba zuhan vissza a nézettsége, az eddigi listavezetők nincsenek sehol.
H
Szerintem Majka azért nyomta le Lorenzót, mint a bélyeget, mert a prolik, akik szavaznak, vele bírnak azonosulni. Nagyon fontos, hogy valaki ne legyen különb náluk. Érted, hogy a csávó Szardínián vagy hol a francban szörfözött, meg van valami bazi motorja, az má´ sok volt a birkáknak, húzzon a vérbe a köcsög. Balogh Béla meg a tanító, ez csak rizsa, ez nem érdekel senkit, az a lényeg, hogy olyan legyen valaki, mint az a hülye, aki otthon nézi a fotelban, atlétatrikóban vagy otthonkában, ez egy prolivircsaft, érted, nagyon bírják. Pár értelmiségi nyavalyog csak, de hiába, ez a jövő még egy darabig. Most így megy, de figyeld meg, hogy be fog durvulni. Amerikában már olyanok vannak, hogy a csajok arra jelentkeznek, hogy megküzdjenek azért, hogy a végén elvegye őket feleségül egy milliomos, luxuskörülmények közt megy az egész, de a nézők tutira tudják, hogy a fürdőmedencés milliomos a Riviérán csak egy koszos statiszta. A határ a csillagos ég, amit csak el lehet képzelni, minden belefér.
H
Én azért szurkolok az Évinek... Tudom, mert őszinte, és önmagát adja... Höhö, ne hülyéskedj, azért, mert hátha rajta tényleg segítene valamit az a tizenhat millió... Ja, igazad van, fél évbe nem tellene, és az egészet elszedné tőle valami pasi...
H
Lapzártánk idejéig lehetett jelentkezni a Big Brother 2-re is meg a Való Világ 2-re is. Jövő tavasszal fogják vetíteni ezeket a műsorokat, addig meg majdcsak kihúzzuk valahogy.
H
Hülyék a szavazók, aszerint szavaznak, hogy melyik nekik a szimpatikus, érzelmeik szerint szavaznak, ahelyett, hogy azzal törődnének, ki biztosítja számukra a szórakozást, a nagyobb heccet. Engem nem érdekel, hogy az egyik csatornán pont akkor jött rájuk a gerjedelem élőben, amikor a másik elindította a saját cuccát, én beszopom, leszarom: jóhiszemű vagyok, látod. De a tévé kettő ott jól elszúrta, amikor a Pongót összeeresztették a Renátóval, mert a másik csatornán is valami izgalmas történt. Kiment a Pongó, aztán a Renátó csinálta benn egyedül a balhét, de az már nem volt olyan érdekes. Azzal jöhettek volna vissza, ha a Zsanett mégis lefekszik valakivel, pláne ha nem azzal, akire mindenki számít, azóta a dögunalom van, már a nézők is észbe kaptak, hogy ki van velük cseszve, ezért ész nélkül mindig benn tartják a Renátót, mert belőle kinéz valami balhé, de aztán, ha eljön a jelölés, csak jelölik, akkor meg azért, mert balhézik, mondom, hogy tök hülyék, de abban azért lehet valami, hogy az egyik csatorna az agresszióra építette az egész hóbelevancot, a másik meg a szexre, bár ami azt illeti, keféltek vagy kétszer, a többi meg a matracok között ment, ki látta, a másikon meg marják egymást a nyomorultak rendesen.
H
Folytathatnám istenviláguntig, de eluntam. Nincs tanulság, hacsak meg nem kérdezünk egy szociológust, mégis hát lehet tudományosan is: az újságpapíron mindenkinek az a dolga, hogy érdekes legyen.
Nem, dehogy lesz dögszag, csak a hideg miatt kell csukva tartani az ablakokat eztán is. Az egyik lemezszerződést kapott, a másiknak szerkesztő riporteri állást kínáltak. A harmadik valami bulvárlapnál lesz újságíró, nem kér különleges bánásmódot, foglalkoztassák, mint bármelyik kezdőt, ő lesz azért a lap arca is. Maradnak. Maradnak velünk, maradjanak hát önök (írásban: Önök) is velünk, a reklám után visszajövünk. Felőlem, gyertek, még azt sem mondom, hogy kikapcsolom a tévét. El se bujdosok, bátor vagyok, mint egy ostoba trák: minek. Hogy érzem, amint csak vastagodik, csak vastagodik a bőr az arcomon? És akkor mi van?
H
Kezdjük újra az egészet?
Hogy az milyen volt, amikor behívták a Mónika Show-ba azt a kislányt, akiről csak az nem tudta, hogy haldoklik, aki nem akarta tudni. Ítéljük el, vagy hatódjunk meg? Hazudjunk, vagy vágjunk oda? Nincs itt mit fényezni: osztozunk. Osztozunk Stohl András megrendültségében, könny csorgott a szeméből, amikor annak a beteg gyereknek a halálhíre volt a show. A mi megrendültségünk éppen olyan őszinte, mint az övé, vagy Okié. Ha azt mondjuk, őszinte, azt is mondjuk, hogy hazug, és nem szakad le a mennyezet. Sohase szakad le a mennyezet. Hazug és álságos könnyek lennének azok is, melyeket ezeknek a maguk formájában esetleg tényleg szeretetre méltó fiataloknak a - bizonyos nézőpontból könnyen kiszámítható - jövőjéért hullajtanánk. Mit számít, hogy az első lemezszerződést követi-e második? Mit számít, hogy akik tegnap a válladat veregették, holnap vissza se köszönnek? Mit számít pár előbb-utóbb így vagy úgy meghasonló szerencsétlen?
Mi lett a Bár "sztárjaival"?
Ha lett volna ilyenünk nekünk, a Való Világ és a Big Brother a szégyenérzetünket ölte volna meg. Gondolom, nem volt.
Mert mindig a szégyen hal meg először. Mindenki, de mindenki csak azt kapta most, amit érdemelt. Arra is gyúrtunk.
Turcsányi Sándor
