Könyv

Veres Attila: Odakint sötétebb

  • Kránicz Bence
  • 2017. szeptember 24.

Könyv

Ilyen rendszerváltásunk még nem volt: a nyolcvanas évek közepén ismeretlen eredetű, csápos lények érkeztek Magyarország egyik, meg nem nevezett megyéjébe, hogy fenekestül felforgassák az általunk ismert valóságot. A megfejthetetlen, hideglelős iszonyatot kiváltó idegenek (főhajtás Love­craftnak) eltüntették az összes baglyot (főhajtás David Lynchnek), és a következő évtizedekben alapjaiban határozták meg a demokratikus Magyarország sorsát (politikusoknak nem jár főhajtás). Első regényében Veres Attila nemcsak az apokaliptikus közeljövőt, hanem alternatív múltunkat is csápos nézőpontból ábrázolja, a fejezetek elé biggyesztett mottók egy lényekről szóló Tankcsapda-dalszövegből, Torgyán József-felszólalásból és Alföldi Róbert-interjúból idéznek. A történet főhőse a monstrumok új gondozója, aki egy szakításból lábadozna, de hamar egyértelművé lesz számára, hogy valami jóval nagyobb kataklizmát kell túlélnie.

Akár a sci-fi, akár a horror felől olvassuk, a keserű embergyűlölet és a nyomasztó világvége-hangulat mindkét műfaj hazai mezőnyében egyedivé teszi a fiatal szerző regényét. Veres ugyanis nem riad vissza a totális pusztulás lidércképétől, és következetesen hidegen ábrázolja azt a világot, amelyben nem az emberé többé a valódi hatalom. A kiismerhetetlen idegenek, az önálló identitású erdő vagy az utolsó fejezet osztott személyiségű hőse mind abba az emberen túli poétikai térbe helyezik a regényt, amelyet a magyar irodalom mostanában kezd felfedezni. Ha pedig hozzávesszük, hogy ebben a nem emberi esztétikai fordulatban a líra járt az élen, nem a próza, úgy az Odakint sötétebb valóban egyszerre jelzi a kezdetét valami újnak, illetve számol le a régivel. Utóbbiak persze mi, felesleges emberek volnánk: az általunk teremtett és szétrohasztott világban, ahogy az elbeszélő véli, „ha valakinek van egy kevés esze, már rég megölte magát”.

Agave Könyvek, 2017, 276 oldal, 2980 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.