Könyv

Világrepedés

Papp Katalin: Kés a párna alatt

  • Mohácsi Balázs
  • 2019. szeptember 22.

Könyv

Család, szerelem, szex, szakítás, hiány, felnőtté válás – jellemző témái a debütáló köteteknek. De a kézenfekvő témaválasztás ellenére Papp Katalin versnyelve, illetve beszélői pozíciója eloszlatja a sematizmus, a „láttunk már ilyet” gyanúját.

Ennek a szerző tehetségén túl legnyilvánvalóbb oka, hogy vajdaságiként más hatásokból táplálkozik. Üdítő a többek között Ladik Katalin és Sziveri János neoavantgárdja/posztmodernje által inspirált költészetet olvasni a magyarországi költők Kemény Istvántól eredeztethető és a Telep-generáció költőin is megedzett, mára többé-kevésbé köznyelvesült hangja után. Papp lírája a konvencionális témaválasztásával együtt is vagányabb, bátrabb, színesebb, kísérletezőbb a hazai nagy átlagnál.

A nyitóvers, a Tervezés a nagyszülői birtok eladásának vagy megőrzésének családi dilemmája körül forog. Modalitása vallomásos, ám önreflexív és szentimentális mozzanatok is megférnek egymás mellett: „oda fogok kiköltözni, én ezt tudom, / pedig még húsz se vagyok. / Még három év, és befejezem az alapszakot, / már tudni fogom, mikor művészet az építészet, / hogy kell házat tervezni, amiben az élet jó. / De ott egy téglát sem fogok elmozdítani, / színekkel fogom újra­építeni a tereket.” De a második vers rögtön átértelmezi e líra vallomásosságát: „vérző málnabokor vagyok / nedűm cseppenként csorog végig / a leveleken, lassan, akár a harmat / te magadba szívod, felitatom veled, föld / a vérem benned” (Kert). Nemcsak jóval metaforikusabb és erotikusabb beszédmóddal van itt dolgunk, hanem az erősen érzékkeverő írásmód afféle ars poeticus állításként mutatja fel a nyitóversben olvasott „színekkel fogom újraépíteni a tereket” sort. Papp verseiben izgalmasan elegyedik a konkrét az elvonttal, színes, már-már tapinthatóan materiális költői képeket kapunk: „májusban, amikor habos lombúra híznak a fák, / elnyújtózó haragoszöld nők hurkái hullámzanak” (Hagyni). (Ám az önreflexió sem idegen ettől a lírától: „Fehér a tej, ami anyám melléből kifolyik, / belepirulok, / hogy még ehhez sem / szégyellek hasonlítani, / éltető mannaléhez, / ami felnövesztett / olyanná, aki az éhséget nem ismeri” (A mosógép). Hasonló érzékkeverő hatást érnek el a kötetben szereplő fotók is, amelyek szintén a szerző munkái. Ezek már az exponálás pillanatában a tér- és színélmények festményszerűvé alakítását célozták, a realizmus és szürrealista látásmód, vallomásosság és metaforikusság egyaránt jellemzőik, s némelyiknek sikerül egyenrangú alkotásként, nem a szomszédos szöveg(ek) illusztrációjaként megjelenni a kötetben.

A versek további rétegét a pszeudomitikus világ-, illetve szereplőteremtés adja. Ilyen figura Drummó Gergő (akit a szemünk előtt, a kötet harmadik versében teremt meg) és a búzavirágszemű lány. DG természetesen általában a versek Másikjaként jelenik meg (a Hagyni alcímszerű paratextusa: Drummóhoz, lemondóan; A mosógépnél: D. G.-nek, tisztelettel; stb.), míg a búzavirágszemű lány alakja a lírai énnel oszcillál, mosódik össze. DG-vel a viszony tipikus se veled, se nélküled kapcsolatnak tűnik: „téged lesz a legnehezebb itt hagyni / (nem tudom mi űz beléd, vagy te csalsz / magadba). / erdő vagy, / legeslegjobb érzés, ha beléd taposhatok / meztélláb, szoknyában, bugyi nélkül” (Hagyni). Ám gyakoribb, hogy a kapcsolat testi dimenziója válik témává: „álmaimtól sírnak a csókjaidra éhes szeméremajkak” (Hagyni); „Mozgásom alattad levelek tánca a szélben / A tiéd bennem néma hullámverés” (Ali baba); „Lány sem vagyok már miattad, / vágy és tűz jön a köldökömből” (A mosógép); „mondom / Inkább hátulról // Hátulról / De aztán te is / Mint a többiek / Megfordítasz” (Zöldszemű G.).

További hangsúlyos vonulat az anya elvesztésének tematizálása. Az anyához, illetve anyahiányhoz kapcsolódó képek nem köntörfalaznak. Felkavarók, mégsem öncélúak, összességében bátrak: „de megvágtam magam, / a sebből tej folyt, / ebből tudtam, / hogy megváltoztam […] fáj elképzelnem, / hogy te is ott vagy, /érted is eljönnek az angyalok, / itt hagyod a tested, / mellbimbódon a fognyomainkkal / mikor megvágtad magad, / kiszívtam a sebet” (Üvegkoporsó). Sajnos ide köthető a kötet egyetlen látványos hibája is. Az egyébként ciklusokba nem rendeződő versek között az Algor mortis, a Rigor mortis, a Pallor mortis és a Livor mortis című szövegek mind a cím­adásukkal, mind a Hullajelenségek cikluscím alá kerülve fölöslegesen törik meg a kötet ívét. A kötetszerkezet nem indokolja a cezúrát, a versek pedig, mint addig is, hol Drummóhoz, hol az anyához, hol önmagához/alteregójához szólnak.

Érdekes ugyanakkor, hogy a Világrengés című vers a kötet minden állítását elbizonytalanítja, többértelműsíti, felvillantja annak lehetőségét, hogy csupán a kórházban fekvő lírai én hallucinációjáról van szó: „ereimbe erőszakolt folyadékok / bennem, és elképzelem, hogy valamiféle / teremtő vagyok, világrepedés a gerincemben / rügy, ami a Nap felé törekszik, agyamban a vérömleny / éppen virágba boruló fa, piros virággal, ez fontos […] Vajon más istenek is intravénásan kapják / a fájdalomcsillapítót?”

Idehaza 2018 sokak számára az erdélyi Kali Ágnes felfedezésének éve volt. Bízom benne, hogy 2019-ben Papp Katalinra irányul majd hasonló figyelem.

Forum Könyvkiadó (Újvidék), 2019, 64 oldal, 2000 Ft

Neked ajánljuk