Könyv

Hulladék

Erlend Loe: Leltár

Könyv

Nina Fabernek, az irodalmi élet egykori üdvöskéjének, generációja finom hangú lírikusának sok mindenhez van érzéke, csak éppen a trendiséghez nincs. Egy kicsi sincs. Sokáig azt sem realizálja, hogy nem csak az a baj az élettel, amit ő annak gondolt. Magánéleti válságain és alkoholproblémáin kívül történik vele valami, ami gyakorlatilag nem vele történik, mégis végzetesen befolyásolja az ő karrierjét (is).

Az eddigi életműből tudhatjuk, hogy ha egy Erlend Loe-hősnek váratlanul elege lesz, abból nagyon furcsa dolgok következnek. A szilárdnak hitt koordináták eltűnnek, a világ hirtelen átalakul.

Míg a szerzőnek ismertséget hozó Naiv.szuperben a hős tébláboló, unatkozó huszonéves, akinek egyhangú életében a változások szinte maguktól értetődők, és az addigi életformából kilépéshez elég egy utazás, a Doppler már emeli a tétet. Ő az egész nyugati civilizációnak fordít hátat – kísérletét egy trilógián át követhetjük. A trilógia – mint az összes Erlend Loe-könyv – könnyed hangú, olvasmányos, olykor könnyesre nevettetős, mégis mélyre megy.

„Elkötelezett híve vagyok a dolgok elmagyarázásának” – vallja a szerző, és mintha könyvei valóban tanmesék lennének abban az értelemben, hogy mindig egy-egy jelenséget mutat fel, miközben humorral, iróniával és váratlan fordulatokkal világít rá a dolgok mindkét oldalára.

Loe eddig olyan hősöket választott, akikkel könnyű volt azonosulni. Fiatal felnőttjeinek útkereső, szorongó botladozása, jóravaló polgárainak küzdelme a jóléti társadalom unalmával vagy éppen széteső házasságukkal sokak élethelyzetére és érzéseire rímelt. Ám most másodjára választ olyan protagonistát, akivel kicsit nehezebb együtt érezni. Több kritikusa a Fvonkot tartja a leggyengébb művének, abban egy kisember élete gyökeresen megváltozik, mikor Jens, a miniszterelnök álnéven beköltözik a házába.

Most is adódik a kérdés: kit érdekel egy elaggott alanyi költő nevetséges harca? Ráadásul eleinte nehéz eldönteni, miért is küzd Nina. Ha csak a siker olcsó csillogásáért, valóban nem érdemelne többet annál, mint hogy kétségkívül viccesen ábrázolt harcán úgy kacagjunk, mint egy bohóctréfán. Ám ahogy Loe-tól megszoktuk, most sem ússzuk meg erős társadalom- és kultúrakritika nélkül. Mert nem az a tét, hogy Nina mégis megtarthassa a lemondott felolvasását. Még csak nem is az, hogy csupa jó kritika jelenjen meg a művéről. Hanem az, hogy megalázása és emberi méltóságának megsértése mögött meglássuk: mi magunk, olvasók is részei vagyunk annak a folyamatnak, mely odáig vezetett, hogy már a kultúra is árucikké válhatott. Hogy egy kiadónál több a marketinges, mint a szerkesztő, ahol csupán a marketingszempontok szabják meg, melyik munka mennyit ér. Hogy nem lényeges, milyen vagy, mert úgyis brandet építenek belőled. Csodálatos jelenet, amikor Nina könyvbemutatójára a szerkesztője, Cato az épp aktuális, jól kitalált és futtatott szerzővel, Wollypoppal érkezik. A fiatal lányról persze kilométerekről süt, mennyire menő, úgy is viselkedik, mint egy popsztár, első verseskötetének is a neve – azaz a márkajele – a címe. Wollypop klassz brand, ő kap minden díjat, holott a versek nívója Nina szerint „igen közeli rokonságot mutat a hulladék kategóriájával”. Ha Nina beolvasna neki, ő tűnne nevetségesnek. Senki nem mer semmit mondani, nehogy kiöregedettnek tartsák, olyannak, aki nem érti az idők szavát. Így hát mindenki Wollipopnak csápol, de holnap már nem a kötött sapkás kis manökenköltő lesz a nyerő, mert kell az új varázslat. A szuperingerekhez szoktatott olvasókat a kiadóknak és a könyves rendezvényeknek jól eladható szerzőkkel és magasirodalomnak álcázott szövegekkel kell kiszolgálniuk. Hirtelen már nem is tűnik olyan nevetségesnek a költő, aki voltaképpen a mi megmaradt értékeinket leltározza.

Karafiáth Orsolya

Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz. Scolar Kiadó, 2019, 158 oldal, 3450 Ft

Neked ajánljuk