December 6-án elment Szőllősy András Kossuth- és Széchenyi-díjas zeneszerző, zenetudós. Munkásságát és személyiségét - az aktuális történelmi szituációtól függetlenül - egyedülálló szakmai konszenzus övezte, páratlanul egységes és kiegyenlítetten magas színvonalú életművéről azonban a szélesebb közönségnek kevés fogalma volt. A szűkebbnek se sok, mivel Szőllősy mindent megtett azért (pontosabban fogalmazva: semmit sem tett), hogy protokolláris és üres diskurzusoknak ne váljék tárgyává, így neve nem került fel a jól tájékozottság hitében fecserésző sznob értelmiségi elit listájára. Pedig az elmúlt évtizedben már nem lehetett a kortárs magyar (és az egyetemes) zeneszerzés vezércsillagairól, Kurtág Györgyről és Ligeti Györgyről úgy beszélni, hogy ne mondtuk volna ki reflexszerűen Szőllősy nevét is, a szigorú betűrendet követve ő volt a "harmadik mester". Közszájon forgott az a bonmot is, miszerint Szőllősy volt az a komponista, aki csak a jó műveit írta meg.
Kurtághoz és Ligetihez hasonlóan ő is Erdélyben született. Első éveit Szászvároson töltötte, majd 1926-ban a család Kolozsvárra költözött. Zeneakadémiai tanulmányait 1939-ben kezdte el Budapesten, s ezzel párhuzamosan magyar-francia szakra járt a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Már ez a kettős indulás is előrevetítette, hogy Kodály követőjévé fog válni. Nem művészi vagy esztétikai értelemben, a kodályi példa elsősorban a széles körű műveltség és tájékozottság megszerzésére indította. Szőllősy ezekben az években olyan intellektuális fegyverzetet szerzett magának, mely élete végéig biztosította számára a tisztánlátás adományát. Zeneszerzői pályája látszólag későn, a 60-as évek közepe után ívelt fel, de megdöbbentő látni, hogy Szőllősy már ekkor mennyire világos képpel rendelkezett az elkövetkezendő négy évtized zeneszerzésének tévelygéséről, problémáiról és buktatóiról, és mily elegánsan kerülte el őket. Szerencsés időszakban, 1947-48-ban volt ösztöndíjas Rómában, ahol Goffredo Petrassi mesteriskolájába járt. "Róma óriási hatással volt rám. Nem is elsősorban zenei tekintetben, bár Petrassi mellett hihetetlenül kitágult a zenei látóköröm, hanem főként a gondolkodásomat alakította át. A két háború közötti Magyarország szellemi s főként - hogy úgy mondjam - társadalmi légköre nagyon ellenszenves volt számomra. Erdélyben demokratikusabb volt a légkör. (É) A lelki egyensúlyt Róma teremtette meg bennem. Ott kaptam leckét az igazi demokráciából. Itt most nem a politikai demokráciáról van szó, hanem az emberek egymással való kapcsolatáról, az együttélés, egymást tisztelés évezredek alatt begyakorolt szabályairól" - vallotta egy interjúban. A lelki egyensúly, a politikai rendszerek hisztériájának derűs és bölcs szemlélete megvédte őt az utóbb kínosnak tűnő mellékösvényeken való botorkálástól is. Ez a derű volt a személyiségét övező tisztelet aranyfedezete. És még valami. Szőllősy - ebben eltér legnagyobb pályatársaitól - két teljes értékű életművet alkotott. ' az egyetlen, aki Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan a tudomány területén is maradandót hozott létre. Bölcsészdoktori disszertációját (1943) Kodály művészete címmel írta, évtizedekre folytatás nélkül maradó, új szempontok beemelésével. 1948 utáni forráskutatásai, bibliográfiái, műjegyzékei és szövegkiadásai pedig megteremtették az alapot a következő fél évszázad Bartók- és Kodály-filológiájához. Kárpáti János, Szőllősy életművének kiváló ismerője írta az 1967-ben kiadott Bartók Béla Összegyűjtött Írásai I. kötetről: "a munka nemcsak a Bartók-írások nagy összegzése, hanem összegzése mindannak, amit Szőllősy András ebben a témában mintegy húsz éven keresztül tanult, tapasztalt és kiérlelt. A Bartók-filológia - s egyben a magyar zenei filológia - modellértékű klasszikusa ez a könyv, melyet bővíteni bizonyára lehet, de a koncepció tisztaságában, a szerkesztői gondban és pontosságban túlhaladni aligha."
A "modellértékű klasszicizmus" fogalma merül fel, ha végigtekintünk zeneműveinek listáján, bár a modell aligha másolható. A zeneszerzői pálya az 1968-ban komponált III. concertóval ért fel a zenitre, ez a mű hozta meg a nemzetközi elismerést. Ha egy futó pillantást vetünk a műjegyzékére, feltűnik, hogy alig akad rajta kompozíció az 1968 előtti időszakból, s ha Szőllősy szigorával lajstromoznánk darabjait, alig érnénk el a harmincat. Egy tucat kőbe vésett tökélyű, katartikus zenekari darab; tíznél is kevesebb kamaramű, és ugyanennyi vokális kompozíció. Szőllősy ezzel a "kevés" művel is feladta a leckét az utókornak; és csak remélni tudjuk: soha nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy választani kelljen egyet a listáról.
