Vizsgalegendák: Én vagyok a Pattantyús

  • - kertész -
  • 2003. december 18.

Könyv

"A szobatársam vizsgázott fizikából, de nem sokat tudott. Fél óra kínlódás után megkérdezte: Most hányasért feleltet a professzor úr? A tanár így felelt: Hát a négyesért. Ah, hát miért nem tetszett szólni, amikor a kettest elhagytuk?"
Villanynarancs

Ez a szakállas vicc már városi legenda: a mesélő úgy adja elő, hogy első kézből hallotta. A tárgyban nemrég értekezett Mérő László a Narancsban (Maga itt a tánctanár?, 2003. augusztus 13), Racsmány Mihály olvasói levele szerint a felhozott példák némelyike nem áll meg, mert megtörtént eset. A városi legendák legfőbb ismérve ugyanis szemlátomást az, hogy "mindenki jobban tudja" - azt is, hogy mi történt pontosan, és azt is, hogy megtörtént-e egyáltalán.

Az egyetemek és kollégiumok a világon mindenütt az urban legendek melegágyai. Próbáljuk ki: meséljünk el társaságban egy vizsgatörténetet, hogy például 1962-ben egy oxfordi diák az esszé kidolgozása közben kalácsot és bort követelt a jelen levő vizsgabiztosoktól, mert, mint rámutatott, egy 400 évvel ezelőtti latin nyelvű szabály, amelyet elfelejtettek érvényteleníteni, erre őt feljogosítja. Megkapta, de a szóbelin öt font büntetésre kötelezték, mivel nem hordott kardot a vizsga ideje alatt. Még a végére sem érünk a történetnek, amikor valaki méltatlankodva felugrik: de hiszen ezt a legjobb barátom követte el Cambridge-ben! És nem is bor volt, hanem viszki! Két nappal később megtalálom ezt a történetet a harvardi és a stanfordi egyetemmel is; a tanulmány szerzője a klasszikus VL-ek (Mérő László rövidítése) között tartja számon.

A pszichológia már rég választ adott arra a kérdésre (ami nem jelenti azt, hogy ne tenné föl újra meg újra), hogy miért vagyunk tökéletesen meggyőződve a "jobban tudásról". Frederic Bartlett angol kísérleti pszichológus találta föl a konstruktív emlékezet sémáját, mely szerint az események elraktározása és előhívása két teljesen különböző műfaj, vagyis esküdözhetünk égre-földre, az sem nyújt garanciát arra, hogy valóban ott voltunk, amikor a marxista filozófiaprofesszor előadása alatt leszakadt egy darab a Közgáz nagyelőadójának mennyezetéből.

A sztorik "VL-faktora" annál nagyobb, minél többféle verzió létezik, minél többen hiszik el, hogy valóban megtörtént (függetlenül attól, hogy tényleg megtörtént-e), és minél többen vallják személyes élményüknek. Szintén a Műegyetemen esett: a vizsgázónak mentőkérdés gyanánt meg kellett mondania, hogy páros vagy páratlan számú villanykörte van-e a szobában. A jelölt megszámolta, páros - ám a tanár elővett a zsebéből még egy körtét, s a diák megbukott. A későbbi áldozatok tanulnak az esetből, és különböző körtékkel a zsebükben mennek be vizsgázni - több villamosmérnöktől hallottam, hogy ő már túlesett ilyen vizsgán, egy jelenlegi diák szerint azonban a puszta VL-ből babona lett: aki körte nélkül megy be, nehéz tételt húz. A magam részéről hiszek azoknak, akik már számoltak vizsgán villanykörtét, egy (hiteles) elbeszélő úgysem von le semmit a történet VL-értékéből. Sőt, egyenesen hozzáad, hisz már nemcsak a valóságtartalom okoz fejtörést, hanem az is, hogy végül a megtörtént eseményből lett VL, vagy a VL-ből lett szokás? És mit tett hozzá mindehhez a morózus professzor?

Még egy legendát, ha szabad. Szokás beírni a szakdolgozat utolsó lapjainak egyikére - lehetőleg lábjegyzetben, és persze a megfelelő nyelven, hogy "ha idáig eljutottál, kapsz egy sört". (Állítólag van, aki egy rekesz sört vagy még értékesebbet kínál.) Meggyőződésem, hogy ez már önmagában is legenda, attól függetlenül, hogy bárki megteheti, és meg is teszi bizonyára, de - és itt kezdődik az "igazi" VL - még senki sem hallott róla, hogy akár egyetlen témavezető vagy opponens jelentkezett volna a járandóságáért.

Ha most minden egyetemi oktató kétségbeesetten átnyálazza az idei szakdolgozatokat, akkor talán már megérte. Az egyetemi dolgozatok iránti méltatlanul csekély érdeklődést példázza az a minden egyes tanszéken előforduló tanártípus, akinek a hallgatók az első néhány oldalt (esetleg a bibliográfiát) leszámítva üres lapokat nyújtanak be szemináriumi dolgozat gyanánt, mégis mindig ötöst kapnak. Az ilyen esetben valószínűleg bizonyítható (vagy nem?), hogy nem egyetlen történetet tulajdonított magáénak az utca minden egyes embere, hanem sok hasonló történetből lett egy, abból pedig (akár) valóság.

- kertész -

Néhány link: www.snopes.com, www.okorszem.hu/legends/, www.urbanlegends.com, www.urbanlegends.about.com/, www.ulrc.com.au/

Figyelmébe ajánljuk

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.