Könyv

Whitley Strieber: Éhség

  • Sepsi László
  • 2012. május 26.

Könyv

Whitley Strieber Éhség című könyve csendben belesimul a vámpíros-romantikus lektűrök tömegébe, a külcsín Charlaine Harris-utánérzést sejtet, de a hátsó borítóról sem derül ki, hogy a szemfüles olvasó a Bowie-Deneuve párossal készült kultuszfilm eredetijét tartja kezében.

Strieber kiemelkedő tehetségnek számított korának újhullámos horrorszerzői között, pályaindító lidércnyomásai az Anne Rice-féle neogótikus irodalom merészebb variánsai voltak, melyek kiváló érzékkel keverték a klasszikus toposzokat a modern műfajokkal. Sajnos az írót 1985 karácsonyán elrabolták a földönkívüliek, így azóta hajlamos olvasóit ez irányú élményeivel traktálni (későbbi kötetei a kilencvenes évek ufómagazinos alienlázának zászlóvivői), de mindez a '81-ben íródott Éhség értékeiből mit sem von le.

Az ősöreg vérszívó mellől pár száz évente megfonnyadva hullnak el élete férfiai, permanens magányában minden párkapcsolat egy-egy kellemetlenül végződő, hosszas intermezzo, ezért a nő utolsó elkeseredésében a modern orvostudomány felé fordul. Avagy alvással és vérteszttel a halál ellen: Striebertől távol áll Rice vagy Stephenie Meyer idealizmusa, komor románcát nyilvánvaló AIDS-metaforák és fülledt perverziók terhelik. Mintha Baudelaire Egy dög című versének regényverzióját olvasnánk, teli rothadással, keserűséggel és ma is virulens ötletekkel - a hősnő kegyeiből kiesett szerető szenvedései például az Engedj be! lapjairól köszönnek vissza. Az Éhség harminc év múltán is hatásos horrorklasszikus - ebből a szempontból bizonyosan magában hordozza az örök fiatalság titkát.

Fordította: Császár László. Metropolis Media, 2011, 288 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.