Könyv

Yotam Ottolenghi, Sami Tamimi: Jeruzsálem – A több ezer éves város sokszínű konyhája

  • - kg -
  • 2017. február 12.

Könyv

Régi nóta, hogy tízmillió futballszakértő országa vagyunk, olyannyira régi, hogy ma már nem is teljesen fedi a valóságot, hiszen immár tízmillió futball- és gasztroszakértő országa vagyunk, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy akadnak még Közel-Kelet-szakértők is köztünk, akkor igazán szép jövőt jósolhatunk Ottolenghi és Tamimi kemény táblás, jeruzsálemi konyhaszakértésének. Már csak azért is, mert könyvüket megelőzte a híre, a két Jeruzsálemből származó szerző (Sami a keleti arab, Yotam a nyugati zsidó városrészbe született bele) művét egyenesen úgy emlegetik bennfentes, konyhaközeli körökben, hogy ez a gasztronómia kis feketéje, csak hogy Coco Chanel se maradjon ki a buliból. Ahogy nem maradhat ki a buliból az izraeli–palesztin viszály sem, enélkül nem is lehetne hiteles egyetlen Jeruzsálemről szóló szakmunka sem, még akkor sem, ha jelen mű a konyha felől közelíti meg a várost. És a konyha felől tulajdonképpen teljes az egyetértés, nem kizárt, hogy ha a paradicsomos-hagymás kuszkuszt is bevonnák a konfliktus feloldásába, mely mindkét szerző gyermekkorát bearanyozta, gyorsabb politikai eredményeket sikerülne elérni. A padlizsán jelentősége sem elhanyagolható a térségben, a népek olvasztótégelyének alján alighanem mindig kell lennie egy kis padlizsánnak. A za’atarról is sok jót olvashatunk, a szerzők nem kevesebbet állítanak, mint hogy e lehengerlő fűszerkeverék egyenlő az otthon illatával. Ennek az illatnak a 19. századi, kelet-európai zsidó változatáról Körner András Kóstoló a múltból című konyha- és családtörténeti remeklésének Riza nénije tudna sokat mesélni. De most Yotam és Sami mesél, például Ruth töltött paprikájáról vagy a borítón díszelgő csodáról, mely magyarra fordítva: sült tojás báránnyal, tahinivel és szumákkal – csak hogy egy igazi fúziós gyöngyszemmel zárjuk kritikátlanul lelkes sorainkat.

Gabo, 2016, 320 oldal, 5990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.