Könyv

Most, itt nemrég, az elmúlt század- és ezredforduló táján kifejezett sikere és haszna volt előbb a regionalizmus, majd az ahhoz szorosan simuló kulturális nomadizmus fogalmaknak. Viszonylag gyorsan kimentek a divatból, vagy ha ez túlzás is, manapság mindenesetre kevesebbet emlegetik őket.

A költőnő nem volt túlságosan kíméletes. "De most már rég nem harcolok veled! / Elszabadultam fojtó gyökereidtől s szemeim békés / közönnyel nézik elfoszló arcodat" - írta halott apjáról, akinek nyomasztó emlékétől, úgy érezte, végre megszabadult: "Sötét szívedben vascölöp. / Sose szeretett a falu. (...) Tudják, hogy kit rejt a hamu. / Túlvagyok rajtad, szörnyszülött apu."

"Arisztokratának lenni a görögöknél annyit jelentett, hogy az embernek van egy kávéházi törzshelye valahol Pireuszban" - mondta 19. századi értelmiségi elődeiről a költő.

Amikor egy igen hideg és barátságtalan estén, egy elmaradt színházi előadás helyett, mintegy dacból és bosszúságból, hogy a véletlen és a valóság karöltve már megint egyszer összezilálta az én nehezen összeszerkesztett, bonyolult logisztikai műveleteket igénylő havi színházi menetrendemet, és felborulni látszik minden, növekszik és görög a hólabda, ami nyilván agyon fog engem nyomni lavinakorában, akkor eldöntöttem, hogy ma este nem dolgozom, hanem megnézem a "csajokat" a Sufniban.

Rassay Károly, a két világháború közötti liberális ellenzéki pártmozgalmak kulcsfigurája életéről publikált könyvet a korszak és a téma avatott szakértője.

A társulat A nürnbergi mesterdalnokok premierjére készült az elmúlt hetekben, a figyelmeztető sztrájk miatt félórás késéssel bemutatott Wagner-mű nehézségei azonban a látszat szerint mintha eltörpültek volna az intézmény működési problémái és vezetői személyes viszonyainak elmérgesedése mellett.

A magyar irodalmi köztudatból és a "magas" irodalmi kánonból az elmúlt másfél vagy ki tudja, hány évtized alatt kitűnő - olvasmányos, szórakoztató, bölcs, a nyelvvel mesterien bánó, könnyed, súlyos - szerzők egész sora zuhant ki.

Tán nem is akad ember, akit ne érintene meg az éjszakai tiszta, csillagfényes égbolt látványa: van, aki megelégszik az amorf ragyogással, legfeljebb választ egyet-egyet a soros Erzsikének, s van, aki bele szeretne látni a mélységbe - egészen a galaxismagokig és a csillagközi porfelhőkig.

Mindenki szívesen idézi fel a gyermekkor ízeit, és tagadhatatlanul van annak is némi zamata, ha ezt valaki bizonyos időbeli és földrajzi távolságból teszi.

Alig egy hónappal a kánonal-kotó irodalomtörténész, Stephen Greenblatt Shakespeare-életrajzának magyar fordítása után (lásd Magyar Narancs, 2006. január 19.) egy másik kiadó is piacra dobta a maga verzióját.

Az Agave könyvkiadó három éve feltűnően startolt a hazai piacon, mivel szokatlanul kreatív könyvborítókkal hoztak ki jó minőségű szórakoztató irodalmat. Az ötvenedik könyv jó apropót szolgáltatott a kérdezésre.

A magyar recenzens (és itt most elsősorban nem e sorok szerzőjéről van szó, hanem valami általánosabb, noha kétségtelenül kissé nehezen körvonalazható alanyról) komoly zavarba kerül az új Kertész Imre-kötet olvasásakor.

Bár Nobel-díjat (egyelőre) nem kapott, Kurt Vonnegut világszerte az egyik legjelentősebbnek tartott kortárs amerikai író.

Az 1922-ben Indianapolisban született író többször is bejelentette, hogy felhagy az írással. Ám ismét dolgozni kezdett, rövidebb cikkeiből összeállított kötete, A hazátlan ember most jelent meg magyarul. New Yorkban értük el telefonon.