Magyar Narancs: Az agávé a növényhatározó szerint "nagy teret igénylő, kékes, vastag, húsos levelű örökzöld, melynek virágai 20 éves kora körül jelennek meg". Mennyire igaz ez rátok?
Csurgó Csaba: Ha ideológiát gyártanék a kiadónknak, akkor persze ehhez még hozzátenném, hogy az agávé a jó tequilához is elengedhetetlen, és vastagon aláhúznám, hogy nem volt szándékunkban 20 évig várni az első virágokra. Demisztifikálva a kiadó névválasztását: egyszerűen az történt, hogy bár jó néhány hangzatos név keringett a fejünkben, mindegyik foglalt volt már. Az Agave csak amolyan utolsó pillanatban jött megoldás, de ennél jobb véletlenszerű választásunk talán még soha nem volt. Pedig a többségünk a reklámiparban dolgozott. Azzal indultunk neki három éve a piacnak, hogy olyan, könnyű műfajú könyveket fogunk kiadni, amelyeket mi szívesen olvastunk vagy olvasunk.
MN: Négyen alapítottátok a kiadót, de senkinek nem volt könyviparos múltja. Nem nagy lutri, hogy a kedvenc könyveiteket próbáltátok elhelyezni az egyébként is telített magyar piacon?
CSCS: De, lutri volt. Ugyanakkor viszont erősen frusztrált minket, hogy a kedvenc szerzőink angol nyelvterületen nagyon mentek, idehaza mégse harapott rájuk senki. Úgy láttuk, hogy van itt egy olyan rés, amelyet jobb híján nekünk kéne betömni. Ráadásul így Kuszkó Rajmund dédelgetett álma is valóra válhatott: végre megmutathatta, hogy lehet nagyon jó könyvborítókat is tervezni. Minőségi kivitelben akartunk szórakoztató irodalmat kiadni - és ez az olvasói visszajelzések szerint egyből visszhangra is talált.
MN: Philip K. Dickkel már megégette magát egy-két kiadó, nektek mégis az ő könyvei hozták az elismertséget és az egyik legnagyobb példányszámot. Mi a titok?
CSCS: Dick volt az egyik legjobb sci-fi író a világon, ötleteiből egy tucat nagy költségvetésű film - mint az Emlékmás, a Sikoltók, a Szárnyas fejvadász vagy a Különvélemény - készült Amerikában. Ehhez nekünk az igényes külső mellett csak a megfelelő műfordítót kellett megtalálni. Érdekes, hogy még a sci-fi olvasók táborának kemény magjából is érkeztek eleinte olyan visszajelzések, hogy készüljünk fel: PKD kiadása anyagilag meredek lesz. Aztán mégis nagyon bejött a magyar olvasóknak, így nem véltetlen, hogy a napokban megjelent ötvenedik Agave-könyv éppen a tizedik Dick (címe: Időugrás a Marson - Sz. M. I.).
MN: Ahhoz képest, hogy egy-egy könyvetek 2-3 ezer példányban készül, széles műfaji spektrumot vállaltatok. Van többféle krimi, fekete humor, gyerekkönyv és sci-fi is. Ez a kiadó tudatos, biztonsági megoldása, avagy szerintetek ennyi rés van a hazai piacon?
CSCS: Kis kiadóként most is minden egyes könyvvel nagy kockázatot vállalunk, de nem a biztonság keresése miatt szórt a műfaji kínálat. Egyszerűen úgy alakult, hogy eleinte a saját "szerelmeinket" akartuk kiadni, ezeket olvastuk. Aztán a skála folyamatos, igaz, megfontolt bővítésére szavaztunk. Először Dick mellett Laurell K. Hamilton vámpíros könyvei jöttek és Steven Saylor Gordianus-történetei az ókori Rómából. Ezek továbbra is meghatározóak, de hozzájuk rakódtak több sorozatban Lawrence Block fekete krimijei, Donald James regényei és sorban a többiek.
MN: Mekkora üzletet jelent évi 20 új könyv kiadása?
CSCS: Most sem ebből élünk, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy néhány év múlva nem szeretnénk ebben változást elérni. Az Agave négyünk szerelemgyereke, ezért a kiadó mögött ma sincs nagy apparátus. Az első év után dönthettünk volna úgy, hogy néha-néha megjelenünk egy-egy könyvvel, de inkább amellett szavaztunk, hogy egy évig mindent bedobunk: időt, energiát, saját pénzt. Arra rendezkedtünk be, hogy az eddig befektetett pénzen túl nem pumpálunk bele többet. Úgy látjuk, hogy a sikeres alapozáson túl vagyunk, így az eddigieknek kell kitermelniük a kiadó fenntartását, illetve évről évre egy kicsi bővülést. Tavaly 21 könyvet adtunk ki, az idén 25 van tervben. Kis példányszámmal és kis lépésekkel próbálunk tovább növekedni.
MN: Az idei könyvhétre mivel készültök?
CSCS: A már említett PKD-könyvön kívül két magyar szerzőtől is kihozunk egy-egy kötetet. Földes Jolán és Körmendi Ferenc a 30-as években angolul és olaszul is nagy sikert aratott a regényeivel, idehaza mégis méltánytalanul elfeledték őket a könyvkiadók. Ebből törlesztünk most egy keveset. Az igazi nagy dobás azonban Christopher Moore Biff evangéliuma lesz. Nemcsak azért, mert stílusát tekintve leginkább Douglas Adamshez hasonlítható, hanem mert ez a könyve egészen elképesztő humorral írja meg Jézus életének eddig ismeretlen első 33 évét. Sok sértődés lesz, de a többség biztosan nagyokat fog röhögni.
