Maga a vámpírmítosz az emberevő ember borzongató paradoxonára épül, filmünk pedig épp ezt a feszültséget állítja a feje tetejére, jobban mondva ezt a feszültséget fojtja meg, amikor egy emberbarát vámpírt állít a középpontba (de ne legyünk igazságtalanok, az Alkonyat már régen feltalálta az etikus, vegetáriánus vámpírokat). A barokkos című Humanista vámpír öngyilkos hajlamú személyt keres című filmben nagyítóval sem találunk szexuális feszültséget, de még vért sem nagyon (legfeljebb előre csomagolt, tasakos formában). Sasha (Sara Montpetit) leginkább az újsütetű, Jenna Ortega-féle Wednesday Addams rokona, aki csak ímmel-ámmal dédelget sötét gondolatokat, nem őrizgeti kisállatok kipreparált koponyáit, és a végén még a szíve is meglágyul – csak a forma gótikus, a tartalom kevésbé.
Sasha büszke vámpírdinasztia sarja, akik becsületes vadászattal szerzik meg a betevő falatot. Sajnos a lány egy gyerekkori trauma hatására (a szülők elfogyasztják a kislány szülinapi zsúrjára érkező bohócot) rendellenes empátiát kezd érezni az emberek iránt, ezért fogai sem bújnak elő. Szüleinek egyre kevesebb türelmük van ahhoz, hogy cumisüvegre hajazó vérzsákokból lássák el emberbarát gyermeküket, ezért rámenős és a gyilkolást kedvvel végző unokatestvére gondjaira bízzák, hátha mellette megtanul vadászni. Egy éjszaka találkozik az öngyilkosságra készülő Paullal (Félix-Antoine Bénard), aki önként felajánlkozik neki. Ám Sasha egyre jobban megkedveli a fiút… Senkit nem fog meglepni a félénken bontakozó szerelmi szál, az viszont már igen, hogy filmünk még az igazán szemérmes Alkonyatnál is diszkrétebb. Hiába kínálkozik egy erős szexuális metafora Sasha Paul jelenlétében előbújó fogacskáira, a film minden erejével kerüli a pikánsabb felhangokat (ami külön mulatságos az olyan dupla fenekű női vámpír/kannibál horrorok fényében, mint a Csadoros vérszívó vagy a Nyers). A film inkább bájos félénkségével hódít: kétségtelenül magával ragadó a montreali mesevilág, ahol a halandók mit sem sejtenek a párhuzamosan létező vámpírközösségről (melynek saját orvosai és fogorvosai is vannak). Louis-Seize biztos kézzel és vizuális gegek sorával szövi a sajátos atmoszférát, ami a rövidke játékidőnek hála kárpótolni tud a soványka cselekményért. A végkifejlet senkit sem fog meglepni, a film nem üli meg a gyomrunkat, hiszen a kezdetben megígért morális dilemmák kibontásával sem fárasztja a nézőket.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
