Könyv

Az idő krokodilszeme

Piros Vera: A fáraó megérkezik Lisszabonba

Kritika

Nem az apa, csak az emléke: az utolsó, rögzült, az emlékezet mélyén „bebalzsamozott”, mozdulatlanná szilárdult képe jelenik meg Lisszabonban, ahol a lánya – a családi Bibliába írt bejegyzés szerint Andrea, az ismerősei számára Verocska – él férjével, Teóval és a gyermekeivel.

Az apa és a gyermek kapcsolatára rávetített szakrális minta sajátos változatát is felismerhetjük a verses regény (más értelmezés szerint: hosszabb poéma) központi metaforájában, ahol a „fáraó” az isteni tekintély megtestesítője. A metafora feloldását a 92. oldalon találjuk: „Az ablakon keresztül figyelem apámat. Apám szép. Két hete egyre szebb. Az elmúlt két hétig nem tudtam, hogy szép. Várakozik. Aztán a fáraó előlép.” A haldokló apáról maradt utolsó kép emlékeztet a szarkofágban fekvő múmialéten túli „itt maradottságára”: „Apám / a kórházi ágyon, fekete pólóban, erre gondolok / az előző éjszaka, minden éjszaka, mert nem sikerül / elaludnom…” Az emléknek a két világ, a látszat és a valóság közötti lebegésére utal a „krokodilszem” prológusban megjelenő képe is: „Mintha az idő krokodilszeme repedésnyire nyílna, két világ között lebegő kőtutaj…”

A versek (olykor nem csak szabadon áramló sorok, rímes töredékek is) és a – gondolatritmus alakította – prózai szövegek (prózaversek?) a gyász feldolgozásának és a halál elfogadásának naplójává állnak össze. A bejegyzések a hol lírai alanyként, hol elbeszélőként megszólaló Vera több mint két évig tartó gyászmunkájáról szólnak. A lírai beszédmód az erőteljesebb. Hullámzó érzésekről számol be a beszélő; e versbeszéd belőlünk is hasonló befogadói reakciókat vált ki.

A haldoklás testi megnyilvánulásainál megrendítőbbek a saját halálról és a szeretteink elmúlásáról szóló gondolatok megragadhatatlansága, a kifejezés nehézségei: „Gondolkozik, böfög, előre-hátra dől / a fotelben, fejét tenyerébe dönti, lányom, / nem tudom megfogalmazni. (…) Nem mondhatom meg neki, nem tudom / mikor lehet megmondani, hogy ilyen az, amikor a halál / a testben egyre nagyobb helyet foglal, hogy rohamosan / kiszorul az élet…”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.