Film

A füle és a farka

Ari Aster: Amitől félünk

  • SzSz
  • 2023. május 3.

Kritika

Milyen élet vár arra, akinek már a születése is egy második világháborús film partra szállós jelenetét idézi? Félelmekkel, szorongásokkal, bűntudattal teli, amelyben már a kínokat enyhíteni hivatott gyógyszerek bevétele is felér egy próbatétellel. Az Amitől félünk egy ilyen, törékeny lelkű hőst állít elénk, akinek eposzi útja legalább akkora kihívás elé állítja őt, mint a nézőket.

A rendező, Ari Aster már évek óta az amerikai független film egyik üdvöskéje: leginkább Robert Eggers és Jordan Peele társaságában emlegetik, mint a műfajt megújító horror auteurt. Első, Örökség című mozijával generációkon átívelő traumákat vett górcső alá, míg a legutóbbival, a Fehér éjszakákkal kihűlt szerelemből faragott egy pogány rituálékkal átitatott fordított Disney-hercegnős mesét. Mindkettő hatalmas sikert aratott, Aster pedig megkapta a lehetőséget, hogy elkészítse eddigi legambiciózusabb és legdrágább projektjét: az A24 stúdió 35 millió dollárt és látszólag teljes művészi szabadságot biztosított neki. Ő pedig már hosszú évek óta készült Beau megpróbáltatásainak vászonra vitelére, 2011-ben előtanulmánynak is beillő rövidfilmet is forgatott róla. Az Amitől félünk végül egy háromórás, zavarba ejtően kafkai mozi lett, amelyben a rendező egyszerre néz szembe saját félelmeivel és traumáival, összegzi eddigi munkáit és állít pellengérre minket, akik popcornnal felszerelve ülünk be erre a szenvedéstripre.

A főszereplő, Beau Wasserman egy félénk és gátlásos figura, aki inkább egy korosodó férfi testébe zárt gyereknek tűnik Joaquin Phoenix tökéletes alakításában. Beau számára a világ egy szabályok nélküli, kegyetlen hely, amelyben mindent mocsok és kosz borít, az utcán hajléktalanok és hullák hevernek, az életét pedig hol egy pucér késes gyilkos, hol egy mérgező pók fenyegeti. Sehol nincs biztonságban, ráadásul hatalmas feladat vár rá: apja halálának évfordulójára haza kell utaznia rettegett édesanyjához.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.