Film

A füle és a farka

Ari Aster: Amitől félünk

  • SzSz
  • 2023. május 3.

Kritika

Milyen élet vár arra, akinek már a születése is egy második világháborús film partra szállós jelenetét idézi? Félelmekkel, szorongásokkal, bűntudattal teli, amelyben már a kínokat enyhíteni hivatott gyógyszerek bevétele is felér egy próbatétellel. Az Amitől félünk egy ilyen, törékeny lelkű hőst állít elénk, akinek eposzi útja legalább akkora kihívás elé állítja őt, mint a nézőket.

A rendező, Ari Aster már évek óta az amerikai független film egyik üdvöskéje: leginkább Robert Eggers és Jordan Peele társaságában emlegetik, mint a műfajt megújító horror auteurt. Első, Örökség című mozijával generációkon átívelő traumákat vett górcső alá, míg a legutóbbival, a Fehér éjszakákkal kihűlt szerelemből faragott egy pogány rituálékkal átitatott fordított Disney-hercegnős mesét. Mindkettő hatalmas sikert aratott, Aster pedig megkapta a lehetőséget, hogy elkészítse eddigi legambiciózusabb és legdrágább projektjét: az A24 stúdió 35 millió dollárt és látszólag teljes művészi szabadságot biztosított neki. Ő pedig már hosszú évek óta készült Beau megpróbáltatásainak vászonra vitelére, 2011-ben előtanulmánynak is beillő rövidfilmet is forgatott róla. Az Amitől félünk végül egy háromórás, zavarba ejtően kafkai mozi lett, amelyben a rendező egyszerre néz szembe saját félelmeivel és traumáival, összegzi eddigi munkáit és állít pellengérre minket, akik popcornnal felszerelve ülünk be erre a szenvedéstripre.

A főszereplő, Beau Wasserman egy félénk és gátlásos figura, aki inkább egy korosodó férfi testébe zárt gyereknek tűnik Joaquin Phoenix tökéletes alakításában. Beau számára a világ egy szabályok nélküli, kegyetlen hely, amelyben mindent mocsok és kosz borít, az utcán hajléktalanok és hullák hevernek, az életét pedig hol egy pucér késes gyilkos, hol egy mérgező pók fenyegeti. Sehol nincs biztonságban, ráadásul hatalmas feladat vár rá: apja halálának évfordulójára haza kell utaznia rettegett édesanyjához.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.