Tartalom

MaNcs 35. évf. 18. sz. (2023-05-03)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Pápajárás

Itt járt a pápa! Tudjuk. Tudjuk, mert megfordult sokfelé, tömegrendezvényeken vett részt, misézett, fényképezkedett, felkereste a fiatalokat, magához engedte a szegényeket, a menekülteket, tényleg szorgalmas pápa volt, felszántotta az egész pályát. Tudjuk, mert lezárták miatta három napra a várost, a 19-es villamos húsz perc „hatósági” szünetet tartott, mert ha nem áll meg, esetleg elment volna felette a pápa biztonságáért felelős egyik rendőrkonvoj vagy ötven kocsija az Erzsébet hídon.

A szerk.

A szerk.

Feloldozva

„A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen” – indokolta Novák Katalin köztársasági elnök az ún. Hunnia-perben terrorizmusért jogerősen szabadságvesztésre ítélt szélsőjobboldaliaknak, köztük a Budaházy Györgynek adott kegyelmet. Noha az államfő e gesztusát nem köteles megmagyarázni, Novák valamiért késztetést érzett erre – bár a pápalátogatásra hivatkozás inkább tűnik zavart magyarázkodásnak, mint komolyan vehető érvelésnek.

Egotrip

egotrip

Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Átváltozások

Emlékszem, egészen addig teljesen hidegen hagyott a Harry Potter-sorozat, amíg az akkor éppen csak hatéves lányom el nem kezdett délutánonként kiszökdösni a napköziből az iskolai könyvtárba, hogy ott a széria második kötetét olvasgassa, amelyhez otthon még nem volt hozzáférése.

Külpol

Heil Péter

Külpol

Egyet előre, négyet hátra

Valóban megalkudott-e a kormány az Európai Bizottsággal?

Ha hinni lehet Varga Judit igazságügyi miniszter április 24-i bejelentésének, négy hónapnyi huzavona, kavarás és titkolódzás után, technikai szinten, végre-valahára, egyetértésre jutott a magyar kormány és az Európai Bizottság a Brüsszelben ragadt eurómilliárdok megmozdításához szükséges jogállami reformok ügyében.

Jordan B. Peterson élete és műve

Külpol

Dr. Furcsa nagy utazása

A klinikai szakpszichológusból lett konzervatív kultúrharcos már szívesen udvarol Orbán Viktor rendszerének, pedig nem is lenne szüksége rá. Lapunk megjelenésének hetében ismét Budapesten hirdeti az igét – de melyiket?

Leváltható-e Jarosław Kaczyński?

Külpol

Az ősz tarka színei

Lengyelországban októberben parlamenti választást tartanak. A kormányt valójában irányító Kaczyńskitól sokan szeretnének megszabadulni, de a sokfelé húzó ellenzék erőlködésének az lehet a vége, hogy újra ő győz. Mintha az összefogás előnyeiről vagy veszélyeiről szóló magyarországi vitákat látnánk újrajátszódni.

Belpol

Interjú

Belpol

„Újra kell rendezni a viszonyokat”

Horgas Péter civil aktivista, színházi ember a civil tüntetésekről és az új rendszerváltásról

Miután egyszer már megkéselte egy náci, nem fél a fenyegetőzőktől. Ezzel együtt kíváncsi, mit gondolnak azok, akik uszító cikkeket írnak róla. A Belügyminisztérium előtti, április 24-i ülősztrájk egyik szervezőjét, civil aktivistát kérdeztük az ellenállás további lehetőségeiről, aki úgy érzi, felelősség terheli azért, mert a rendszerváltás félrecsúszott.

Az akkugyárak és a helyi politika

Belpol

A debreceni példa

Szintet léptek az akkumulátorgyárak elleni tiltakozások: az ország – jelenleg – tucatnyi településén tervezett vagy már megvalósult beruházást ellenző helyi civil szervezetek elkezdtek összeállni. A Debrecen déli ipari övezetébe tervezett kínai akkugyár, a CATL környékét jártuk be.

Összefügg-e a helikopterügy és a vezérkar lefejezése?

Belpol

„Rogán nem ennyire szofisztikált”

A múlt héten derült ki, hogy Ukrajnába szánt helikopterek állomásoztak Győrben, s aznap menesztették Ruszin-Szendi Romuluszt, a honvédség vezérkari főnökét is. Hiba történt a „békepárti” vezetésben, amiért a balhét valakinek el kellett vinnie?

Interjú

Belpol

„A kormány belátta, hogy nem hátrálhat ki”

Kovács Ágnes, az ELTE oktatója, az Eötvös Károly Intézet munkatársa a kikényszerített igazságügyi reformról  

A kormány kész azokra a változtatásokra az igazságszolgáltatás területén, amelyeket az Európai Unió követel meg tőle az uniós források folyósításának egyik feltételeként. Ezek érdemben növelhetik a bírói függetlenséget, nem is csoda, hogy Orbánék az utolsó pillanatig ódzkodtak tőlük. A ravaszkodás részleteiről és az eredményről az egyik szemtanút faggattuk.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Nem tehetem óvatosabban”

Böszörményi István szobrász

Szobrász, aki fest. 1984 óta él Pécsen, ott nyílt most új kiállítása is, Problémás képek címmel. Műtermében, festményei és kalandos történetű kisebb szobrai társaságában él, Magyarország elhallgatott művészeinek egyikeként.

Kritika

Kiállítás

Kritika

Buborékok

GULÁCSY. Na’Conxypan hercege – Gulácsy Lajos (1882–1932) életmű-kiállítása

A különc outsider, a betegségország lovagja. A dekadens festő, a tegnapok ködlovagja. Giotto jó utóda, a szépség betege, az álomvilág lovagja. Csak néhány a kortársak és a kései utódok jellemzései közül. A saját korán kívül álló művész már életében legendás volt, aminek megágyazott extravagáns öltözködése, és a tény, hogy elmegyógyintézetben végezte.

Színház

Kritika

A szeretet és a határok

Fekete Ádám: Hat medúza egy tepsiben

A színpad hátterében egy Komoly Dolog feliratú fényreklám hirdeti: itt most komoly dolgokról lesz szó. És tényleg, komoly dolgokon röhögjük magunkat könnyesre, ám egy ponton azért elkomorulunk.

Színház

Kritika

Jaj, anyám!

Tulipán

A személyességet explicit módon felvállaló színházzal párhuzamosan, és részben azzal átfedésben, egyre több a traumafeldolgozó, terápiás, problémaközpontú előadás is.

Könyv

Kritika

Zűrzavar és kutakodás

Gerlóczy Márton: Fikció 2. – Az örvény

„A dolgok csak egyféleképpen történhetnek, tudniillik, ahogy történtek” – ismételgeti az író szereplője, aki regényt ír az író szereplőjének családjáról, akiknek a nevei és a családtagjainak a nevei tökéletesen megegyeznek a valódi nevükkel. A főhőst ugyanis épp az (és semmi más nem) érdekli, mint az, hogy hogyan is történtek a múltban a dolgok. Mint egy krimiben: a lehetőségek közül ki kell zárni mindent, hogy eljussunk oda, ahogyan az eset valójában történt.

Könyv

Kritika

Véradás

Gyurkovics Tamás: Akcentus – Lugosi Amerikában

Gyurkovics Tamás (ahogy Láng Zsolt, Péterfy Gergely és még sok szerző) évek óta következetesen írja újra valós figurák élettörténetét, miközben, mintegy mellékesen felszabadítja a műfajt a fikciós és a valós elvárások korlátai alól.

Film

Kritika

A füle és a farka

Ari Aster: Amitől félünk

Milyen élet vár arra, akinek már a születése is egy második világháborús film partra szállós jelenetét idézi? Félelmekkel, szorongásokkal, bűntudattal teli, amelyben már a kínokat enyhíteni hivatott gyógyszerek bevétele is felér egy próbatétellel. Az Amitől félünk egy ilyen, törékeny lelkű hőst állít elénk, akinek eposzi útja legalább akkora kihívás elé állítja őt, mint a nézőket.

Rádió

Kritika

Valódi bűnök

Nyomozó

A bűn mibenléte nagyjából az­óta az emberi fantáziavilág egyik sarokpontja, amióta Káin fejbe verte Ábelt. A bűnügyi históriák története az emberiség önképének alakulását is modellezi.

Zene

Interjú

Zene

„Elsődlegesen showman”

Stefano Bollani jazz-zongorista

Zenélt Chick Coreával, Bill Frisell-lel, Pat Metheny-vel és Bobby McFerrinnel, kísérte Luciano Pavarottit és Andrea Boccellit, de Ligeti György és Prokofjev is a kedvencei közé tartozik. Magyarországra a JazzFest Budapest fellépőjeként érkezik az olasz jazz talán legismertebb alakja, akiről nem mondható el, hogy túlságosan komolyan venné magát.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Mások gyermekei

A változó kor küszöbén is még nőisége és vonzereje teljében lévő tanárnő gyermeket szeretne.

Visszhang: lemez

Visszhang

Kovacs: Child of Sin

Sharon Kovacs holland énekesnőnek nincsenek magyar felmenői, magyaros hangzású művésznevét a nevelőapjától kölcsönözte.

Visszhang: film

Visszhang

Ghosted

Érdekes lehetne egy kutatás, amely azt vizsgálja, hogy mit gondolnak a feminizmus előrehaladottságáról azok, akiknek van streaming előfizetésük, illetve azok, akiknek nincs.

Visszhang: könyv

Visszhang

Picasso: Versek

A fülszöveg és az előszó erősen aláhúzza, amit éreznünk kellene Picasso verseivel kapcsolatban: a világhírű festő nem egyszerűen jó, hanem egyenesen nagyszerű költő.

Visszhang: színház

Visszhang

Vízityúk

Minden valószerűtlen: élénk színű gumimatracok, rapid házasság és hirtelen jött örökbefogadás, egy szép hercegnő – a Lady, Alice of Nevermore (Mentes Júlia) –, aki rangon alul választja ki magának Edgar Walport (Keresztes Tamás).

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

A nagy sorshúzás

Ha lenne rá lehetőséged, szeretnéd-e látni a saját halálodat? – teszi fel a kérdést számtalan film és sorozat.

Színház
Film

tévésmaci

Film

A párducléptű

Amikor Sztupa és Troché a királyné gyémántjait kergették, Troché fel akarta hívni Sztupát, ami nem tűnt túl nehéz feladatnak, még akkor sem, ha a Csőgyár utcától egészen a postáig kellett gyalogolni.

Interaktív
Tudomány

Interjú

Tudomány

„A fele gyorsan fog kihalni”

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus

Az ember szociokulturális evolúciója során a nyelv megjelenése játszotta a kulcsszerepet. E tekintetben kivételesek vagyunk, de civilizációnk rendkívül sérülékeny, és talán az összeomlás szélén áll – erről is beszélt nekünk az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó Evolúciótudományi Intézet Nagy Evolúciós Átmenetek Kutatócsoportjának vezetője.

Gasztro
Lokál

helyrajzi szám

Lokál

Az első lottóház

A Dúl Dezső tervei alapján, modernista stílusban épült házért nemcsak a boldog nyertesek voltak oda, de a szakma is.