Könyv

A halgyári sózó

Jón Kalman Stefánsson: Versek

Kritika

Hosszú, kissé modoros, de messze nem haszontalan utószó kíséretében jelent meg a hazánkban is elképesztően népszerű izlandi író verseskötete.

Olyan érzésünk támad, mintha az Utószó lenne a főszöveg ebben a könyvben, és az azt megelőző versek egyfajta illusztrációként szolgálnának: tessék, erről beszélek, ilyeneket írtam, amikor még az egész világ nem hevert a lábam, azaz a regényeim lába előtt. Nagyképűség ugyanakkor még sincs a dologban, azt valamiképp kilúgozza az önirónia.

A szerző ebben a kísérőszövegben az íróvá (azaz előbb költővé) válását meséli el, s az éppen ugyanolyan, mint amilyenek általában az efféle történetek lenni szoktak (az elején szívás, aztán jó lesz), csak épp az izlandi couleur locale dob rajta egy jelentőset – már legalábbis innen, Kelet-Közép-Európa pusztáiról nézve. Az ugyan nem derül ki, hogy eleve külföldi (netán egyenesen magyar) olvasóknak készült-e a szöveg, de az a gyanúnk, hogy nem igazán, vagy ha mégis, akkor nem túl fair a szerzőtől az a rengeteg izlandi irodalmi hivatkozás, amelyeknek a kilencvenkilenc százaléka hozzáférhetetlen fordításban (az egy százalék Halldór Laxness lenne, de pont az ő itt említett műve sem elérhető magyarul).

Ám akit érdekel, hogy egy pályakezdő izlandi költőjelölt a 70-es évek végén, a 80-asok elején kiket olvasott, milyen kortársakra figyelt, mely mesterekre nézett fel, hová járt irodalmi estekre, és hogyan reménykedett abban, hogy a reykjavíki „Írók Boltjában” majd bestseller lesz a verseskötete (nem lett), az itt most tobzódhat a nevekben és könyvcímekben. Személyes kedvencünk még így, olvasatlanul is az izlandi atomköltők csoportja lett. Stefánsson bő lére eresztve és precíz okadatolással elmondja, hogyan lett a bukdácsoló tanulóból, az elveszett, halüzemben robotoló kamaszból – ha nem is világhíres elbeszélő, odáig nem jut el, de – publikáló, számon tartott költő. Nem rossz sztori, éppen olyan, amilyenek az író későbbi regényei­ben is elő-előfordulnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.