Könyv

A halgyári sózó

Jón Kalman Stefánsson: Versek

Kritika

Hosszú, kissé modoros, de messze nem haszontalan utószó kíséretében jelent meg a hazánkban is elképesztően népszerű izlandi író verseskötete.

Olyan érzésünk támad, mintha az Utószó lenne a főszöveg ebben a könyvben, és az azt megelőző versek egyfajta illusztrációként szolgálnának: tessék, erről beszélek, ilyeneket írtam, amikor még az egész világ nem hevert a lábam, azaz a regényeim lába előtt. Nagyképűség ugyanakkor még sincs a dologban, azt valamiképp kilúgozza az önirónia.

A szerző ebben a kísérőszövegben az íróvá (azaz előbb költővé) válását meséli el, s az éppen ugyanolyan, mint amilyenek általában az efféle történetek lenni szoktak (az elején szívás, aztán jó lesz), csak épp az izlandi couleur locale dob rajta egy jelentőset – már legalábbis innen, Kelet-Közép-Európa pusztáiról nézve. Az ugyan nem derül ki, hogy eleve külföldi (netán egyenesen magyar) olvasóknak készült-e a szöveg, de az a gyanúnk, hogy nem igazán, vagy ha mégis, akkor nem túl fair a szerzőtől az a rengeteg izlandi irodalmi hivatkozás, amelyeknek a kilencvenkilenc százaléka hozzáférhetetlen fordításban (az egy százalék Halldór Laxness lenne, de pont az ő itt említett műve sem elérhető magyarul).

Ám akit érdekel, hogy egy pályakezdő izlandi költőjelölt a 70-es évek végén, a 80-asok elején kiket olvasott, milyen kortársakra figyelt, mely mesterekre nézett fel, hová járt irodalmi estekre, és hogyan reménykedett abban, hogy a reykjavíki „Írók Boltjában” majd bestseller lesz a verseskötete (nem lett), az itt most tobzódhat a nevekben és könyvcímekben. Személyes kedvencünk még így, olvasatlanul is az izlandi atomköltők csoportja lett. Stefánsson bő lére eresztve és precíz okadatolással elmondja, hogyan lett a bukdácsoló tanulóból, az elveszett, halüzemben robotoló kamaszból – ha nem is világhíres elbeszélő, odáig nem jut el, de – publikáló, számon tartott költő. Nem rossz sztori, éppen olyan, amilyenek az író későbbi regényei­ben is elő-előfordulnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.