Ha akarom, A változás valutája a Good bye, Lenin!-t idézi nagy tisztelettel, amikor felvillantja az NSZK–Csehszlovákia mérkőzés televíziós közvetítését az olaszországi labdarúgó-világbajnokságról, ha meg úgy akarom, akkor csak a pontos időt jelzi mindkét film (1990. július 1., Milánó, negyeddöntő, 1:0, gólszerző: Matthäus, 11-esből). Valójában nem egyik film idézi a másikat, hanem a történelmet ábrázolja mind a kettő: íme, az év, amikor minden összejött, egyesült az ország, és világbajnokok lettek a fiúk; a két esemény máig is egybetartozó, elválaszthatatlan része a nemzeti emlékezetnek.
Miként a Good bye, Lenin!, A változás valutája is arról szól, hogy miként is festett ez a legszebb év a Német Demokratikus Köztársaság polgárainak szemszögéből, illetve a múló idő célzatosan hajlított tükréből. Míg a 2003-ban készült fekete komédiában ágyban, párnák közt hal meg az NDK, ebben a vadiúj és napsütésesnek tűnő, valójában még feketébb komédiában állva, méltatlankodva, dacolva. Ez a mostani ráadásul igaz történet alapján íródott, de azzal sokra nem megyünk, hiszen igaz történetek gyurmázását látni még moziba sem kell mennie senkinek jó régóta. De tény, ami tény, a keletnémet fizetőeszközt valóban kivonták a forgalomból, s tényleg valami katonai hangárban gyűjtötték össze, s valakik, tán máig sem tudni, hogy kik, kétségtelenül megdézsmálták.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
