Kritika

Mi a közös Pataky Attilában, Robbie Williamsben, Tom DeLonge-ban és Black Francisben? Nos az, hogy töretlenül hisznek az ufókban. Black a Pixies frontembere, egy olyan zenekaré, amely tényleg egy kicsit az ufonauták gyülekezetének tűnik. 

Hőseink gyanútlanul hesszelnek az utcán, amikor a semmiből feltűnik egy rivális banda: éjsötét kocsi, baljósan leereszkedő ablakok, ölni képes tekintetek. Az idegenek hirtelen puskát rántanak, majd tüzelni kezdenek rájuk – Compton vagy New York helyett azonban Oklahoma egyik isten háta mögötti részén járunk, ahol őslakos tinédzserek játszanak keményfiúsat.

Tizenhét éve annak, hogy a Katrina hurrikán és az azt követő súlyos áradások térdre kényszerítették New Orleanst. A természeti katasztrófát ember okozta tragédiák sora követte: az árvíz tömegeket tett otthontalanná, a pusztítás nyomán feltörő erőszak, rablások és rendőri erőszak pedig csak mélyítették a szenvedést.

A világ legnagyobb könyvesboltja tényleg létezett, alapítója, Edward William Cole korát megelőző géniusz volt. Háromemeletes melbourne-i üzletének fényes árkádsorai között bronzszobrok, látványos galériák, teafülkék voltak, a nyitott polcos rendszerben pamlagoknak is jutott hely, amelyekre leülve a látogatók anélkül olvashattak, hogy vásárlásra kötelezték volna őket.

A második világháború végnapjainak egyikén 1945. április 28-án, egyetlen nap alatt játszódik ez a regény egy bajor városkában, Penzbergben. A hírek már a fegyverletételről és az amerikai csapatok megérkeztéről szólnak, de senki nem tud konkrétumokat. A biztos csak annyi, hogy a háborús évek széttépték az emberi kapcsolatokat, gyászt és jegyrendszert hoztak.

Egészen sok könyv készül azoknak a gyerekeknek, akik még nem feltétlenül mozognak teljes biztonsággal a betűk világában.

A grafikusként végzett festő, szobrász, performance-művész életművéből ezúttal analóg fotókat láthatunk. Drozdik már jó ideje tudatosan építi karrierjét, és jelöli ki azokat az elméleti referenciapontokat, amelyek mentén munkássága értelmezhetővé válik.

A hetvenes évek első felének páratlanul izgalmas New York-i zenei színtere dobta a felszínre a Blondie formációt is, amely kiváló érzékkel vegyítette a bájos ártatlanságot, a könnyed romlottságot, a végtelen popszenzibilitást és a szabályokat lazán áthágó, bizonyos távolságból punknak tűnő mentalitást.

Orfű továbbra is az egyik legjobb fesztiválhelyszín, ha nem a legjobb. Szép fekvése van, nincs nagy tömeg, barátságos áron lehet ételhez-italhoz jutni, készpénzt is elfogadnak, és még lakossági tuc-tuc zenét sem kell túlüvölteni a rendelésnél, mivel itt csak a színpadokról árad zene. 

Noha manapság 70–80 fős szimfonikus zenekaroktól halljuk Brahms szimfóniáit, a maguk idejében kisebb erők szólaltatták meg ezeket a remekműveket. Az I. szimfónia őspremierjén muzsikáló karlsruhei együttes mindössze 49 főt számlált, a meiningeni udvari zenekar, amely a szerző vezényletével mutatta be a négyes számút, 48-at.

Bár a múltban kétségtelenül voltak akár több évtizedes késések is a nyugati sémák és témák honosítását illetően, amikor a nagyvilág néhány éve elérkezett a szülők és gyermekeik közötti traumák feldolgozásához, nem haboztunk szinte azonnal csatlakozni (végre egy trend, amelyben rengeteg gyakorlatunk és felhalmozott anyagunk van).

Előszeretettel nevezik Jordan Peele filmjeit poszthorroroknak, amelyek célja nem csupán a zsigeri hatáskeltés (illetve nem annak megszokott formája), hanem a mélyebb társadalmi feszültségek feltárása (ez csak egy megközelítő definíció, épp mostanában uralta el az internetet a megnevezés pontos körülhatárolása feletti vita). 

Az 1928-as születésű Márkus Anna több munkáját is megtalálhatjuk ugyan magyar és nemzetközi közgyűjteményekben, életművének rétegzettsége és sokszínűsége kevéssé ismert. Míg a szentendrei Ferenczy Múzeum épp egy retrospektív tárlaton mutatja be a munkáit, a Kisterem Galéria a hatvanas évektől Párizsban élő művész oeuvre-jéből két műcsoportot emel ki: a hetvenes években készült olaj/papír munkákat és a kilencvenes években készített reliefeket.

„Cuffy Lambkin, az Öt Cél Baptista Gyülekezet diakónusa 1969-ben, egy felhős szeptemberi napon lett halálra ítélt ember. Azon a napon történt, hogy az öreg diakónus, akit a barátai csak Sportzakóként ismertek, kimasírozott a Brooklyn déli részén fekvő Causeway-telep központi terére, egy özönvíz előtti 38-as Coltot nyomott egy Deems Clemens nevű tizenkilenc éves drogdíler képébe, és meghúzta a ravaszt.”