Könyv

Valami nincs meg

Mesterházi Mónika: Nem félek

Kritika

„Ha olyan volna a szeretet, mint az influenza”, kezdődik a kötet, ami egy világjárvány harmadik és negyedik hulláma között finoman szólva is elkapja a figyelmünket. A vers végül úgy zárul, hogy „Az influenza csak abban olyan, mint a szeretet, / hogy arra ragasztom, sajnos, akit szeretek.”

Csavaros cím a Nem félek. Eszünkbe juthat róla a híres Bibó-mondat is („Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni.”), ami talán nem véletlen, hiszen szerepel a kötetben néhány vers a 2008-as romagyilkosságokról, illetve sok szöveg olvasható közérzetlíraként is. Nyilván eleve nem hiszünk annak, aki azt állítja magáról, hogy nem fél. Mert az ilyen, szinte bizonyosan fél is. Az egész kötet ezt a félelmet árasztja, sugározza, szórja, ontja szét. Ezt is. Persze nem valami konkrét és egyértelmű dologtól való félelemről van szó, inkább egy egzisztenciális, általános szorongásról, hogy aztán ez a cím (és a félelem maga) a kötet címadó versében, a leghosszabb és egyben legemlékezetesebb hosszú szövegben, újabb értelmezést kapjon. „Nem félek, amíg téged láthatlak”, írja (mondja) a versbeszélő a haldokló barátnőjének, szívszorítóan rárímelve a „Ne félj, amíg engem látsz” tréfás mondására.

Mesterházi Mónika utoljára 2008-ban jelentkezett verseskötettel, az új gyűjtemény darabjainak legtöbbje az elmúlt két-három évben született. A megszólalásának ritmusa és súlya hasonló, mint az egyik versben egyszer csak leomló löszfal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.