Színház

Nem szabadulunk

Watergate

Kritika

Nem is értem, hogy korábban miért nem gondoltam soha színházi térként a szabadulószobákra. Pedig a párhuzam könnyen adja magát: a résztvevők szerepet játszanak, a berendezett szoba díszletként, a tárgyak kellékként szolgálnak, önmagukon túlmutatva. (A műfaj egyébként előbb létezett a digitális világban, mint az analógban, aztán az interaktivitás, a személyes találkozások, a tapinthatóság igénye hívta életre a később rendkívül népszerűvé vált live szabadulószobákat.)

A PlayOn! – New Storytelling with Immersive Technologies elnevezésű európai színházi együttműködés keretében készült Watergate ezt a párhuzamot használja ki, bár a téma alapján nem feltétlenül kézenfekvő a színházi feldolgozás lehetősége. A középiskolásoknak szánt előadás a globális klímaváltozás következményeiről szól, közelebbről az édesvízkészletek fogyásáról.

Az előadás elején kettéosztják a nézőket, akik a fikció szerint két különböző, de sok szempontból hasonló kiállítást tekintenek meg, mindkettő egy-egy időkriptát, vagyis a jövőből a jelenünkbe pottyant laboratóriumot mutat be. De egyszer csak kialszanak a fények, a tárlatvezető pedig riadtan elmenekül, benne hagyva minket a csávában. Eztán Dr. Paxton (Krausz Gábor), a laboratórium tulajdonosa jelentkezik be egy videóüzenettel egyenesen a jövőből, és a segítségünket kéri. A szobában hagyott jelek segítségével kódokat kell megfejtenünk, a cél pedig az, hogy a professzor végül személyesen is átkerüljön a mi időnkbe.

Az IKEA-illatú helyiségben vízgazdálkodásról szóló szakkönyveket és kísérleti jegyzőkönyveket lapozgatunk, térképeket, cserepes növényeket, kémcsöveket vizsgálunk, és Dr. Paxton személyes tárgyai között kutakodunk. Az egyik résztvevő még nézőtársa táskájába is beletúr: egy ilyen helyzetben nem nehéz mindent kelléknek, jelentésesnek nézni. A kódfejtés a legkülönfélébb, analóg és digitális eszközökkel történik a rejtjelrácstól kezdve az UV-lámpán át a virtuális valóság (VR) szemüvegig – vérprofi, a Z generáció figyelmét lekötő arzenál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.