Színház

Nem szabadulunk

Watergate

Kritika

Nem is értem, hogy korábban miért nem gondoltam soha színházi térként a szabadulószobákra. Pedig a párhuzam könnyen adja magát: a résztvevők szerepet játszanak, a berendezett szoba díszletként, a tárgyak kellékként szolgálnak, önmagukon túlmutatva. (A műfaj egyébként előbb létezett a digitális világban, mint az analógban, aztán az interaktivitás, a személyes találkozások, a tapinthatóság igénye hívta életre a később rendkívül népszerűvé vált live szabadulószobákat.)

A PlayOn! – New Storytelling with Immersive Technologies elnevezésű európai színházi együttműködés keretében készült Watergate ezt a párhuzamot használja ki, bár a téma alapján nem feltétlenül kézenfekvő a színházi feldolgozás lehetősége. A középiskolásoknak szánt előadás a globális klímaváltozás következményeiről szól, közelebbről az édesvízkészletek fogyásáról.

Az előadás elején kettéosztják a nézőket, akik a fikció szerint két különböző, de sok szempontból hasonló kiállítást tekintenek meg, mindkettő egy-egy időkriptát, vagyis a jövőből a jelenünkbe pottyant laboratóriumot mutat be. De egyszer csak kialszanak a fények, a tárlatvezető pedig riadtan elmenekül, benne hagyva minket a csávában. Eztán Dr. Paxton (Krausz Gábor), a laboratórium tulajdonosa jelentkezik be egy videóüzenettel egyenesen a jövőből, és a segítségünket kéri. A szobában hagyott jelek segítségével kódokat kell megfejtenünk, a cél pedig az, hogy a professzor végül személyesen is átkerüljön a mi időnkbe.

Az IKEA-illatú helyiségben vízgazdálkodásról szóló szakkönyveket és kísérleti jegyzőkönyveket lapozgatunk, térképeket, cserepes növényeket, kémcsöveket vizsgálunk, és Dr. Paxton személyes tárgyai között kutakodunk. Az egyik résztvevő még nézőtársa táskájába is beletúr: egy ilyen helyzetben nem nehéz mindent kelléknek, jelentésesnek nézni. A kódfejtés a legkülönfélébb, analóg és digitális eszközökkel történik a rejtjelrácstól kezdve az UV-lámpán át a virtuális valóság (VR) szemüvegig – vérprofi, a Z generáció figyelmét lekötő arzenál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.