Színház

Nem szabadulunk

Watergate

Kritika

Nem is értem, hogy korábban miért nem gondoltam soha színházi térként a szabadulószobákra. Pedig a párhuzam könnyen adja magát: a résztvevők szerepet játszanak, a berendezett szoba díszletként, a tárgyak kellékként szolgálnak, önmagukon túlmutatva. (A műfaj egyébként előbb létezett a digitális világban, mint az analógban, aztán az interaktivitás, a személyes találkozások, a tapinthatóság igénye hívta életre a később rendkívül népszerűvé vált live szabadulószobákat.)

A PlayOn! – New Storytelling with Immersive Technologies elnevezésű európai színházi együttműködés keretében készült Watergate ezt a párhuzamot használja ki, bár a téma alapján nem feltétlenül kézenfekvő a színházi feldolgozás lehetősége. A középiskolásoknak szánt előadás a globális klímaváltozás következményeiről szól, közelebbről az édesvízkészletek fogyásáról.

Az előadás elején kettéosztják a nézőket, akik a fikció szerint két különböző, de sok szempontból hasonló kiállítást tekintenek meg, mindkettő egy-egy időkriptát, vagyis a jövőből a jelenünkbe pottyant laboratóriumot mutat be. De egyszer csak kialszanak a fények, a tárlatvezető pedig riadtan elmenekül, benne hagyva minket a csávában. Eztán Dr. Paxton (Krausz Gábor), a laboratórium tulajdonosa jelentkezik be egy videóüzenettel egyenesen a jövőből, és a segítségünket kéri. A szobában hagyott jelek segítségével kódokat kell megfejtenünk, a cél pedig az, hogy a professzor végül személyesen is átkerüljön a mi időnkbe.

Az IKEA-illatú helyiségben vízgazdálkodásról szóló szakkönyveket és kísérleti jegyzőkönyveket lapozgatunk, térképeket, cserepes növényeket, kémcsöveket vizsgálunk, és Dr. Paxton személyes tárgyai között kutakodunk. Az egyik résztvevő még nézőtársa táskájába is beletúr: egy ilyen helyzetben nem nehéz mindent kelléknek, jelentésesnek nézni. A kódfejtés a legkülönfélébb, analóg és digitális eszközökkel történik a rejtjelrácstól kezdve az UV-lámpán át a virtuális valóság (VR) szemüvegig – vérprofi, a Z generáció figyelmét lekötő arzenál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.