Színház

A régi mese

80 nap alatt a Föld körül

  • Sándor Panka
  • 2022. augusztus 24.

Kritika

Koncertszínházi előadást fogunk látni, közli velünk Lóci, a darab zenéjét szolgáltató Lóci Játszik nevezetű zenekar frontembere, és rögtön fel is veszi a szerző, Verne Gyula szerepét, hogy színpadra szólítsa a szereplőket, akik bemutatják a hőst, Phileas Foggot (Karácsonyi Zoltán). 

Megtudjuk, hogy Fogg a szokások embere, aki percre pontos napi rutint követ, sőt, még a ruháit is sorszámozza, a társasági élete pedig kimerül abban, hogy rendszeresen látogatja a Reform Clubot, ahol a híres fogadás is köttetik.

Fogg 20 ezer fontot tesz ugyanis arra, hogy 80 nap alatt meg tudja kerülni a Földet. Innentől beindul a menet: a színlap szerinti másfél órás zenés káosz, amelyben a három vígszínházas főszereplőn kívül Novák Eszter és Selmeczi György zenés színész osztályából jöttek heten, akik mindannyian több szerepet játszanak, szám szerint összesen 121-et.

Fogg, miután kirúgta inasát – amiért az másfél fokkal melegebb borotválkozóvizet készített neki –, a helyébe a francia Jean Passepartout-t (Szántó Balázs) veszi fel, akivel neki is vágnak a világ körüli útnak. Közben megtudjuk azt is, hogy a fogadást megelőzően valaki ötvenötezer fontot rabolt el a nemzeti bankból, és a személyleírása éppen ráillik Mr. Fogg­ra, útitársként ezért nyakukba kapják Fix detektívet (Hirtling István).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.