Koncert

A béke postása

Postman

Kritika

Az idei Sziget Fesztivált sok kritika érte, amiért számos európai és amerikai fesztivállal ellentétben nem tiltotta ki az orosz zenészeket a fellépők közül. Az augusztus 15-én délután fellépő Alina Pas, napjaink egyik legnépszerűbb ukrán előadója többek között ez ellen és Orbán Viktor Vlagyimir Putyinhoz fűződő barátsága ellen lépett fel, amikor az Európa Színpadon széttépte a két ország vezetőjének közös fotóját.

A rapper mellett tíz másik ukrán zenész játszott a fesztivál hat napja alatt, köztük a Kijivből származó Postman, eredeti nevén Kosztya Postar (vezetékneve postást jelent, innen a művésznév), aki Pasnál jóval békésebb hangulatban beszélt a háború ellen. Postman korábban Kijiv, Wrocław és Berlin között ingázva élte az életét, a háború kitörése óta azonban folyamatosan úton van és koncertezik. Május végén Instagram-oldalán arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban 40 koncertet adott, nyolcezer kilométert utazott, és csak a koncertbevételekből több mint 11 ezer eurót gyűjtött Ukrajnának. Ebbe a sorba illeszkedett a szigetes koncertje is, ahol Alina Pashoz hasonlóan a zárónapon lépett fel a fesztivál egyik leghangulatosabb helyszínén, a Music Boxban, amely valóban jobban hasonlított pici dobozra, mint színpadra. A helyszín meghittségébe az zavart be csupán, hogy a fák alatt megbúvó színpadhoz túlságosan közel telepítették a Dropyard színpadot, ahol Postmannel egy időben a Kneecap nevű belfasti hiphopbanda üvöltötte slágereit, így az ukrán zenésznek volt mit túlkiabálnia. Többnyire sikerrel járt, bár egy szál gitárral és egy szájharmonikával nem volt könnyű dolga.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.