Koncert

A béke postása

Postman

Kritika

Az idei Sziget Fesztivált sok kritika érte, amiért számos európai és amerikai fesztivállal ellentétben nem tiltotta ki az orosz zenészeket a fellépők közül. Az augusztus 15-én délután fellépő Alina Pas, napjaink egyik legnépszerűbb ukrán előadója többek között ez ellen és Orbán Viktor Vlagyimir Putyinhoz fűződő barátsága ellen lépett fel, amikor az Európa Színpadon széttépte a két ország vezetőjének közös fotóját.

A rapper mellett tíz másik ukrán zenész játszott a fesztivál hat napja alatt, köztük a Kijivből származó Postman, eredeti nevén Kosztya Postar (vezetékneve postást jelent, innen a művésznév), aki Pasnál jóval békésebb hangulatban beszélt a háború ellen. Postman korábban Kijiv, Wrocław és Berlin között ingázva élte az életét, a háború kitörése óta azonban folyamatosan úton van és koncertezik. Május végén Instagram-oldalán arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban 40 koncertet adott, nyolcezer kilométert utazott, és csak a koncertbevételekből több mint 11 ezer eurót gyűjtött Ukrajnának. Ebbe a sorba illeszkedett a szigetes koncertje is, ahol Alina Pashoz hasonlóan a zárónapon lépett fel a fesztivál egyik leghangulatosabb helyszínén, a Music Boxban, amely valóban jobban hasonlított pici dobozra, mint színpadra. A helyszín meghittségébe az zavart be csupán, hogy a fák alatt megbúvó színpadhoz túlságosan közel telepítették a Dropyard színpadot, ahol Postmannel egy időben a Kneecap nevű belfasti hiphopbanda üvöltötte slágereit, így az ukrán zenésznek volt mit túlkiabálnia. Többnyire sikerrel járt, bár egy szál gitárral és egy szájharmonikával nem volt könnyű dolga.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.