A szomorú bohóc

Hjalmar Bergman: Nagymama és az Úristen – Wadköpingi történetek

Hjalmar Bergman a svéd próza és dráma egyik klasszikusa. A történetcsokor első darabjában egy svéd vidéki kisvárosban járunk, a múlt század elején, a szerző legjobban sikerült elbeszéléseinek idején. Bergman a realizmust fantasztikummal, a vígjátékot mély tragédiával vegyítő írásmód mestere. A Nagymama és az Úristen egy matriarcha életét és elmúlását, egy társadalom átrendeződését tárja elénk.

Bergmant a svéd irodalomtörténet az 1910-es évek realista írógenerációjához sorolja azzal együtt, hogy az általa ábrázolt polgári miliőt és a realizmus kereteit mindig szétfeszíti a képzelet vagy fabulálás, és a lélekábrázolás együtt érző, mégis szarkasztikus stílusa. A Wadköpingi történetek regényalakjai hol mellékszereplőként, hol főszereplőként felbukkannak Bergman további műveiben is. Agnes Borck, a nagymama éles eszével és az Úristennel folytatott beszélgetéseivel, és unokája – itt Nathan, máshol Jac – a világhírű bohóc, akinek művészetében, akárcsak Bergmanéban, a tragikum és a komikum vegyül.

Hjalmar Bergman Örebro városában született, Stockholmtól nyugatra. A város legtehetősebb bankárcsaládjának sarja volt, érzékeny, elkalandozó figyelmű, ráadásul túlsúlyos gyerekként sem otthon, sem az iskolában nem érezte, hogy elfogadnák. Házassága egy sikeres színész házaspár lányával, Stine Lindberggel szintén konfliktusokkal terhelt, amiben a saját maga által is mélyen megvetett homoszexualitásának is szerepe volt. Belső vívódásai és alkohol-, később drogfüggősége ellenére rendkívül termékeny szerző volt. 1905-ben debütált, 1919-ben a Markurellék Wadköpingben (a nálunk kiadás alatt álló életműsorozatának tervezett következő darabja) hozta el számára az áttörést. Nyaranta a stockholmi szigetvilág egyik kis szigetére vonult vissza dolgozni, a legtöbb regénye ott született. Írt novellákat, színdarabokat, rádiójátékokat és filmforgatókönyveket. Dolgozott Victor Sjöströmmel, a némafilmes korszak legendás rendezőjével is. De a siker sem segített rajta, 47 évesen halt meg.

Az Úristen mindig kéznél van

Ki mással is beszélgetne, mint az Úristennel a család esze és vezetője, a nagymama, Agnes Borck, ha mindenkit már elnyelt a múlt vagy a halál? A regény mindössze másfél nap történetét, a nagymama 78. születésnapját beszéli el. Az első rész egy klasszikus expozé, hosszú visszatekintés a család történetére, így csak a rövidebb második rész, valamint a regény epilógusa játszódik a jelenben. Az első részben, a születésnap előestéjén a nagymama az Úristennel társalogva gondolatban végigjárja élete történetét, ahogy otthagyta (elárulta) katona apját, a városba költözött, beházasodott a kereskedő Borck családba, ahol hamarosan átvette az irányítást. Cselédként kezdte, nagyasszonyként végezte. A család időközben szétszéledt, kihalt, csak Agnes gyerekei és unokái maradtak, de ők sem sűrűn látogatják. A nagymama e születésnapjára tervezi a Borck család társadalmi presztízsét szimbolizáló, kétszintes udvarház eladását. A vagyont szét akarja osztani a gyerekek között, holott ezt egyikük sem várja tőle.