Rádió

A nem haszonelvű szeretet

Balog Zoltán imája a Kossuthon

Kritika

Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.

Nem mondjuk, hogy sajtótörténeti a pillanat, és még az épp hosszú agóniában leledző rádiózásnak sem feltétlenül mérföldkő-jelentőségű momentuma ez, mégis mindenestől feledhetetlen. Sokszor mondtuk, hogy ennél nem lehet lejjebb kerülni. Mindenesetre van egy ország, ahol ez így lemehetett simán, és ez az ország a hazánk. Ha majd egyszer az utódainknak el kell magyarázni, hogy 2024-ben milyen volt a közhangulat, a nemzet józan esze épp hol állt, mi volt a helyzet a társadalmi szolidaritással, az ízléssel és a lelkiismerettel, elég lesz ezt a reggeli imát felhozni, hogy minden világos legyen. Persze semmi sem lesz az, és nem is lesz kedvünk magyarázkodni. De most még értjük, hogy ez mekkora ordas nagy aljasság volt.

Amúgy az ima, már amennyire meg tudjuk ítélni, rendben volt. Nem hangzott el benne semmi olyan részlet, amely kivághatta volna a biztosítékot. Hogy hogyan kerülhetett adásba, többféle forgatókönyvet is el tudunk képzelni. Legreálisabb, hogy egy jó előre felvett anyag volt, és hát így alakult, épp aznapra volt betervezve a sugárzása, és vagy nem vette észre senki, hogy a reggeli imával van valami gubanc, vagy észrevették, de nem mertek belenyúlni az eredeti tervbe. Ha nem vették észre (amit mi el is hinnénk), az nagyon sokat elmond a rádió színvonaláról. Ha észrevették, de nem merték piszkálni, az még annál is többet. Felmerül persze egy másik opció is, tudniillik, hogy az előre felvett anyagot valaki nagyon is tudatosan erre a napra készítette be, amikor az ima – mije is? – társadalmi-politikai-morális kontextusa hirtelen felgyűrődött. Ott volt kéznél, és úgy tűnt, fasza ötlet bedobni az állóvíznek épp nem nagyon nevezhető folyadékba. Az volt? Vajon megdicsérték érte a szerkesztőt? Netán elmarasztalták, számon kérték, kirúgták, meghurcolták? Hamarosan kap egy tiszti keresztet?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.