Nem mondjuk, hogy sajtótörténeti a pillanat, és még az épp hosszú agóniában leledző rádiózásnak sem feltétlenül mérföldkő-jelentőségű momentuma ez, mégis mindenestől feledhetetlen. Sokszor mondtuk, hogy ennél nem lehet lejjebb kerülni. Mindenesetre van egy ország, ahol ez így lemehetett simán, és ez az ország a hazánk. Ha majd egyszer az utódainknak el kell magyarázni, hogy 2024-ben milyen volt a közhangulat, a nemzet józan esze épp hol állt, mi volt a helyzet a társadalmi szolidaritással, az ízléssel és a lelkiismerettel, elég lesz ezt a reggeli imát felhozni, hogy minden világos legyen. Persze semmi sem lesz az, és nem is lesz kedvünk magyarázkodni. De most még értjük, hogy ez mekkora ordas nagy aljasság volt.
Amúgy az ima, már amennyire meg tudjuk ítélni, rendben volt. Nem hangzott el benne semmi olyan részlet, amely kivághatta volna a biztosítékot. Hogy hogyan kerülhetett adásba, többféle forgatókönyvet is el tudunk képzelni. Legreálisabb, hogy egy jó előre felvett anyag volt, és hát így alakult, épp aznapra volt betervezve a sugárzása, és vagy nem vette észre senki, hogy a reggeli imával van valami gubanc, vagy észrevették, de nem mertek belenyúlni az eredeti tervbe. Ha nem vették észre (amit mi el is hinnénk), az nagyon sokat elmond a rádió színvonaláról. Ha észrevették, de nem merték piszkálni, az még annál is többet. Felmerül persze egy másik opció is, tudniillik, hogy az előre felvett anyagot valaki nagyon is tudatosan erre a napra készítette be, amikor az ima – mije is? – társadalmi-politikai-morális kontextusa hirtelen felgyűrődött. Ott volt kéznél, és úgy tűnt, fasza ötlet bedobni az állóvíznek épp nem nagyon nevezhető folyadékba. Az volt? Vajon megdicsérték érte a szerkesztőt? Netán elmarasztalták, számon kérték, kirúgták, meghurcolták? Hamarosan kap egy tiszti keresztet?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
