A masszív és termékeny német középszer több mint három évtizedes bajnoka, Sönke Wortmann (A berni csoda, Éjszaka St. Pauliban és hasonlók) ennél kilométerekkel továbbmegy, nála a gyermeké a megbocsátás, a felnőtteké a bűn, s ami még vele jár, a földi pokol.
A szituáció laboratóriumi, akár Agatha Christie is kitalálhatta volna, a Rudi Dutschke Gimnázium (szimbólum, golyóval a fejében) tanári szobájában – némi külső hozzájárulás hatására – összezárt hat dühös ember marja egymást, és önmagát. A külső hozzájárulást bizonyos Herr Prohaska, mint a neve is mutatja, egy egészen kicsi kispolgár és az ő máig sem pontosan azonosítható maroklőfegyvere szolgáltatja. Nevezett a vesztére még péntek délután is a munkahelyén veszteglő tanerőt egy rögtönzött évzáró értekezletbe kényszeríti, melynek egyetlen napirendi pontja szolgál a mű alapkonfliktusául: érettségire bocsátani valahogy az ifjabb Prohaskát, mert az atyai meglátás szerint egészen jóravaló ded. Efelől ugyan a nézőnek támadhatnak kétségei, de a film egyebek mellett az előítéletességről is szól, úgyhogy csak csínján. A kihívás ezzel együtt sem látszik megoldhatatlannak, hiszen a fiatal Prohaskát mindösszesen egy nyamvadt pontocska (a húszból) választja el az ígéret földjétől.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
