A masszív és termékeny német középszer több mint három évtizedes bajnoka, Sönke Wortmann (A berni csoda, Éjszaka St. Pauliban és hasonlók) ennél kilométerekkel továbbmegy, nála a gyermeké a megbocsátás, a felnőtteké a bűn, s ami még vele jár, a földi pokol.
A szituáció laboratóriumi, akár Agatha Christie is kitalálhatta volna, a Rudi Dutschke Gimnázium (szimbólum, golyóval a fejében) tanári szobájában – némi külső hozzájárulás hatására – összezárt hat dühös ember marja egymást, és önmagát. A külső hozzájárulást bizonyos Herr Prohaska, mint a neve is mutatja, egy egészen kicsi kispolgár és az ő máig sem pontosan azonosítható maroklőfegyvere szolgáltatja. Nevezett a vesztére még péntek délután is a munkahelyén veszteglő tanerőt egy rögtönzött évzáró értekezletbe kényszeríti, melynek egyetlen napirendi pontja szolgál a mű alapkonfliktusául: érettségire bocsátani valahogy az ifjabb Prohaskát, mert az atyai meglátás szerint egészen jóravaló ded. Efelől ugyan a nézőnek támadhatnak kétségei, de a film egyebek mellett az előítéletességről is szól, úgyhogy csak csínján. A kihívás ezzel együtt sem látszik megoldhatatlannak, hiszen a fiatal Prohaskát mindösszesen egy nyamvadt pontocska (a húszból) választja el az ígéret földjétől.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
