Dokumentumfilm

Zsúr

Angela Patton – Natalie Rae: Tánc a börtönben

  • 2024. szeptember 25.

Kritika

Mivel az Egyesült Államok börtöneiben nem mindenhol lehetséges a személyes látogatás, és csak fizetős videón keresztül érintkezhetnek büntetésüket töltő szeretteikkel, egy civil szervezet terápiás célzatú kezdeményezésének köszönhetően elítéltek és kiskorú lányaik találkozhatnak, és ha kedvük van, táncolhatnak is egymással egy afféle zsúr keretében.

Az 5–15 éves gyerekeknek alapvető fontosságú az apjuk távollétéből származó trauma kezelése, de a börtönben életüket átértékelő nehézfiú apukák számára is katartikus lehet egy ilyen, a börtön közegétől a ruházat, a zene, a tánc révén elemelt találkozás. A program kezdeményezője által készített film nem tartogat különösebb meglepetéseket. A kislányok is izgatottan készülődnek odakint, különleges kis egyéniségeket ismerhetünk meg, és az apák is készülődnek odabent, egy coach foglalkozik feltárulkozni nem nagyon akaró lelkükkel. Mondanak egy-két közhelyet az általuk elkövetett „hibákról”, de nem áldozataikat sajnálják, hanem magukat, hogy nem lehetnek a családjukkal. A gyerekek láttán patakzó könnyek persze hitelesek, és a megjavulásról szóló fogadkozások is őszintének tűnnek, meg persze ott a filmvégi felirat, hogy az ilyen eseményen részt vevő szülők 95 százaléka nem esik vissza. A mű ezzel együtt is egy erősen polírozott propagandafilm, amely alapvető információkra nem kérdez rá. Miért nem látogatható egy börtön? Zsebtolvajokra is vonatkozik ez a rendelkezés vagy csak gyilkosokra? Kik (voltak szabadlábon) ezek az egytől egyig afroamerikai, nehéz sorsú férfiak? Mit követtek el, amiért egyiküket-másikukat több évtizedes büntetéssel kellett sújtani? Az információ-visszatartás rendezői koncepciója azt szolgálná, hogy a néző úgy tekintsen ezekre az elítéltekre, ahogy a lányaik, ám egy élet központi kérdésének megkerülése és a megbánás némileg a stábnak szóló kifejezése kétdimenziós filmszereplőkké degradálja éppen azokat, akiket nem bűnözőként, de emberként akar láttatni. A hozzátartozók meg irányítva vannak. Egy reggeli ébredésnél például hogyan van ott a kamera? Sehogy, nyilván eljátsszák a „jelenetet”. De ha ezt eljátsszák, akkor mit játszanak még el?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.