Cirkusz

Minden szenvedés ellenére

Circa: Humans 2.0

Kritika

Felvillanó fények, tíz ember fekszik a színpadon. A villódzásból felsejlő mozdulatok aztán közös hullámzásba torkollnak, miközben a világítás is megnyugszik. A tagok egyszerre mozognak, aztán szépen lassan, egyesével, ki-ki a saját ritmusában folytatja, hogy aztán újra egy ritmusban létezzenek.

A világ egyik vezető cirkuszi társulata hat év után visszatért a Trafó színpadára. Az ausztrál Circa 2018-ban mutatta be itt a Humans című előadását, amelyben az emberi lét kihívásait és felemelő pillanatait fogalmazta meg az akrobatika nyelvén. Az új, most elhozott, szintén több országot megjárt második rész az elsőben bemutatott anyag mélyebb és összetettebb rétegeit tárja fel, jelenetről jelenetre feszegetve a fizikai teljesítőképesség határait.

A produkcióban az emberi természet individuális és közösségi aspektusa is megjelenik Ori Lichtik atmoszferikus, néhol thrilleres, néhol pedig elektro-dub step stílusú zenei matériája kíséretében. Elképesztő látni, ahogy a nagyon határozott keretek között mozgó, mégis határfeszegető mozdulatok mögött az emberi létezés szinte minden vetülete felsejlik. A táncosok (akrobaták) néha mint­ha bizalomjátékot játszanának, úgy hajítják fel egymást a levegőbe. És van, amikor – a koreográfia részeként – elejtik társukat. Hátról hátra ugrálnak, egymás nyakába állva küzdenek az izomfáradtsággal és a gravitációval, hogy aztán magukra maradjanak. Néha mintha egy óra mutatóit jelenítenék meg, forognak körbe-körbe, aztán az egységet megbontva mutatnak be közös mutatványokat. A Humans 2.0 egyszerre játékos és veszélyes, lenyűgöző és ijesztő, laza és koncentrált testi fegyelmet követelő. Az egyes részek külön-külön kevésbé megfoghatók, maga a teljes előadás modellezi az emberi természetet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.