Cirkusz

Minden szenvedés ellenére

Circa: Humans 2.0

Kritika

Felvillanó fények, tíz ember fekszik a színpadon. A villódzásból felsejlő mozdulatok aztán közös hullámzásba torkollnak, miközben a világítás is megnyugszik. A tagok egyszerre mozognak, aztán szépen lassan, egyesével, ki-ki a saját ritmusában folytatja, hogy aztán újra egy ritmusban létezzenek.

A világ egyik vezető cirkuszi társulata hat év után visszatért a Trafó színpadára. Az ausztrál Circa 2018-ban mutatta be itt a Humans című előadását, amelyben az emberi lét kihívásait és felemelő pillanatait fogalmazta meg az akrobatika nyelvén. Az új, most elhozott, szintén több országot megjárt második rész az elsőben bemutatott anyag mélyebb és összetettebb rétegeit tárja fel, jelenetről jelenetre feszegetve a fizikai teljesítőképesség határait.

A produkcióban az emberi természet individuális és közösségi aspektusa is megjelenik Ori Lichtik atmoszferikus, néhol thrilleres, néhol pedig elektro-dub step stílusú zenei matériája kíséretében. Elképesztő látni, ahogy a nagyon határozott keretek között mozgó, mégis határfeszegető mozdulatok mögött az emberi létezés szinte minden vetülete felsejlik. A táncosok (akrobaták) néha mint­ha bizalomjátékot játszanának, úgy hajítják fel egymást a levegőbe. És van, amikor – a koreográfia részeként – elejtik társukat. Hátról hátra ugrálnak, egymás nyakába állva küzdenek az izomfáradtsággal és a gravitációval, hogy aztán magukra maradjanak. Néha mintha egy óra mutatóit jelenítenék meg, forognak körbe-körbe, aztán az egységet megbontva mutatnak be közös mutatványokat. A Humans 2.0 egyszerre játékos és veszélyes, lenyűgöző és ijesztő, laza és koncentrált testi fegyelmet követelő. Az egyes részek külön-külön kevésbé megfoghatók, maga a teljes előadás modellezi az emberi természetet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”