A versek folyóiratközlésben már egy évtizede megjelentek, és a szerző a halála előtt gondosan összeállította a kötet szerkezetét, a versek sorrendjét. 2013-ban NKA-ösztöndíjat is kapott a kötet befejezésére. Nem világos, és erről a könyvben szereplő kísérőszövegek sem tesznek említést, hogy miért váratott magára a kötet megjelenése ilyen sokáig.
Mindenesetre a 21. század első évtizedeinek a legjelentősebb magyar lírikusai közé tartozó Borbély Szilárd minden bizonnyal utolsó önálló verseskötetének megjelenése kétségtelenül jelentős irodalmi esemény. A Bukolikatájban versei Borbély legszélesebb körben ismertté vált munkájával, a Nincstelenek című regénnyel egy időben születtek (az azóta számos nyelven számos kiadást megélt regény 2013-ban, a szerző életében kiadott utolsó műveként jelent meg). A könyv törzsanyagát kitevő tizenhárom hosszúvers (illetve a függelékben közölt kettő is) egészen közvetlenül kapcsolódik a Nincstelenekben elbeszélt világ történéseihez és alakjaihoz. Ezek a költemények tehát ugyanannak az élménynek, a gyermekkori, vidéki szegényparaszti közegnek egy másik műnemben, más keretek közötti feldolgozására tett kísérletnek a végeredményeként is olvashatók. Meglehet, a két kötetet ikerkönyvekként raktározza majd el az irodalmi emlékezet. Nemcsak az egyes szereplők (a szülők mellett hangsúlyos például a Máli nevű figura), az egyes helyszínek (a szatmári síkságon elterülő falu és a környező mezők) és bizonyos epizódok visszatérése, de a szövegek mély rétegében az önéletrajzi emlékezést fikcionalizáló irodalmi feldolgozás hasonló attitűdje is összeköti a két művet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
