A holdciklus irányította átváltozás mintha a férfiak által iszonnyal elképzelt havi vérzés metaforája volna: a szegény áldozat nem bír uralkodni indulatain, és a teste szörnyű átváltozáson megy keresztül. Paradox módon ezzel az ábrázolással épp a butuska Alkonyat – Újhold (2009) szakít; az amerikai őslakos törzsből származó farkas fiú, Jacob első vérzést imitáló átváltozása ünnepi pillanat és a testi kiteljesedés kapuja. Az eredeti vérfarkasfolklórban persze vegyesen találunk férfi és női áldozatokat is, a filmművészet pedig a női szexuális szabadság, sőt a queer identitás ábrázolására is használta a farkasember alakját (Az üvöltés, 1981; Farkasvér, 2000; When Animals Dream, 2014; Farkasok népe, 2020).
Leigh Whannellnek az eredeti Universal-horrort újragondoló filmje más irányból közelít. A zoonózisként ábrázolt vérfarkaskór a mérgező maszkulinitás és a generációkon át öröklődő erőszakos mintázatok leképezése. Nem lenne rossz gondolat, de a film sajnos éppen így – szavakkal és ékesen életidegen monológokkal – adja tudtunkra szándékait. Ami Whannell előző munkájában, A láthatatlan emberben (2020) működött, itt csúfos kudarcot vall, hiszen éppen a lassan, tudatosan épített szimbolika vész el. Blake (Christopher Abbott) San Franciscóban él sikeres feleségével (Julia Garner) és kislányával (Matilda Firth). A házasság lassan darabjaira hullik Blake önbizalomhiányból fakadó erőszakos reakciói miatt. A férfit saját családi mintázatai is kísértik; az oregoni vadonban töltött gyermekkora alatt megszállott apja kíméletlen módszerekkel igyekezett férfit faragni belőle. Amikor rég nem látott apját végre hivatalosan is halottnak nyilvánítják, a család Oregonba utazik az erdei kunyhóba, ahol Blake-t megkarmolja egy bizarr állat. A férfi lassú, ijesztő átalakuláson indul el… A gyengeségüket erőszakos kitörésekkel leplező férfialakokra szakosodott Abbott érzékenységet és átélhető tragikumot visz a szerepbe, de a film szerkezeti problémáival így sem tud megbirkózni. A farkasembert (és felkavaró testi átalakulását) muszáj gyakran megmutatni, így elvész a suspense, ráadásul a film nem igazán tud mit kezdeni a megkettőzött – kívül és belül is – ólálkodó rémmel. Frissességet talán a rém érzéki torzulásait ábrázoló szekvenciák és audiovizuális megoldások visznek a filmbe, de az újragondolt Farkasember így is kiábrándító.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
