A holdciklus irányította átváltozás mintha a férfiak által iszonnyal elképzelt havi vérzés metaforája volna: a szegény áldozat nem bír uralkodni indulatain, és a teste szörnyű átváltozáson megy keresztül. Paradox módon ezzel az ábrázolással épp a butuska Alkonyat – Újhold (2009) szakít; az amerikai őslakos törzsből származó farkas fiú, Jacob első vérzést imitáló átváltozása ünnepi pillanat és a testi kiteljesedés kapuja. Az eredeti vérfarkasfolklórban persze vegyesen találunk férfi és női áldozatokat is, a filmművészet pedig a női szexuális szabadság, sőt a queer identitás ábrázolására is használta a farkasember alakját (Az üvöltés, 1981; Farkasvér, 2000; When Animals Dream, 2014; Farkasok népe, 2020).
Leigh Whannellnek az eredeti Universal-horrort újragondoló filmje más irányból közelít. A zoonózisként ábrázolt vérfarkaskór a mérgező maszkulinitás és a generációkon át öröklődő erőszakos mintázatok leképezése. Nem lenne rossz gondolat, de a film sajnos éppen így – szavakkal és ékesen életidegen monológokkal – adja tudtunkra szándékait. Ami Whannell előző munkájában, A láthatatlan emberben (2020) működött, itt csúfos kudarcot vall, hiszen éppen a lassan, tudatosan épített szimbolika vész el. Blake (Christopher Abbott) San Franciscóban él sikeres feleségével (Julia Garner) és kislányával (Matilda Firth). A házasság lassan darabjaira hullik Blake önbizalomhiányból fakadó erőszakos reakciói miatt. A férfit saját családi mintázatai is kísértik; az oregoni vadonban töltött gyermekkora alatt megszállott apja kíméletlen módszerekkel igyekezett férfit faragni belőle. Amikor rég nem látott apját végre hivatalosan is halottnak nyilvánítják, a család Oregonba utazik az erdei kunyhóba, ahol Blake-t megkarmolja egy bizarr állat. A férfi lassú, ijesztő átalakuláson indul el… A gyengeségüket erőszakos kitörésekkel leplező férfialakokra szakosodott Abbott érzékenységet és átélhető tragikumot visz a szerepbe, de a film szerkezeti problémáival így sem tud megbirkózni. A farkasembert (és felkavaró testi átalakulását) muszáj gyakran megmutatni, így elvész a suspense, ráadásul a film nem igazán tud mit kezdeni a megkettőzött – kívül és belül is – ólálkodó rémmel. Frissességet talán a rém érzéki torzulásait ábrázoló szekvenciák és audiovizuális megoldások visznek a filmbe, de az újragondolt Farkasember így is kiábrándító.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
